Ha egy csapaton belül nincs meg a „kémia” a játékosok között, akkor hiába tudhat a sorai között kiemelkedő egyéniségeket a gárda, a bennük lévő egyéni potenciál ellenére sem tapasztalhatják meg a teljes sikert. Az ugyanis a csapat együttes teljesítményétől függ. Ennélfogva egy csapat kialakításakor az egyik elsődleges cél a kohézió, azaz a tagok közötti összetartás. Ebben meghatározó szerepe van az edzőnek, aki filozófiájával, hozzáállásával és tényleges gyakorlataival tudja ezt pozitív – vagy akár negatív – irányban befolyásolni. Az egyesületen belül a sportpszichológus is szakmai segítséget tud nyújtani a folyamat kedvező alakításához.

A sportcsoportok tekintetében Carron és Eys (2012, p. 14., idézi Eys és mtsai., 2020) a következőképpen definiálta a csapatot: „Két vagy több olyan egyén csoportja, akik közös identitással, közös célokkal és célkitűzésekkel rendelkeznek, közös sorson osztoznak, strukturált interakciós mintákat és kommunikációs módokat mutatnak, közös elképzelésekkel rendelkeznek a csoportstruktúráról, személyesen és instrumentálisan egymásra vannak utalva, kölcsönös interperszonális vonzalmat mutatnak, és magukat egy csoportnak tekintik.”

A normák jelenléte szintén összefügg a fokozott összetartással (Gammage, Carron és Estabrooks, 2001, idézi Eys és mtsai., 2020). A norma egy olyan viselkedési forma, amelyet a csoport minden tagjától elvárnak. Lehet feladatfüggetlen vagy feladatfüggő; mindkét esetben a norma a csoport konszenzusát tükrözi az elfogadhatónak tekintett viselkedésformákról.

A szerepek kapcsán olyan magatartásformák összességéről beszélünk, amelyeket az adott csoporton/csapaton belüli meghatározott pozíciók betöltőitől elvárunk (Eys és mtsai., 2020). Tehát ha például az irányító szerepére gondolunk, számos olyan, a viselkedéssel kapcsolatos elvárás az eszünkbe juthat, mint például a támadások levezénylése vagy az intenzívebb kommunikáció a csapaton belül. Meghatározó jelentőségű, hogy a csapat valamennyi tagja tisztában legyen a szerepével, hiszen ez az alapfeltétele, hogy megértsék (Beauchamp, Bray, Eys és Carron (2002, idézi Eys és mtsai., 2020):

·      felelősségi körüket, vagy általában azt, hogy mivel jár a szerepük

·      azokat a viselkedési formákat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy sikeresen teljesítsék a szerepkörükből fakadó feladataikat

·      azt, hogy hogyan értékelik a szerepükből fakadó teljesítményüket, és

·      milyen következményekkel jár, ha nem teljesítik sikeresen a szerepkörükből fakadó feladataikat.

 

A szereppel járó feladatok

Egy sportoló hajlamosabb elfogadni a szerepével járó feladatait egy olyan csoportban, amely egységes és mindenki egy oldalon áll a közös céljukat illetően. Ezért érdemes folyamatosan hangsúlyozni a teljes csapat és valamennyi szerep fontosságát a csapat sikerében. Ha a csoport minden tagja érzékeli, hogy feladatai fontosak és hozzájárulnak a közös célokhoz, szívesebben vállalják és teljesítik azokat (Eys és mtsai., 2020). A szerepek azonosítására alkalmas a Mérei Ferenc által továbbfejlesztett szociometria, amelyben különböző tételek megválaszolásával kirajzolódik, hogy ki is a csapaton belül a „sztár”, a különböző „funkcióban kiemelkedett” vagy a „peremjátékos”. Ezen ismeretek birtokában az edző – akár a sportpszichológussal együttműködve – hozhat olyan döntéseket, amelyek tovább erősíthetik a csapatkohéziót (Kovács és Gyömbér, 2024).

 

Egy sportoló hajlamosabb elfogadni a szerepével járó feladatait egy olyan csoportban, amely egységes és mindenki egy oldalon áll a közös céljukat illetően. Ezért érdemes folyamatosan hangsúlyozni a teljes csapat és valamennyi szerep fontosságát a csapat sikerében. Ha a csoport minden tagja érzékeli, hogy feladatai fontosak és hozzájárulnak a közös célokhoz, szívesebben vállalják és teljesítik azokat (Eys és mtsai., 2020). A szerepek azonosítására alkalmas a Mérei Ferenc által továbbfejlesztett szociometria, amelyben különböző tételek megválaszolásával kirajzolódik, hogy ki is a csapaton belül a „sztár”, a különböző „funkcióban kiemelkedett” vagy a „peremjátékos”. Ezen ismeretek birtokában az edző – akár a sportpszichológussal együttműködve – hozhat olyan döntéseket, amelyek tovább erősíthetik a csapatkohéziót (Kovács és Gyömbér, 2024).

Albert Carrona csapatkohéziót olyan „dinamikus folyamatként határozta meg, amely abban nyilvánul meg, hogy egy csoport összetart és egységes marad a célok és célkitűzések elérésében” (Carron, 1982, p. 124., idézi Cox, 2012). A csapatkohézió egy összetett jelenség, amelynek két alapvető fogalmával mindenképpen érdemes megismerkednünk. Az első a feladatkohézió (task cohesion), amely arra utal, hogy egy csoport tagjai milyen mértékben dolgoznak együtt a közös célok eléréséért, például egy adott mérkőzés megnyeréséért. A második pedig a szociális kohézió (social cohesion), amely azt tükrözi, hogy a csapat tagjai mennyire kedvelik egymást, és ennek megfelelően lépnek kapcsolatba egymással. A kohézió e két típusa egyszerre vagy egymástól függetlenül is fejleszthető egy csapatban. Előfordulhat, hogy egy sportolói közösségben magas fokú társadalmi kohézió alakul ki, de a gyenge feladatkohézió miatt mégsem ér el sportsikereket. Ugyanakkor – főleg fiatalok esetében – érdemes mindkét kohéziótípust fejleszteni, hiszen a megfelelő csapatkohézió több területen is kifejti pozitív hatását (Cox, 2012):

·      javul a sportteljesítmény

·      javul a hangulat

·      javul a csapaton belüli elégedettség

·      javul a csapat stabilitása.

 

Döntő tényezők

A csapatkohézió kapcsán feltétlenül meg kell említenünk annak multidimenzionális jellegét. Carron és Eys (2012, idézi Eys és mtsai., 2020) modellje a következő négy kategóriát tartalmazza: a környezeti, a személyes, a vezetői és a csapattényezőket.

A KÖRNYEZETI TÉNYEZŐK

A csapattagok közelsége és a környezet fizikai jellemzői elősegítik a kohéziót, mivel a rendszeres interakció és kommunikáció gyorsítja a csoport fejlődését. Emellett a csapat mérete is hatással van a kohézióra: a közepes méretű csoportok a legösszetartóbbak, míg a nagyobb és kisebb létszámú csapatokban nehezebb konszenzust és feladatelköteleződést elérni.

SZEMÉLYES TÉNYEZŐK

A kohéziót tovább erősíthetik a személyes tényezők, például a csapattagok elégedettsége, amit az értékesség érzete, a csapathoz való tartozás és az edzőkkel való jó kapcsolat jellemezhet. Továbbá a magas kohézióval rendelkező csapatokban a sportolók kevésbé élik meg szorongásukat fenyegetésként, inkább úgy érzik, több erőforrásuk van a kihívások kezeléséhez, ami segíti a jobb teljesítményt.

VEZETŐI TÉNYEZŐK

A példamutató, inspiráló és egyéni figyelmet is megadó vezetői stílus, különösen a transzformációs vezetés pozitívan hat a csapatkohézióra.

CSAPATTÉNYEZŐK

A szerkezeti jellemzők – például szerepek, normák –, a csoporton belüli folyamatok – közös célok, kommunikáció –, és a csoport teljesítményének eredményei befolyásolják, amelyek a csoport fejlődésével együtt alakulnak ki. Ezek a tényezők elengedhetetlenek ahhoz, hogy a különálló egyének valódi, összetartó csapattá váljanak.

 

Mindezek mellett fontos azt is látni, hogy hiába törekszünk edzőként vagy sportpszichológusként a megfelelő csapatkohézió kialakítására, egy csapatnak megvan a maga természetes „fejlődése”, amelyen több alkalommal végigmegy. Ezek a fejlődési fázisok a következők (Kovács és Gyömbér, 2024):

·      Az alakulás (forming) szakasza, amikor a csapat tagjai megismerik egymást és tájékozódnak. Összehasonlítják egymást, figyelve arra, hogy ki mit tud, ki milyen szerepet tölthet be, és kinek milyen céljai vagy lehetséges szerepei vannak a csapatban.

·      A viharzás (storming) szakasza, amikor a problémák és a konfliktusok láthatóvá válnak a csapattagok között. Fontos megjegyezni, hogy ez a szakasz természetes részét képezi a csapattá válás folyamatának, és ezáltal lehetőséget biztosít a fejlődésre.

·      A normalizálódás (norming) szakasza, amikor már megszilárdulnak a normák, a szerepek és a szabályok a csapaton belül.

·      Legvégül a teljesítés (performing) szakasza, amikor „összeáll” a csapat, és mind az edzésen, mind a versenyszituációkban kimagasló teljesítményre képes.

 

A csapattá válás során két dolgot fontos megjegyezni. Egyrészt  az edző (és amennyiben szükség van rá, a sportpszichológus) aktív szereplője ennek a folyamatnak, legyen szó a kommunikáció megkönnyítéséről, a normák és szerepek kialakításáról. Másrészt a szakaszok megismétlődhetnek – például szezon közbeni átigazolás vagy egy kezdőjátékos sérülés okozta kiesése miatt, vagy edzőváltás és egyéb változások következtében –, ezért fontos mind az edzőnek, mind a sportpszichológusnak készen állni a folyamat megismétlődésére (Kovács és Gyömbér, 2024).

 

Az edző szerepe

Az edzők jelenléte természetesen megkerülhetetlen a sporton belül, hiszen egyedülálló módon képesek befolyásolni a csapatuk dinamikáját,  a sportolók kiválasztásától kezdve a célok meghatározásán át egészen a normák kialakításáig vagy a kommunikáció formájáig (Hague és mtsai., 2021). Ugyanakkor az edző–sportoló kapcsolatot úgy lehet definiálni, mint olyan szituációt, amelyben mindkét fél kogníciói, érzelmei és viselkedései kölcsönösen összefüggnek egymással (Jowett és Cockerill, 2002), tehát magas fokú egymásra utaltság jellemzi a kapcsolatukat.

 

Az egyesületen belül a sportpszichológus is fontos szereplő lehet a csapatkohézió fejlesztésében. Martin, Carron és Burke (2009, idézi Beauchamp és mtsai., 2020) metaanalízis során megállapította, hogy a sportban alkalmazott csapatépítő beavatkozások általában nagyon sikeresek a hatékonyság megerősítésében. Továbbá a sportpszichológusképes támogatni és elősegíteni a sportoló–edző kapcsolat minőségének javítását és fejlődését (Kleinert, 2012).

A csapatkohézió erősítése érdekében hasznosak lehetnek az edzők számára az alábbi gyakorlati tanácsok (Cox, 2012):

1. Szerepek megértése és tisztelete:minden játékos ismerje meg és értékelje a csapattársak felelősségi köreit. Az edző oly módon is elősegítheti ezt a folyamatot, hogy a sportolókat a csapattársak szerepébe/posztjára helyezi az edzések során, hogy jobban megismerjék társuk helyzetét.

2. Kapcsolatok építése:az edzőnek legyen személyes kapcsolata a játékosaival, ami hozzájárul a bizalom és a csapaton belüli együttműködés kialakulásához.

3. Csapatcélok kitűzése és elismerés:az edző tűzzön ki elérhető célokat, értékelje a sikereket, valamint biztosítson lehetőséget a büszkeség érzésének megtapasztalására a csapaton belül.

A sport és csapatkohézió összetett jelenség, amelynek kialakításában minden csapattagnak szerepe lehet. Ahhoz, hogy egy csapat valóban összetartóvá váljon, fontos, hogy a játékosok érezzék, felelősséget vállalhatnak egymásért és a közös célokért. Ez a folyamat nem csupán a közös siker szempontjából kifizetődő, hanem a sportolók számára is értéket teremt, hiszen a kohézió révén nemcsak egy csapatban, hanem egy valódi közösségben érezhetik magukat.

 

IRODALOM

Beauchamp M. R., McEwan D., and Wierts C. M. (2020). Psychology of Group Dymanics. Key Considerations and Recent Developments. in Tenenbaum, G., & Eklund, R. C. (Eds.), Handbook of Sport Psychology (4th Edition) (pp. 323-343). Chichester, UK: John Wiley & Sons.

Cox, R. H.  (2012). Team Cohesion in Sport. In Cox, R. H. (Ed.) Sport psychology: Concepts and applications. (pp. 355-371). New York: McGraw-Hill Higher Education.

Eys, M., Burke, S. M. & Evans, B. (2020). The Sport Team as an Effective Group. In Williams, J. M. E., & Krane, V. (Eds.), Applied sport psychology: Personal growth to peak performance. (pp. 122-138). New York: McGraw-Hill Higher Education.

Hague, C., McGuire, C. S., Chen, J., Bruner, M. W., Côté, J., Turnnidge, J., & Martin, L. J. (2021). Coaches’ influence on team dynamics in sport: A scoping review. Sports Coaching Review, 10(2), 225-248.

Jowett, S., & Cockerill, I. M. (2002).Incompatibility in the coach–athleterelationship. In I. M. Cockerill (Ed.), Solutions in sport psychology. (pp. 16–31). London: Thompson Learning.

Kovács K. és Gyömbér N. (2024). Sportpszichológia: Útmutató a kiemelkedő teljesítményhez. Budapest: HVG Könyvek.

Kleinert, J., Ohlert, J., Carron, B., Eys, M., Feltz, D., Harwood, C., ... & Sulprizio, M. (2012). Group dynamics in sports: an overview and recommendations on diagnostic and intervention. The Sport Psychologist, 26(3), 412-434.