A képességfejlesztésnek szervesen illeszkednie kell a kézilabdázás eredményes, és biztonságos űzésének hátterét biztosító képességprofilhoz. Egy-egy sportág esetében a tradíciók és tapasztalat mellett objektív, tudományosan igazolt összefüggésekre, elvekre, törvényszerűségekre kell alapoznunk az akadémisták fejlesztését. Legfőképpen azokra az interdiszciplinális kutatási eredményekre, amelyek a teljesítményt, az eredményességet meghatározó és befolyásoló tényezőket azonosítják, összefüggéseiket igazolják.

A kulcsfontosságú faktorok és a közöttük lévő korrelációk ismeretében, objektív alapon kerülhetnek meghatározásra a képességfejlesztés céljai. Programjának megtervezésénél a játékos áll középpontban, az egyéni, genetikusan hordozott és megszerzett képességeivel, aktuális tudásával és edzettségi állapotával. A sportági és erőnléti edzők, fizioterápiás szakemberek az objektív adatok alapján, tapasztalataik és tudásuk szerint, de egymással összhangban kell megtervezzék saját területükön a részletes képzési programot. Az erőnléti képzés kialakításánál az utóbbi évtizedben alapvető paradigma váltás ment végbe. Az általános és specifikus képességfejlesztésben uralkodó elvvé vált a funkcionális szemlélet, amely nem azonos a funkcionális edzéssel. Minden edzés, edzésblokk, gyakorlat, minden egyes végrehajtás olyan képességek kialakítását, fejlesztését kell szolgálja, amely direkt módon épül be a sportágspecifikus mozgásminták és technikai elemek mozgásszerkezetébe. Ezen kívül a sportoló pszichés-mentális-motoros működése téthelyzetben a teljesítmény és az eredményesség javulását segíti elő.

A NEKA erőnléti edzői csoport tagjai nem csupán egyetemet végzett kompetens szakemberek, de többen közülük saját hivatásuk gyakorlati problémáin alkalmazott kutatásokat végző PhD. fokozattal rendelkező, vagy annak megszerzésén dolgozó sporttudományos kutatók is. Elengedhetetlen ezen a pályán a folyamatos tájékozódás, önképzés és továbbképzés. Szemléletünk szerint az akadémia játékosainak felkészítése széles látókört, logikusan felépített és tudományosan alátámasztott elveket, folyamatosan fejlesztendő elméleti-gyakorlati tudást, továbbá proaktív problémamegoldó gondolkodást igényel. Meggyőződésünk szerint a „bizonyított” értékek megőrzése mellett, az új módszerek csak kritikai analízist, tesztelést és szelekciót követően kerülhetnek be a NEKA komplex képességfejlesztő rendszerébe.

Az akadémiai képzésnek kettős célt kell egyszerre megvalósítania a mindennapi munkában. Egyrészt a hosszútávú képzés célja, hogy a rendszerbe kerülő játékosok az akadémiai évek végére érjék el a genetikailag bennük rejlő, szakmailag és pedagógiailag belőlük kihozható potenciált, szerezzék meg és stabilizálják a beválásukhoz szükséges kompetenciákat, képességeket, ismereteket, amelyekre felnőtt karrierjüket építhetik. Másrészt az aktuális bajnokságban hétről hétre olyan teljesítményt nyújtsanak, amivel saját posztjukon hozzájárulnak a csapat teljesítményhez. A képességfejlesztés tervezésénél és végrehajtásánál a hosszú és rövidtávú célok sokszor egymásnak ellentmondó elemeit kell egyensúlyba hozni.

 

A képességfejlesztést meghatározó tényezők

Alapvetően azok a tényezők, amelyek modern szemléletben, a legújabb sporttudományos kutatási eredményekre támaszkodva, biztos alapul szolgálnak az általános és sportágspecifikus képességfejlesztés rendszerének kialakításához, két különböző megközelítésben foglalhatók össze:

·      A képességfejlesztés sportági megközelítése

·      A képességfejlesztés funkcionális megközelítése

 

A KÉPESSÉGFEJLESZTÉS SPORTÁGI MEGKÖZELÍTÉSE

A kézilabdázáshoz szükséges képességfejlesztés konkrét céljainak, követelményeinek, továbbá módszertanának meghatározásához elengedhetetlen a sportági teljesítmény és képességprofil kondicionális és koordinációs hátterének feltárása. Ezzel kapcsolatban az alábbi területeket kell elemzés alá vonni:

 

1. Taktikai-technikai eszközkészlet pszichomotoros (kondicionális és koordinációs) követelményrendszere

A kézilabdázásban a különböző posztokon betöltött szerepnek megfelelő feladatrendszert elemezzük. A szakági edzővel, a játékossal, videó vagy fényképek alapján konkretizáljuk azokat a kritikus testhelyzeteket, valamint hely- és helyzetváltoztató mozgásokat, amelyek kondicionális és koordinációs szempontból kihívást jelentenek. Azt is meghatározzuk, hogy az egyes mozgásminták versenyhelyzetben milyen gyakorisággal, hányszor, illetve milyen időintervallumban fordulnak elő. Továbbá a versenyszabályoknak megfelelően meccs, illetve edzés közben, objektív biomechanikai, élettani, esetenként biokémiai adatokat gyűjtünk, amelyek alapul szolgálnak az edzéstényezők különböző korosztályokra vonatkoztatott meghatározásához, optimalizálásához.

 

2. Biomechanikai elemzés: mozgásminták, kinetikai láncok, kontrakció típusok

A játékosok szinte minden szituációban dinamikusan változó külső körülmények között teljesítenek. Egy sokváltozós ingerrendszerben kell egyéni, illetve csapatszintű döntéseket hozni, valamint a döntéseknek megfelelő cselekvéseket végrehajtani. A sportolók dinamikus mozgásai, illetve kvázi statikus helyzetei biomechanikai értelemben folyamatosan jelentkező, illetve hirtelen változó mechanikai stresszként hatnak a mozgatórendszer gyenge láncszemeire. A legkritikusabb és legnagyobb kihívást az extrém forgatónyomatékot, a reakcióerőt gerjesztő testhelyzetek megtartása, illetve megváltoztatása jelenti. Ez magasszintű gerinc és ízületi stabilitást és megfelelő színtű statikus erőállóképességet igényel a csípő- és törzs-mélyizom rendszer, valamint az alsóvégtagi elülső és hátulsó izomláncok esetében. A kézilabdázásban a test-test elleni küzdelem, vagy a lendületben lévő saját test mozgásállapotának hirtelen megváltoztatása extrém nagy stresszhatást gyakorol a testre, szervezetre. Sokszor az összes létező izomkontrakció típus előfordul, és a másodperc tört része alatt kell váltani egyikből a másikba.

 

3. Metabolikus háttér: szervrendszerek fejlettsége, harmonikus együttműködése

A versenyző élettani és mechanikai értelemben vett terhelése széles spektrumon mozog. Az a test-test elleni küzdelem nagy erőkifejtést igénylő statikus helyzetekig, a hirtelen bekövetkező nagy erőhatásokra történő reakciókig, az időkényszer alatt végrehajtott gyors mozgásokig, valamint az ismétlődő intenzív intervallumos terhelésekig mindenre fel kell készülniük. Sokszor kerülnek hosszabb-rövidebb ideig oxigénhiányos állapotba, amelyet olykor terhelés közben kell pótolniuk. A szívnek változó perifériás ellenállás ellen kell dolgoznia, gondoljunk csak a maximálisan statikusan megfeszülő nagy izomcsoportokra, illetve a ciklikusan „pumpáló”, dinamikusan megfeszülő majd ellazuló izmokra. A terhelés sokszor hosszabb időre is anaerob küszöb felett van, és egy-egy meccs, illetve a tornák sorozatterhelésének végére össze is adódik. A kézilabdázás komplex terhelési profilja az állóképesség szempontjából átlagosan 50-60 ml/min/kg relatív aerob kapacitást, 20ml/min/BPM feletti oxigénpulzust, de főként jelentős mértékű anaerob teljesítményt is elvár a sportolótól, amihez az egyéni képességekhez mérten az anaerob küszöb jobbra tolása folyamatos feladatot jelent a sportoló számára. Az akadémián az állóképesség egyéni meghatározása az időszakos tesztrendszeren belül, valamint teljesítmény-monitoring, illetve pulzuskontroll mellett végzett szakági edzések, valamint a meccsek objektív adatai alapján történik. A fejlesztés során a pályán és a pályán kívül végzett állóképességi terhelések összehangolását, valamint egyénre vonatkoztatott optimalizálását kell megoldani.

 

 

4. Kondicionális képességek sportágra jellemző egyensúly eltolódása

A kézilabdázásban az eredményesség főként a sportágspecifikus agilitásra épül. Ez tipikusan multifaktoriális képességrendszer, amelynek kognitív és pszicho-motoros tényezői alapvetően feltételezik a kondicionális pillérek megfelelő színvonalát, a közöttük lévő egyensúly meglétét (1. ábra).

A hosszútávú felkészítés rendszerében tehát az erő, a gyorsaság és állóképesség alapjait is le kell raknunk a koordináció, valamint az alapozó sporttevékenységek oldaláról. Ezen túl a sportoló kondicionális felépítése során – a fejleszthetőség feltételeinek figyelembevételével –az egyensúly magasabb szintre történő fejlesztésére kell törekednünk, korosztályról-korosztályra. Erre az stabil kondicionális platformra építhető fel a sportágspecifikus teljesítmény (2. ábra)

 

5. Gyakori sérülések és azok okai

Az akadémiára vonatkozó komplex sérülésregiszter még nem áll rendelkezésre – kialakítása folyamatban van –, de az elmúlt évek és a sportágra vonatkozó ismereteink bírtokában azért jellemző tipikus sérülésekről lehet beszámolni. A körülményeket tekintve baleseti veszélyforrás természetesen bőven akad, de ennek ellenére a balesetek, sérülések gyakorisága sokszor nem is a kritikus versenyhelyzetben, hanem a felkészülés során történik. A kézilabdázás mozgatórendszerre gyakorolt hatásában jellemző, hogy a gerincet és az alsó végtagi ízületeket extrém nagy kompressziós, nyíró és torziós erőhatások érik, sokszor ismétlődve. A gerinc ágyéki szakasza, a térd, illetve a boka tekintetében csak a megfelelő stabilizációs szint adhat biztonságérzetet a játékosoknak. A korrekciós és erőnléti edzések gyakorlatanyagával ezek a hatások kompenzálhatók, de különös figyelmet kell fordítani az egyes játékosoknál előforduló tartáshibákra, deformitásokra. A kézilabda sportágban a felső végtag esetében, főként a vállízületi mobilitás és stabilitás egyéni szintje kritikus limitáló tényező. A hajító mozgás 3D kivitelezésének igénye fokozottabb fókuszt igényel ezen a területen. A glenohumerális ízület ki/be rotációs erejének megfelelő egyensúlya, valamint a dinamikus felsővégtagi húzás- és tolásmozdulatok erőegyensúlyának megteremtése a rizikótényezők csökkenését eredményezheti. Szintén globális mozgatórendszeri konzekvenciái lehetnek, akár az alsó, akár a felső végtag esetében bekövetkező bilaterális erő, illetve a teljesítmény-egyensúly megbomlásának. A kézilabdázás az unilaterális sportágak közé tartozik, így kifejezetten hajlamosító tényezőként jelennek meg ebben a problémakörben.

 

A KÉPESSÉGFEJLESZTÉS FUNKCIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉSE

Funkcionális megközelítésben az edzés egy komplex, rendszerezett képességfejlesztő tevékenység, melynek célja az emberi mozgatórendszer valamely alap vagy magasabb rendű funkciójának kialakítása, megtartása, helyreállítása vagy fejlesztése, illetve teljesítményének eredményességének növelése.

 

A funkció értelmezésének szintjei

A funkcionális kifejezés az utóbbi időben nagyon elterjedt, főként a személyi edzések területén emelték divatos hívószóvá, ami nem feltétlenül hatott pozitívan. A hagyományos régi edzéselméleti iskolák képviselői viszont szintén nem adnak létjogosultságot ennek a kifejezésnek. Érdemes tehát helyére tenni a fogalomrendszert.

•  Az aktív mozgatórendszer szintjén az alapfunkció az akaratlagos aktív, illetve passzív állapot.

•  A passzív mozgatórendszer szintjén a funkció külső-belső erők deformálódás nélküli elviselését, izomfeszülés rugalmas közvetítését a csontok között, valamint csontok súrlódásmentes elmozdulásának biztosítását jelenti.

•  A komplett mozgatórendszer szintjén a funkció az egyszerű és összetett ízületi mozgások fiziológiás tartományokkal határolt kivitelezését, helyzet- és helyváltoztató mozgások végrehajtását jelenti.

•  A genetikailag kódolt elemi mozgások szintjén minden emberre jellemző alapfunkciót már a képességfejlesztés szintjén is funkcionális szemléletben kell gondoznunk. A sportolók esetében sokszor korrekcióra szorulnak ezek a kinetikai láncok.

•  A mindennapi élethez szükséges, tanult mozgásformák szintén magasabb szintű funkcióknak tekinthetők. Minden ember számára fontos, a természeti és társadalmi környezetben való önálló és önellátó léthez szükséges célirányos mozgások ezek.

•  A legmagasabb szinten a funkció egyes speciális területek mozgásanyagát jelenti. Számos döntés-cselekvés mechanizmust igénylő, nehéz fizikai, karhatalmi, életmentő stb. foglalkozások és a sport mozgásos cselekvései, technikai elemei tartoznak ide. Ezeken a területeken az alkalmasság és képesség kialakítása során csakis funkcionális szemléletben történhet.

(Következik: Kiemelten és komplexen fejlesztendő képességek)

Irodalomjegyzék a IV. rész végén