A sporttudomány fejlődésével megjelentek a különböző GPS (Global Positioning System) és LPS (Local Positioning System) alapú monitoring rendszerek, amelyek segítenek a kültéri és beltéri versenysport objektív mérésében. Felhasználási lehetőségek 1.) a külső terhelés pontos meghatározása; 2.) a tervezett és valós terhelés viszonyának megállapítása; 3.) a terhelésre adott akut válasz és a hosszú távú alkalmazkodás megfigyelése; 4.) a túledzés és a sérülés elkerülése [[i]]. Ezek a rendszerek rengeteg paraméter számítására alkalmasak, amelyek kiválasztásáról, valamint pontos meghatározásáról továbbra sincs egyetértés a jelenlegi szakirodalomban [[ii]].

A játék folyamatos gyorsulásával egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a magas intenzitású mozgások (cselezés, irányváltás, gyorsulások, lassulások, felugrások stb.), így elsősorban ezeket a mozgásokat leíró paramétereket célszerű vizsgálni, kombinálva a belső terhelésről információt adó változókkal [[iii]]. A meccsek során az ebből adódó fáradás mértékének meghatározása vagy a teljesítményromlás bekövetkezésének pontos megállapítása nagymértékben segítheti a szakmai stáb munkáját. A mérkőzésterhelés adatai segíthetnek feltérképezni a játékosok fizikai igénybevételét téthelyzetben, és ezáltal elősegíthetik az optimálisabb felkészülést [[iv]]. Fontos az adatok felhasználásában figyelembe venni a posztok közötti differenciákat, illetve a taktikai eltéréseket is az adott mérkőzésen [[v],[vi]]. A kézilabda sportág kutatása ebben a témában is limitált számú tanulmánnyal rendelkezik mind a nők, mind a férfiak esetében.

Eltérő megközelítések

Többféle módszerrel próbálták meghatározni a sportág fizikai igénybevételét és a posztok aktivitásprofilját. Egyrészt egy vagy több videokamera segítségével rögzített, és utólag feldolgozott képanyag alapján kézi jelöléssel [,[i],[ii],[iii],[iv]],bár ez időigényes és sokban függ a videoelemző személyétől is. Másrészt az utóbbi időben megjelentek a különböző szenzorok, amelyek gyorsulásmérő, giroszkóp és magnetométer segítségével rögzítik a kinematikai adatokat a mozgás során, amelyeket a játékosok valamilyen az adott cég által készített mellényben hordanak.

A technológiai újításoknak köszönhetően ezek a szenzorok beltéren és kültéren egyaránt használhatók, segítségükkel meghatározhatók a játékos gyorsulásai, lassulásai, felugrásai, irányváltásai és ütközései is többek között. Az utóbbi módszer pontosabb adatrögzítést tesz lehetővé [[v]], igaz, anyagi vonzata jóval nagyobb. A kevés tanulmány, valamint az egységes adatrögzítés és feldolgozási metodika hiánya miatt eltérő eredményeket találtak a különböző kutatók. A Németországban rendezett 2007-es férfi kézilabda-világbajnokságon 170 játékost elemeztek kamerák segítségével. Négy különböző sebességzónában megtett távot határoztak meg ebben a kutatásban, amely az alábbi felosztás alapján történt: séta 0–5,4 km/h; lassú futás 5,8–14,4 km/h; gyors 14,8–21,6 km/h és sprint > 21,6 km/h. Az eredményekben a különböző posztokat hasonították össze. A játékosok által megtett átlag táv meccsenként 2938,5 ± 1403,9 méter.

A szélsők jelentősen nagyobb távot teljesítettek, mint az átlövők és a beállók. A mezőnyjátékosok által megtett táv közel 80%-a sétából és lassú futásból állt, míg a maradék 20% a gyors futás (17%) és sprint (3%) kategóriába esett. Továbbá, a szélsők esetében figyeltek meg jelentős különbséget a megtett távban a gyors futásban és a sprintben a többi pozícióhoz képest. Egy 2012-es kutatásban a portugál első osztályban tíz mérkőzést vizsgáltak szintén videofelvétel alapján. A mérésben harminc játékos vett részt. A különböző sebességkategóriákban megtett távot Bangsbo és munkatársai által elvégzett kutatás [[vi]] alapján határozták meg. Ezenkívül az ugrásokat, lövéseket, irányváltásokat és az egy-egy elleni szituációkat is vizsgálták, valamint a teljesítményromlást a félidők között. Az átlag megtett táv 4370 ± 702 m volt. Ennek körülbelül 80%-a állás és séta volt, és csupán 0,4 ± 0,1%-a sprint. Az első félidőhöz képest a második félidőben jelentősen több időt töltöttek állással a játékosok, és a gyors futással végzett mozgás is jelentősen csökkent.

Dán első osztályú kézilabdázókat vizsgáltak hat szezonon keresztül, videokamerás megfigyelés segítségével 2013-ban. Két csapatot, összesen 23 mezőnyjátékost elemeztek, akiket szélsőkre, beállókra és a „hátsó hármasra” (átlövők + irányítók) bontottak. A teljes megtett táv meccsenként 3627 ± 568 m volt. Ebből a magas intenzitású futás csak (> 17 km/h) a teljes megtett táv 7,9 ± 4,9%-a volt. Átlagban 1482,4 ± 312,6 darab aktivitást figyeltek meg játékosonként, amiből a magas intenzitású futások száma 53,2 ± 14,1. A három hátsó pozíció futotta a legtöbbet, őket követték a szélsők és a beállók. A legtöbb magas intenzitású futást a teljes távra vonatkoztatva a szélsők teljesítették (10,9 ± 5,7%), majd a beállók (8,5 ± 4,3%), és végül a hátsó posztok (6,2 ± 3,2%). A magas intenzitással végzett futások terjedelme 16,2%-kal csökkent a második félidőben, az első játékrész első 5 perce volt a legintenzívebb, a második félidő első 5 perce pedig a legkevésbé.

Futómennyiség és intenzitás

A Katarban 2015-ben rendezett férfi kézilabda-világbajnokságon kamerák segítségével elemeztek összesen 384 játékost 14 különböző országból, 88 meccsen keresztül. A teljes megtett táv 2607,5 ± 1438,4 m volt, amiből az állás, séta és kocogás 75%-ot tett ki. A játékosok átlagban 857,2 ± 445, hét aktivitásváltozást hajtottak végre. A posztok közül a jobb- és balszélsők futottak a legtöbbet, és náluk a legnagyobb a magas intenzitású futással és a sprintfutással megtett táv is. Ahogy azt korábban már említettük, az LPS alapú időbeli mozgáselemzés pontosabb meghatározást tesz lehetővé a játékosok fizikai igénybevételét illetően (mint a videofelvétel alapú módszerek). Ebben az esetben sokkal részletesebb adatokat kaphatunk a mozgások, edzések és mérkőzések intenzitásáról és terheléséről.

Egy cikk (2020) taglalja, hogy a 2019-es Kézilabda Bajnokok Ligája Final Four során mérték a csapatokat ezzel a módszerrel először (Kinexon®: München, Germany). Nemcsak a különböző posztok fizikai igénybevételét kutatták, hanem a támadó és védekező fázist is külön vizsgálták. Három csapat 40 játékosa vett részt a mérésekben. A támadó és védekező periódusban hasonló távolságot tettek meg, közel azonos idő alatt. Támadás során jelentősen nőtt a kocogás (29,6%-kal), míg védekezésben több a sétában (20%-kal) és a magas intenzitású futásban (25,2%-kal) megtett táv. Támadás során a futótempóban az irányítók és a bal átlövők, míg védekezésben a bal kettes védők, az előretolt hármas védők és a jobb egyes védők domináltak. Az intenzívebb sebesség kategóriákban a szélsők tették meg a legtöbb távot támadásban, míg védekezésben az előretolt hármas védők, és őket követték a mindkét oldali egyes védők.

A 2020-as férfi kézilabda Európa-bajnokságon szintén ezzel a rendszerrel mérték a csapatokat (Kinexon®: München, Germany). Huszonnégy csapat 414 játékosáról 65 meccsen keresztül gyűjtötték és elemezték az adatokat. Ebben az esetben, a korábbi cikkel ellentétben, jelentősen több volt a teljes megtett táv (16%-kal) támadásban. Ezzel szemben védekezésben nagyobb volt a futómennyiség a magas intenzitású (23%-kal) és a sprint (30%-kal) kategóriában. A percenként megtett táv jelentősen nagyobb volt a támadó szakaszban, mint a védekezőben. A balszélsők tették meg teljes távban, valamint az intenzív sebességzónákban a legtöbb métert a posztok közül, míg az irányítók esetében figyelhető meg összességében a legnagyobb futótempó. Utóbbi paraméter esetében támadásban a bal átlövők, védekezésben a hármas védők teljesítettek a legjobban. Érdekesség, hogy nem volt jelentős különbség a győztesek és vesztesek között, továbbá a legjobb és legrosszabb helyezéseket elért nemzetek között nem mutatkozott eltérés sem teljes megtett távban, sem futótempóban. Ebből is látszik, hogy ezen a szinten nem feltétlenül a fizikai felkészültségen, hanem jóval inkább a taktikai és technikai elemek megvalósításában van különbség, ami eldöntheti a meccseket.

Az egyik legfrissebb kutatásban egy másik gyártó szenzorait használták a kutatásban (WIMU PRO®: Almería Spain). Tizenhat elit játékost vizsgáltak tizennégy hivatalos spanyol első osztályú mérkőzésen. Játékidőt, a különböző sebességkategóriákban megtett távot és a különböző intenzitású gyorsulás- és lassulás-zónákat vizsgálták. A szélsők teljesítették a legtöbb megtett távot a magas intenzitású futásban és a sprintben, míg az irányítóknál mutatkozik a legnagyobb számú magas intenzitású gyorsulás és lassulás a többi poszthoz képest.

A felsorolt cikkek eredményeiből megállapítható, hogy a kézilabda egy váltakozó, magas intenzitású sport, amelyben a posztok fizikai igénybevétele mind támadásban, mind védekezésben kisebb vagy nagyobb mértékben eltér egymástól. Éppen ezért azt tűztük ki célul, hogy összehasonlítsuk a NEKA NB I-ben szereplő csapatának őszi szezonjában lejátszott hazai mérkőzések adatait hasonló, LPS alapú monitoring rendszer segítségével. Célunk az is, hogy megállapítsuk a posztok közötti eltéréseket, valamint a teljesítményromlás mértékét az első és második félidő között a vizsgált paraméterekben.

A magyar csapatnál alkalmazott módszerek

ALANYOK ÉS ESZKÖZÖK

Az alanyok a magyar K&H Férfi Kézilabda Ligában szereplő férficsapat játékosai közül kerültek ki. Azokat a játékosokat vontuk be az elemzésbe, akik legalább a teljes mérkőzés során 30 percet pályán voltak, és mindkét félidőben minimum 15 percet játszottak. Így összesen 12 játékos került be a vizsgálatba: közülük 7 átlövő, 4 szélső és 1 beálló poszton szerepelt. A posztok teljesítményének vizsgálatakor csak az átlövőket és szélsőket tudtuk összevetni. Az alanyok antropometriai mutatóit az 1. táblázat tartalmazza. A játékosokat LPS alapú monitoring rendszerrel mértük (Catapult Clear Sky, Vector S7, Catapult Sports, Ausztrália), melynek szenzorait a cég által gyártott mellényben hordták a játékosok.

ADATFELDOLGOZÁS

Az adatok a 2021–22-es szezon őszi fordulóinak hat hazai mérkőzéséről származnak. Az LPS-rendszer által mért adatok közül a játszott perceket, a megtett távolságot, a Player Loadot™(mind a 3 tengely mentén történő gyorsítások), a gyorsítások, a lassítások és az irányváltások számát, a közepes és magas felugrások számát, a 4-es sebességzónában (15-24 km/h) megtett távolságot és az 5-ös sebességzónában (24 km/h <) megtett távolságot vettük figyelembe. Az adatokat táblázatkezelő szoftver (Microsoft Excel, Microsoft Corporation, Redmond, Washinton, USA) segítségével tároltuk és dolgoztuk fel. A nyers adatokból a megtett távolságot, Player Loadot™, a gyorsítások, a lassítások és az irányváltoztatások számát, valamint a közepes és magas felugrások számát a játszott percekre vonatkoztattuk. A 4-es és 5-ös sebességzónában megtett távolságot az összes megtett távolság arányában fejeztük ki.

STATISZTIKAI ELEMZÉS

A statisztikai elemzést JASP 0.16.2 szoftver (JASP Team, 2022) segítségével végeztük. Az egyes paramétereket posztonként, illetve félidőnként dobozábrával vizualizáltuk. A posztok (átlövők és szélsők) közötti különbségek vizsgálatára, az egyes paraméterekre egyenként kevert hatású lineáris modellt alkalmaztunk, ahol a függő változó az adott paraméter, a független változó a poszt és a random hatások (csak tengelymetszet), a játékos és a mérkőzés voltak. A félidők közötti különbségek vizsgálatára a mért paraméterekre egyenként általánosított, kevert hatású lineáris modellt (Gauss eloszláscsaláddal) alkalmaztunk, ahol a függő változó az adott paraméter, a független változó a félidő, és a random hatások (csak tengelymetszet) a játékos és a mérkőzés voltak. A modellek vizsgálatára likelihood hányados tesztet használtunk.

A paraméterek és a különbségek jellemzését átlag és átlag hibája formájában közöltük. A szignifikanciahatárt p = 0,05-nek választottuk meg.

A kapott eredmények

POSZTOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

Mindegyik paraméterben jelentős különbség látható. A szélsők a distance/min, és a két különböző sebességzónában megtett távban mutatnak szignifikáns differenciát az átlövőkhöz képest, míg az átlövők a PL/min, acceleration/min, deceleration/min, change of direction/min és a jump/min paraméterekben teljesítettek szignifikánsan többet, mint a szélsők.

A FÉLIDŐK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

A játszott percre vonatkoztatott távolságban, Player Loadban és irányváltások számában, valamint a 4-es sebességzónában megtett relatív távolságban volt különbség a két félidő között (az első félidőben volt nagyobb az érték). A nem szignifikánsan eltérő változóknál is megfigyelhető, hogy a második félidőben romlik az átlag, de ez nem mutat statisztikai különbséget, aminek oka lehet a kis elemszám és/vagy a nagy szórás (utóbbi kifejezetten igaz az 5-ös sebességzónában megtett távolságra).

Megállapítások

POSZTOK KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉG

Az eddigi LPS alapú monitoring rendszerekkel a legtöbb esetben csak a különböző sebességzónákban megtett távot vizsgálták. A különböző intenzitásmutatókat egyik cikk sem elemezte, és a teljes játékidő meghatározása sem egységes (óramegállítások, cserék stb. figyelembevétele). Az általunk használt 4-es és 5–ös sebességzóna-beállítások a több évi adatgyűjtés és annak hosszú távú összehasonlíthatósága miatt eltér a szakirodalom által jelenleg javasolt határértékektől.

Az eredmények alapján megállapítható, hogy a szélsők a mérkőzések során dominánsan magasabb sebességzónában futnak, mint az átlövők. A 2. táblázatban ezt jól mutatja a percenként megtett táv és a két különböző sebességzónában megtett távolság is a teljes megtett táv arányában kifejezve. A 4–es sebességzónában (15–24 km/h) 44%-kal többet tettek meg a szélsők, mint az átlövők, amely alátámasztja a többi kutatásban találtakat, ahol a csapatból a szélsők tették meg a legnagyobb távot a nagy sebességű futás kategóriában. Ezzel szemben az átlövőknek sokkal több gyorsítást, lassítást, irányváltást és felugrást kellett végrehajtaniuk percenként, mint a szélsőknek, ami a 2. táblázatban látható. Ezek az eltérések elsősorban a játék taktikai és technikai követelményeivel magyarázhatók. A szélsők védekezésben az „1-es” pozíciót töltik be a leggyakrabban, így az alapvonal közelében helyezkednek el, míg támadásban szintén az ellenfél térfelén, az alapvonalhoz közel helyezkednek el. Így nekik van a legtöbb lehetőségük felgyorsulni a labdával vagy labda nélkül. A játék gyorsulása miatt egyre gyakrabban alkalmazzák a lerohanásokat és gyorsindításokat, amelyeket leggyakrabban a szélsők hajtanak végre. Ezzel ellentétben az átlövők a védekezés és a támadás során is legtöbbször a pálya közepén helyezkednek el, így kevesebb lehetőségük van felgyorsulni. A mért adatok alapján náluk elsősorban a „mikromozgások” dominálnak, amit a Player Load/perc nevű paraméter is jól mutat. Rengeteg helycserét alkalmaznak labdával vagy labda nélkül, amely folyamatos gyorsítást és lassítást követel meg a játékostól, valamint a felállt védelemmel szemben legtöbbször egy az egy elleni játékkal, cselezéssel, betöréssel vagy távoli felugrásból végrehajtott átlövéssel veszélyeztetik a kaput.

AZ ELSŐ ÉS A MÁSODIK FÉLIDŐ ÖSSZEHASONLÍTÁSA

A 3. táblázatban látható, hogy a két játékrész összehasonlításában nem minden paraméter esetében találtunk szignifikáns különbségeket. Összességében elmondható, hogy a mérkőzések során az első félidő intenzívebb volt, mint a második. A játékosok futótempója jelentősen csökkent a második játékrészben (77,42 ± 1,77; 72,57 ± 1,77 m/perc), csakúgy, mint az irányváltások száma percenként (1,85 ± 0,2; 1,6 ± 0,2 db/perc), és a 4-es sebességzónában megtett táv (20,22 ± 2,02%; 17,87 ± 2,02%). Utóbbi esetében 12%-os visszaesés figyelhető meg a játékrészek között, ami hasonló más kutatásban talált eredményhez, ahol 16%-os visszaesést tapasztaltak. A többi paraméter átlaga is csökkent a második félidőben, de nem mutatott statisztikailag szignifikáns különbséget. Ennek oka lehet a kis elemszám és/vagy a nagy szórás (utóbbi kifejezetten igaz az 5-ös sebességzónában megtett távolságra). Azokban a publikációkban, ahol vizsgálták a félidők közötti különbséget, szintén azt találták, hogy az elemzett változók csökkentek a második félidőben. A mi kutatásunk is alátámasztja, hogy egyértelműen megjelenik a neuromuszkuláris fáradás a játék során, és a második félidőben visszaesik a játékosok mozgásának intenzitása, amit mindenképpen figyelembe kell venni a csapat felkészítésénél. Mindez az esetleges taktikai döntéseket is befolyásolhatja, például a cserék sűrűségét.

LIMITÁCIÓK

Jelen kutatás limitációi közé tartozik a beálló és az irányító posztok hiánya a posztok közötti összehasonlításból, aminek oka a nem elegendő elemszám. A paraméterek egységesítése tekintetében a szakirodalomban továbbra sincs egyetértés, így nehéz összehasonlítani a saját és a külföldi cikkekben talált eredményeket. A sebességhatárok a többéves saját mérések összehasonlíthatósága miatt eltérőek a többi cikkhez képest. Nem egységes az LPS alapú rendszerek kiválasztása a férfi kézilabdán belül, így nehéz az adatokat más rendszerek eredményeivel összevetni. Most csupán egy fél szezon hazai mérkőzésadatai kerültek elemzésre. A csapat védekezési taktikája (6-0 vagy 5-1) is befolyásolja az adatokat. Így a jövőben további kutatások szükségesek, amelyek legalább egy teljes szezon adatait vizsgálják egy vagy több csapat esetében, az összes posztot figyelembe véve, valamint olyan határérték-beállításokkal, amelyek összevethetők a külföldi szakirodalmi adatokkal.

Záró következtetések

Összességében elmondható, hogy a szélsők jelentősen többet teljesítenek a magasabb sebességzónákban, mint az átlövők, valamint magasabb az átlag futótempójuk is a mérkőzés során, ami a poszt specifikusságát mutatja. Velük ellentétben, az átlövők specifikus képzése során nagyobb hangsúlyt kell fektetni az irányváltásokra, gyorsításokra, lassításokra, valamint a felugrásokra, amelyeket jóval sűrűbben hajtanak végre a mérkőzések során, mint a szélsők. Így a vezetőedzőnek és az erőnléti edzőnek a szélsők esetében a magasabb sebességzónákban való futásra, míg az átlövők esetében a rövid idejű intenzív mozgásokra kell felkészíteni az adott poszton szereplő játékosokat (gyorsítások, lassítások, irányváltások stb.). A félidők közötti különbség jól mutatja a neuromuszkuláris fáradást, amely megjelenik a mérkőzések során (12%-kal esett vissza a 4-es sebességzónában megtett táv csapatszinten). Ez szintén segítség lehet a stábnak a csapat felkészítésében a terhelésre, mind fizikálisan, mind taktikailag (pl. cserék sűrűsége, játék gyorsítása/lassítása).