Napjainkban szinte valamennyi sportág, főként a csapatsportágak központi témája, hogy miként lehet a leghatékonyabban beépíteni a fiatalokat a legmagasabb osztályú felnőtt csapatokba. Ezzel a továbbfejlődési lehetőséggel biztosítani lehetne egyrészt a színvonalas nemzeti bajnokságot, másrészt pedig a felnőtt válogatottak sikerességét. Ez a téma a kézilabdázásban is felmerül, mi több, a sikeresség emelésének egyik kulcsának is tekinthető. Magam nem vagyok edzői végzettséggel rendelkező szakember, így sportszakmai véleményalkotásra nem is törekszem. Jelen cikkem tárgya sokkal inkább az elvi kérdések felvetése, azokra az adekvát válaszok megtalálása, az ehhez szükséges stratégiai megoldások megfogalmazása.

Nem kétséges, hogy mindennek az alapja a minőségi utánpótlásképzés. A látvány-csapatsportágak társasági adóból történő finanszírozásának bevezetése hatalmas lökést adott, mert a gyereklétszám, a bázis ugrásszerűen megnövekedett. Ez a mennyiségi növekedés azonban nem feltétlenül hozta vagy hozza magával a minőség növekedését, sokszor inkább ennek ellenkezője tapasztalható. A Magyar Kézilabda Szövetség az utánpótlás-nevelés eredményesebbé tétele érdekében korábban komoly és hatékony lépéseket tett, ezek közé tartozik a Korosztályos Képzési Kézikönyv és az ahhoz kapcsolódó további szakkönyvek megjelenése, az úgynevezett C-licences edzők átképzése, a Kézilabda az iskolában program bevezetése és az Elit Program elindítása is. Meglátásom szerint mindezek, és természetesen az utánpótlás-neveléssel foglalkozó edzők tudásának, elkötelezettségének köszönhetően az utánpótlás-nevelés színvonala emelkedett. A legfontosabb következő lépés tehát, hogy legyenek olyan tudású fiatal sportolók, akik beépíthetőek a legmagasabb osztályú felnőtt bajnokságba, teljesülni látszik, bár nyilván ebben is van még fejlődni való.

Az utánpótlás-nevelés színvonalának emelkedése tetten érhető a korosztályos válogatottak eredményeinek javulásán is. A női utánpótlás válogatottak immár évek óta uralják a világversenyeket, de a férfi utánpótlás válogatottak is tiszteletre méltó eredményeket érnek el. A felnőtt válogatottakban ez a tendencia egyelőre kevésbé jelentkezik, a bajnokságok elit játékosai továbbra is külföldiek.

 

Küszöb vagy szakadék?

Nagy kérdés, hogy az utánpótláskorból kilépő sportolóinknak mi lesz a sorsa, át tudnak-e lépni azon a küszöbön, ami az utánpótlás- és a felnőttsport között van, a tehetségek fejlesztése, tudatos építése folytatódik-e a felnőtt csapatokban is. Sok esetben tapasztalható ugyanis, hogy fiatalként sikeres, a válogatottakban nemzetközi viszonylatban is jól teljesítő, kétségkívül tehetséges sportolók az utánpótlás korosztályból kilépve elvesznek, vagy a fejlődésük megrekedésével beleszürkülnek az átlagba. Az okok megfejtése, a megfelelő megoldás megtalálása és alkalmazása a mindenkori sportvezetés egyik legfontosabb feladata.

Jelenleg a kézilabda sportág finanszírozása messze átlagon felüli. A TAO elegendő forrást biztosít az utánpótlás-nevelésre, a Szerencsejáték Zrt.-vel kötött szerződésen alapuló finanszírozási rendszer a legmagasabb osztályú sportszervezetek számára optimális szinten biztosítja a minőségi munkát. A Szerencsejáték Zrt.-nek értékesített vagyoni értékű jogokból befolyó forrása azonban jelenleg nem támogatja a minőségi utánpótlás-nevelést végző sportszervezeteket, a forrás felosztásának legfőbb szempontja továbbra is a bajnokságban, illetve a Magyar Kupában elért helyezés. Ez pedig nem arra ösztönzi az érintett sportszervezeti vezetőket, hogy saját nevelésű játékosokat építsenek be a csapatukba, sokkal inkább arra, hogy rutinos, sok esetben külföldi játékosokkal kíséreljenek meg minél jobb helyezéseket elérni.

A Szerencsejáték Zrt.-vel kötött szerződés miatt is, az NB I és az NB I/B finanszírozása között szakadéknyi a különbség. Az a csapat, amelyik az NB I-ből kiesik, ezt a finanszírozási forrást elveszíti, amellyel komoly hátrányba kerül. Mindezek azt eredményezik, hogy az NB I-es csapatok jelentős része azt a minimális kockázatot sem hajlandó felvállalni, hogy megkíséreljen beépíteni fiatal, rutintalan tehetségeket a csapatába. Azok a fiatalok, akik ilyen sportszervezetekhez kerülnek, sokszor a kispadról vagy a nézőtérről követik a csapatuk mérkőzéseit. Vannak természetesen üdítő kivételek, olyan egyesületek, amelyek bátran nyúlnak fiatalokhoz, komoly szerepet is szánnak nekik. Ezek számának növekedése a sportág fejlődése szempontjából fontos előrelépés lenne.

 

Az utánpótláskorból „kiöregedő”, felnőtt csapathoz kerülő tehetséges sportolók esetében döntő fontosságú, hogy továbbra is kapják meg a személyre szabott egyéni fejlesztéseket fizikailag, technikailag, taktikailag egyaránt, és a személyiségfejlesztés terén is. Ezeknek a sportolóknak az egyéni fejlesztésen kívül a „minél több minőségi játékperc” jelenti a továbblépési lehetőséget. Nem elég, ha a fiatal tehetség akkor lép pályára, amikor a mérkőzés már eldőlt, és kap öt-tíz perc játéklehetőséget, hanem akkor kell pályán lennie, amikor a kritikus szituációkat megélheti, döntési helyzetbe kerül, helyt kell állnia. Ezek nélkül a kritériumok nélkül a tehetséges játékos soha nem fogja a tehetségét valóra váltani és klasszis játékossá fejlődni.

A fiatal tehetségek NB I-es csapatokba való beépítése – véleményem szerint – sportági elvárás kellene hogy legyen, de az is biztos, hogy döntő többségében évente maximum egy-két játékos beépítése lehetséges. Ha tehát még több sportszervezetnél kerülnének előtérbe a tehetséges fiatalok, akkor is kellene olyan mechanizmus, amely az ebből kimaradó fiatal tehetségeknek ad lehetőséget.

 

 

Lehetőség az átmenetre

2019. december 12-én jelent meg a sportakadémiákról szóló 303/2019. (XII.12.) Korm. rendelet, amely a sportági sportirányítást jelentős mértékben átalakította. A Kormányrendelet alapján akkreditált sportakadémiák ugyanis a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai ellenőrzése alól kikerültek, ezt a feladatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma látta el (cikkünk írásakor átalakulóban volt a minisztériumi struktúra). A sportági Módszertani Központ kijelölése ezt a típusú elkülönülést tovább erősítette, hiszen a Kézilabda-specifikus Módszertani Központ számos olyan koordinációs és szakmai feladatot ellát, amely a nem sportakadémiák esetében szövetségi feladatként volna definiálható. Ez természetesen messze nem jelenti azt, hogy a kézilabda sportágban ne lenne szükség a Magyar Kézilabda Szövetség és a sportakadémiai rendszer őszinte és szoros együttműködésére, egymás tevékenységének támogatására.

A Kormányrendelet lényegében a sportakadémiák kiemelt feladatává tette a minőségi utánpótlás-nevelés megvalósítását, amelynek a nemzetközi szinten való eredményességet kell megcéloznia. Tapasztalataim szerint a kézilabdázásban működő, államilag elismert sportakadémiák az ezzel kapcsolatos felelősségüket azonnal felismerték, és az akadémiák között példaértékű együttműködés jött létre. Ennek az együttműködésnek az egyik eleme éppen a jelen írás tárgyát képező beválás eredményességét segíti elő. A kézilabda sportakadémiák közül a Győr, az FTC, a Debrecen, a Veszprém, a Szeged és a Balatonfüred sportszervezeteinek felnőtt csapatai valamennyien nemzetközi kupában szereplő, eredményes csapatok.

A NEKA mindeddig akként foglalkozott utánpótlás-neveléssel, hogy az utánpótláskor felső határának elérését követően a sportolóit elengedte, a tehetségesebbek NB I-es szerződéseket kaptak. Bár voltak, vannak olyan sportolók, akik a NEKA-ból való elkerülést követően a tehetségüket ki tudták teljesíteni, többségük azonban különböző, itt nem taglalandó problémák miatt az átlagosság szintjére került. A sportakadémiák – miként bizonyosan már sportszakemberek is – felismerték azt, hogy az úgynevezett sportakadémiai korosztályt célszerű huszonegy éves korig kitolni. Ezáltal lehetőség van a sportolókat tovább ott tartani a sportakadémiákon, amely nem öncélú szándék. Általánosságban ugyanis elmondható, hogy a minőségi utánpótlás-neveléshez szükséges tárgyi és egyéb feltételek – az állami sportfinanszírozásnak is köszönhetően – leginkább a sportakadémiákon adottak. Ezáltal nagyobb az esély arra, hogy a sportoló fejlesztése tovább tarthat, amennyiben marad az akadémián. Természetesen ehhez a képzésen felül minőségi versenyeztetés is szükséges, amit azon sportolók esetében, akiktől később nemzetközi eredményességet is elvárunk, az NB I-ben való kézilabdázás felel meg leginkább. Sajnálatos ugyanakkor, hogy az MKSZ jelenlegi szabályai szerint az egyébként ugyancsak erősödő NB I/B bajnokságban nincs lehetőség az akadémiai korosztály betöltéséig versenyeztetni a játékosokat, ami még inkább előtérbe helyezi a legfelsőbb osztályban való versenyeztetést.

 

Közös szándék, közös cél

A 2021–22-es szezonban a NEKA férficsapata rendelkezett az NB I-be való nevezési joggal. A bajnokságban részt vevő csapat döntő többségét saját nevelésű fiatalok alkották. Ennek a csapatnak az NB I-es indulásánál volt megtapasztalható az az akadémiai együttműködés, amely álláspontom szerint példamutató lehet más sportszervezetek és más sportágak számára is. Azok a sportakadémiák ugyanis, melyek rendelkeztek megfelelő felkészültségű, tehetséges fiatal kézilabdázóval, ezeket a játékosokat a NEKA rendelkezésére bocsátották, akár kölcsönadással, akár végleges átigazolással, ezzel biztosítva azt, hogy a tehetséges sportoló minőségi képzése és versenyeztetése folytatódhasson. Ebben az együttműködésben a férfi akadémiai vonal valamennyi sportszervezete önzetlenül részt vett. A 2022–23-as szezonban a NEKA női csapata is az NB I-ben vesz részt, reményeink szerint az akadémiák közötti együttműködés ebben az esetben is megvalósulhat.

A tehetséges utánpótlás-játékosok felnőtt bajnokságba való zökkenőmentes beépítésének, eközben az egyéni fejlesztés folytatásának és a minőségi versenyeztetésnek az egyik lehetséges útja tehát az, hogy azok a sportszervezetek, amelyek rendelkeznek olyan tehetséges fiatal sportolóval, akiket a saját csapatukba beépíteni nem tudnak, átadják – akár időlegesen – olyan sportszervezetnek, ahol a fejlesztés és a minőségi versenyeztetés megvalósul.

A sportakadémiai Kormányrendelet megjelenése ugyanakkor nem menti fel a sportakadémiai rendszerbe be nem kerülő sportszervezeteket az utánpótlás-nevelési feladatok elvégzésének kötelezettsége alól. Már csak azért sem, mert a TAO-támogatás éppen az utánpótlás-nevelés megsegítését szolgálja. Fontos lenne, hogy valamennyi sportszervezet fordítson kiemelt figyelmet az utánpótlás nevelésére, a létszám minősége növelésére, a tehetségek kiválasztására, kiemelésére, képzésére. Törekedjenek arra, hogy a felnőtt csapatukban minél több saját nevelésű játékos jelenjen meg!

A felnőtt válogatottak eredményességének növeléséhez a Magyar Kézilabda Szövetség beavatkozására is szükség van. Véleményem szerint a sportági források elosztásának a rendszerét úgy kellene átalakítani, hogy annak az alapja a minőségi utánpótlásképzés, a fiatal magyar sportolók versenyeztetése, képzése legyen. Ezek az elvárások már objektíven mérhető adatok, konkrétumok fogalmazhatók meg, amelyeknek segítségével a sportági gondolkodásmód fókusza áthelyezhető a játékosok nevelésére, a fiatal magyar sportolók nemzetközi szintű sportolóvá fejlesztésére.

A magyar kézilabdázásban tapasztalható tendenciák jók, bizonyos pozitív folyamatok kézzel foghatóan megindultak. Kulcskérdés azonban annak az időszaknak a helyes kezelése, amelyben az utánpótláskorú sportolók a felnőtt bajnokságokba belépnek. Ebben a néhány évben nagyon tudatos, a tehetségeket óvó, figyelemmel követő, és részükre – ha szükséges, még adminisztratív beavatkozással is megvalósítandó – lehetőséget megteremtő döntésekre van szükség.