A mezőnyjátékosok támadásTECHNIKAI képzésének céljai, követelményei

2021. július 26, hétfő 10:27 | Szerző: Hajdu János

A célunk az, hogy az utánpótlás korosztályokkal dolgozó szakemberek számára elérhetővé tegyünk egy egységes követelményrendszert, meghatározzuk azokat a képzési célokat, amelyekkel valamennyi szakmai műhelyben egyformán tudnak dolgozni. Az alábbiakban a mezőnyjátékosok támadástechnikai és taktikai képzési céljaihoz készítettünk szakanyagot, amelyben megfogalmazzuk ajánlásainkat.

1. A labda nélküli támadás technikai elemeinek követelményei

ÁLTALÁNOS, minden játékosra vonatkozó követelmények.

A játékosok olyan készenléti alaphelyzetet foglaljanak el támadás során, amelyből a játékhelyzetnek megfelelően bármikor bármelyik irányba és megfelelő sebességgel el tudnak indulni. Legyenek képesek a lendületes mozgásból, gyors futásból egy-két lépésen belül megállni, majd az újbóli meginduláskor a feladat elvégzéséhez szükséges optimális sebességet elérni.

Támadás során alapvető követelmény, hogy a megakadt támadáskor helyezkedésükkel segítsék társaikat abban, hogy megjátszhatók legyenek. A labda nélküli támadótevékenység közben a mélységi és ív mentén kilépő, ütközni akaró vagy defenzív védők ellen a védőkhöz igazított folyamatos, magas frekvenciával végrehajtott támadólábmunkát eredményesen hajtsák végre, a játékszituációtól függően képesek legyenek azt módosítani. A támadók tudatos helyezkedésükkel tartsák feszültség alatt a védőket, szükség esetén a saját védőjükkel szemben játsszák magukat tisztára és a játékszituációnak megfelelően kapcsolódjanak be az akcióba. Gyors indítás során az indulás, a futás és a megállás végrehajtásakor törekedjenek a feladat megoldásához szükséges optimális gyorsaság elérésére.

POSZTSPECIFIKUS követelmények.

Átlövő, irányító

A megfelelő támadópozíció mielőbbi felvétele és olyan támadó-alapmozgás, -helyezkedés kialakítása, amely a játékostársaknak kiszámítható.

Labda nélküli mélységi és szélességi mozgásait, lendületszerzéseit, lépéskombinációit, irányváltoztatásait, indulócseleit, helyezkedését úgy hajtsa végre, hogy bármikor képes legyen bekapcsolódni a támadásba, a labda átvételére és ezzel a kapu közvetlen veszélyeztetésére. Szervezőtevékenységéből adódóan az irányítónak állandóan mozgásban kell lennie, és helyzetét olyan folyamatos, gazdaságos lábmunkával kell aktivizálnia, amely mindenkor és minden irányban lehetővé teszi a gyors cselekvést.

Szélső

Dinamikus, labda nélküli mozgását, helyezkedését elsősorban az azonos oldali átlövő helyezkedéséhez, játékstílusához kell igazítania. A játékhelyzethez alkalmazkodva a sarokban vagy magasabban, a szaggatott közelében helyezkedjen el, a játékba kapcsolódásra készen. A taktikai feladatnak vagy a játékszituációnak megfelelően be-, ki- és átfutásaival kerüljön kedvező pozícióba.

Beálló

Úgy hajtsa végre a védők számára kiszámíthatatlan labda nélküli mozgását, hogy fogja vissza vagy késleltesse őket a mélységi és szélességi mozgásukban, bontsa meg a védekezés egységét, de helyezkedése csapattársai számára könnyen követhető legyen. A taktikai tervnek és a játékhelyzetnek megfelelően mozogjon a labda útjával párhuzamosan, azzalellentétes irányban vagy a labda felé. Alkalmazkodjon labdás támadótársa és a védők tevékenységéhez, ennek megfelelően, azt értékelve mozogjon társával párhuzamosan, vele ellentétes irányba vagy a társa felé.

2. Labdakezelés, átadások végrehajtásának követelményei

ÁLTALÁNOS, minden játékosra vonatkozó követelmények.

Készség szinten, biztonságosan és eredményesen alkalmazzák a labda egy- és kétkezes fogásmódjait, tartását a védőtől távoli és közeli helyzetben egyaránt.

A rövid, egyenes vonalú, illetve különböző íves pályán való labdafelkészítéseket a támadólábmunkához, valamint a gyors futómunkához és a változatos kidobóhelyzetekhez is zökkenőmentesen legyenek képesek végrehajtani. A támadólábmunkától és a futómozgástól független, a dobó kézzel azonos és ellenoldali lábról való, törésmentes labdakezelést és a labda továbbjátszását magas szinten alkalmazzák. Az átadások során az oldalirányú és mélységi dinamikus lábmunka végrehajtásánál a törzs és a dobó kéz helyzete adjon nagy átadási szabadságot az összjáték precíz kialakítására.

A változatos játékhelyzetekben a különböző lépéskombinációkkal végrehajtott átadások esetén alapkövetelmény a helyes technikai kivitelezés, különös tekintettel az erőátviteli rendszer tökéletes minőségű alkalmazására. A játékosok legyenek képesek a védő közelében is a szemből, oldalról, rézsútosan hátulról érkező (a távolságtól független!) ívelt vagy lőtt átadások, talajon történő és felugrás közbeni biztos elfogására, majd a labda zökkenőmentes továbbítására, növekvő mozgási sebesség és változatos technikák összekapcsolásával (talajról, felugrásból, különböző lépéskombinációkkal, irányváltoztatással stb.).

Játék során a a pozíciócserék után az átadások és labdaátvételek technikai elemeit több pozícióban is biztonságos technikai perfekcióval, taktikai vonatkozásait, változatait hatékonyan alkalmazzák. A technikai kivitelezést a kreativitás, az improvizáció magas szintje és a tudatosság jellemezze.

Az induló játékos nagy sebességű futás közben a hátulról vagy a rézsútosan hátulról érkező labdákat két kézzel és egy kézzel is (jobb és bal kézzel) biztosan tudja birtokba venni.

Az indító játékoskisebb távolságra gyors futás közben csuklóátadással vagy felső dobással, nagyobb távolságra egy-két lépésből, esetleg keresztlépésből vagy felugrásos dobással hozza helyzetbe társait.

POSZTSPECIFIKUS követelmények.

Átlövő, irányító

A közelebb helyezkedő szélsőjénekeljuttatott átadások közül a dobó kézzel végrehajtott felső és alsó dobást test előtt és test mögötti átadásokat a védők helyzetéhez alkalmazkodva (akár a védő teste mögött is), pontosan és biztonságosan hajtsa végre. A dobó kézzel ellentétes oldalon játszva (jobbkezes BÁ-ben és balkezes JÁ-ben) a dobó kézzel ellentétes, a védőtől távolabbi kézzel is biztonságos, pontos átadással hozza helyzetbe a szélsőt. A felugrásos dobással, a védők feje fölötti lőtt átadással legyen képes megjátszani mind a két szélsőt. A távolabbi szélsőt felugrással, szükség esetén a védők közötti lőtt, pattintott átadássalhozza helyzetbe. Talajról és felugrásból, ívelt és lőtt átadásokkal is legyen képes a kör fölötti területen lévő szélsőket megjátszani.

A belső poszton játszókat különböző irányú lábmunkával végrehajtott húzás-, húzáskontrajáték után, mindkét irányba gyors felső dobással, felugrásos dobással, csuklóátadással eredményesen játssza meg. Átlövési vagy betörési szándékkal végrehajtott helycserékalkalmazása során mindkét kézzel (jobb, bal), de a biztonság érdekében a társához közelebbi kézzel passzoljon a vele szemben mozgó társának. Nagy távolságok esetén felső vagy felugrásos lőtt átadással hozzák helyzetbe egymást. Beállóban lévő társainaka játékhelyzethez kreatívan alkalmazkodva a felugrásos átadást az alsó dobást, a felső dobást, a pattintott átadásokat és a test és fej mögötti átadásokat pontosan hajtsa végre.

Szélső

Átadásaival az alábbi technikai megoldásokkal legyen képes helyzetbe hozni társait:

-      az azonos oldali átlövő játékost befelé, illetve kifelé irányuló lábmunkájával összekötött átadásokkal;

-      a felé mozgó beállónak talajról lőtt vagy pattintott bejátszásokkal;

-      a másik oldali szélsőt, illetve a beállót a kör fölé történő beugrással;

-      a kör fölé történő beugrással a kör fölé ugró lövő megjátszásával.

Beálló

A beállójátékos a védőkkel történő testi kontaktus (átkarolás, tolás, lökés, rángatás stb.) közepette is legyen képes a bármely irányból érkező lőtt, pattintott, ívelt átadások biztos elfogására (talajon és felugrás közben is), majd a védőkhöz alkalmazkodva az akció folytatására vagy befejezésére. Amennyiben az átvett labdával nem tud kapura fordulni, mögötte-mellette védők helyezkednek el és nincs esélye a befejezésre, a faulthatás miatt zárt felső, illetve alsó dobást, esetleg kétkezes mellső vagy felső átadást használjon társai (a lövők, irányítók, szélsők esetleg beállótársai) helyzetbe hozására.

A támadó a taktikai feladatnak megfelelően a falból kilépve, előre mozogva az átvett labdával kapcsolódjon be a csapat akciójába, és társait legyen képes helyzetbe hozni. Az ellenfél emberfogásos védekezése esetén legyen képes társait az emberfogásból elzárással vagy anélkül átadással megjátszani, szabadítani.

3. Labdavezetés végrehajtásának technikai követelményei

ÁLTALÁNOS, minden játékosra vonatkozó követelmények.

Minden játékos legyen képes (a játékszabályok betartásával) gyors indítások esetén, betöréseknél, a védők előtti oldalirányú térnyerések alkalmával és az ellenfél által jól kivédekezett támadásoknál a játékhelyzethez alkalmazkodóan biztonságosan alkalmazni jobb és bal kézzel a magas és mély labdavezetési technikát, a labdavezetést összekapcsolni az alaptaktikai elemekkel.

Labdavezetés során figyelmük megosztásával, a környezeti információk feldolgozásával, a helyes döntés felismerésével -a megfelelő dinamikát megtartva -a következő technikai elemek összekötését legyenek képesek eredményesen végrehajtani: gyors megindulás, gyors irányváltoztatás, gyors megállás, cselezés, átadás, lövés, elzárás.

Az 1:1 elleni, az emberfogás és a rendezett védelem elleni játékban a nyitott, mélységben kihelyezkedő, pressziót gyakorló védők ellenében tartsák meg az optimális védő – támadó távolságot, alakítsák ki a támadás eredményes és biztonságos folytatásának lehetőségét. A labdavezetést és a közben végrehajtott irányváltoztatásokat, cselezéseket legyenek képesek nehezített körülmények, feltételek között az 1:2 elleni akciókban is alkalmazni. Lerohanás és gyors középkezdés esetén a labda gyors labdavezetéssel történő felvitelét, a társak helyzetbe hozását eredményesen kell tudni alkalmazniuk.

4. A labdával végrehajtott cselezés követelményei

ÁLTALÁNOS, minden játékosra vonatkozó követelmények.

Megfelelő időben és helyen, a játékszituációhoz alkalmazkodva a védők helyzetét, mozgását figyelembe véve a megfelelő cselezési technikát készség szinten hajtsák végre a támadásbefejezéshez, létszám-, területi és dinamikai előnyszerzéshez, illetve a védekezési hibák kikényszerítésére. A cselezési technikákat a lépésszabályautomatikusbetartásával kellvégrehajtaniuk, figyelembe véve, hogy a cselezést átvett labdából vagy labdavezetésből indítják. Minden játékosnak tudnia kell alkalmazni a támadócselezés mindkét formáját: a támadójátékos által kezdeményezett cselezést és a védő tevékenységére reagáló, ahhoz alkalmazkodó cselezést.

A játékosok tudjanak veszélyesen, eredményesen cselezni mindkét kezük irányába; labdavezetésből, átvett labdával és álló helyzetből indulva; védő- (ütközés-)közelben és védőtől érintőtávolságon kívül; fizikailag gyengébb és erősebb ellenféllel szemben is.

A cseleket eredményesen kössék össze a csel utáni tevékenységgel, a kapura lövéssel, átadással, elzárással, valamint az ellenfélhez alkalmazkodva a lépésszabályra figyelve legyenek képesek összekötni a cseleket összetett és az 1:2 elleni cselkapcsolatokká.

Tiszta gólhelyzetekben eredményesen alkalmazzák a kapusokkal szembeni lövőcseltechnikákat. Legyenek tisztában a cselek megválasztása, alkalmazása és a kapuelőtér távolsága közötti összefüggéssel, a gyakorlati végrehajtáskor ehhez alkalmazkodjanak.

Az alkatuknak, képességeiknek megfelelően a különböző cselezéstechnikák lábmunkáit, lépéskombinációit az egymásra épülés jellemezze, ennek figyelembevételével alkalmazzák az egy és páros lábról végrehajtott irányváltoztatásokat. Az 1:1 elleni áttörési-betörési, cselezési szándékuk legyen hiteles, ha két védő figyelmét magukra vonják, társaikat hozzák helyzetbe. Cselezés közben a megfelelő időben kell eldönteniük, hogy maguk fejezik be az akciót, vagy a labda továbbjátszását választják az adott játékhelyzetben. Indításoknál, gyors futás közben a velük szemben álló, szembe- vagy párhuzamosan mozgó védők elleni cselezés során figyeljenek arra, hogy közben ne kövessenek el lépés- vagy támadóhibát.

POSZTSPECIFIKUS követelmények.

Átlövő, irányító

A lövést megelőző és a társakat helyzetbe hozó technikai elemek közül azindulócseleket,irányváltoztatásokat,átemeléseket,leforgásokat,lövőcseleket,átadási cseleket,összetett, dupla cseleket,az 1:2 elleni cselkapcsolatokat készség szinten alkalmazzák.

Szélső

Lerohanás, gyors indítás esetén a labdavezetés közbeni irányváltoztatásokat,

leforgásokat magas szinten kell ismernie és alkalmaznia. Rendezett védelem elleni játékban a gólhelyzetbe kerülés vagy a társ helyzetbe hozása érdekében magas szinten, eredményesen kell alkalmaznia az indulócseleket, átemeléseket, összetett cseleket és az 1:2 elleni cselkapcsolatokat.

Beálló

Rendezett védelem elleni támadás során elsősorban labda nélküli helyezkedésével, mozgásával, cselezésével alakítson ki helyzetet társainak vagy magának. A labda átvétele után a védőkkel való 1:1, 1:2 elleni harcban magas szinten alkalmazza a lefordulások közben végzett cselezést. A falból kilépve társai készítése és a helycserék esetén alkalmazza az egy- és kétkezes átadási cseleket, lefordulásokat.

5. Támadójátékosok ütközési technikáinak követelményei

ÁLTALÁNOS, minden játékosra vonatkozó követelmények.

Minden támadójátékos -amennyiben lehetséges -az elzárásokon és amegállító fault közben alkalmazott szándékos ütközésen kívül a védőkkel való erőteljes kontaktust kerülje el. Atámadók -a védők megállító és eltérítő ütközései ellenére -a folyamatos támadásszervezés fenntartására, a labda biztonságos megtartására, lehetőség esetén gólhelyzet kialakítására és gólhelyzetbe kerülésre törekedjenek. Az edzéseken és a mérkőzéseken valamennyi labda nélküli és labdával végrehajtott technikai elem alkalmazása során számolniuk és készülniük kell az ellenféllel való ütközésre és a biztonságos talajra érkezésre.

POSZTSPECIFIKUS követelmények.

Átlövő, irányító

Az átlövőnek és az irányítónak fel kell készülnie az ütközésekre, figyelve közben a folyamatos támadásszervezés lehetőségére, a labda biztonságos megtartására, gólhelyzetbe kerülésre és gólhelyzet kialakítására.

Ütközések fajtái a támadójátékos szempontjából:

-      ütközés a labda felkészítésének pillanatában;

-      a cselezés, betörés közbeni, megállító és eltérítő ütközés talajon;

-      talajról végrehajtott lövés közbeni ütközés;

-      a felugrásos dobás végrehajtása során, levegőben ütközés a védővel;

-      helycsere alkalmazása közbeni eltérítő ütközés a védővel;

-      befutás, átfutás közbeni akadályozó ütközés;

-      befutáskor alkalmazott elzárás közbeni ütközés.

Szélső

A szélső gyakori ütközésfajtái a védőkkel, melyek után neki is meg kell próbálnia a támadásszervezés folytonosságát fenntartani, ügyelve a labda biztonságos megtartására, gólhelyzetbe kerülésre és gólhelyzetek kialakítására:

-      a labda átvétele előtt ütközés a szélső (1-es) védővel;

-      a labda átvétele, birtokba vétele után ütközés az 1-es védővel;

-      kapura törés közben, nagy lendülettel ütközés a védővel;

-      be- és felugrás során a levegőben ütközés a védővel;

-      be- és átfutás közben ütközés a védőkkel;

-      be- és átfutás során alkalmazott elzárás közbeni ütközés.

Beálló

A beállójátékosnak magas szinten és eredményesen kell alkalmazkodnia a védőkkel szembeni folyamatos, két oldalról várható ütközések minden formájához. Az ütközéseknél a beállónak mindig figyelnie kell arra, hol van a labda, hol helyezkednek el a védői, valamint a saját és a védekező játékosok fizikai ereje közti különbségre. Törekednie kell a labda biztonságos megtartására, gólhelyzetbe kerülésre és gólhelyzet kialakítására, s elkerülnie a támadószabálytalanságok miatti labdavesztést.

6. A támadójátékosok talajfogási módjainak technikai követelményei

ÁLTALÁNOS, minden játékosra vonatkozó követelmények.

Minden játékosnál alapvető követelmény a talajra érkezésnél a tanult eséstechnika koncentrált végrehajtása, a sérülésmentesség és a játékba történő minél gyorsabb visszatérés. A különféle technikai elemek (felugrás, lövés, ütközés, cselezés) végrehajtása után különböző talajra érkezési technikákat, mozgásokat kell biztonságosan végrehajtaniuk, úgymint: egy vagy páros lábra, illetve fekvőtámaszba érkezés tompítással; gurulásokelőre-hátra a test hossz- és szélességi tengelye körül; kicsúszások különböző módozatait a test különböző felületein. Amelyik játékelem végrehajtásához kapcsolódhat talajra érkezés, azt a lehetséges talajfogási technikával együtt kell edzéseken is gyakorolni és magas szinten elsajátítani.

POSZTSPECIFIKUS követelmények.

A talajra érkezés biztonságos végrehajtását, majd a játékba való gyors visszaállást magas szinten legyen képes végrehajtani az alábbi, posztra jellemző esetekben.

Átlövő, irányító

-      talajon végrehajtott technikai elemek (lövés, cselezés, betörés) után;

-      felugrásos dobás végrehajtása után;

-      helycsere alkalmazása közbeni eltérítő ütközés után;

-      befutás, átfutás közben történő ütközés után;

-      befutás során alkalmazott elzárás és eltérítő ütközés után.

Szélső

-      a labda átvétele előtti ütközés után;

-      a labda birtokában történő ütközés után;

-      kapura törés közben;

-      a be- és felugrást követő leérkezésnél;

-      befutás, átfutás során alkalmazott elzárás és eltérítő ütközés után.

Beálló

Készség szinten, nagy biztonsággal kell alkalmaznia a beugrásos, bevetődéses, bedőléses lövések végrehajtása után a talajra érkezést, majd a játékba való gyors visszaállást, támadásban az állandó jellegű, több oldalról történő ütközések következtében gyakori esések, zuhanások minden formájának biztonságos alkalmazását.

7. Az elzárások-leválások technikai végrehajtásának követelményei

ÁLTALÁNOS, minden játékosra vonatkozó követelmények.

A támadási poszttól függetlenül készség szinten alkalmazzák az elzárások előkészítését, az elzáráshoz optimális testhelyzet megválasztását, az elzárás és a leválás kapcsolását, a közeli és távoli elzárások alkalmazását. Elzárások alkalmazásakor a támadójátékos akadályozza saját és/vagy társai védőjének szélességi és mélységi mozgását előnyszerzés kialakítása céljából. Minden játékosnak, poszttól függetlenül magas szinten ismernie és eredményesen alkalmaznia kell a következő labda nélküli és labdával végrehajtott szabályos elzárási technikákat: eléállásos; mellé- és mellé-mögé állásos; mögéállásos; mozgásban történő kisérő és sorozatelzárást; elzárásba vezetést. Az elzárás-leválás alkalmazása esetén a játékosok magas szinten legyenek képesek az elzárásból adódó játékhelyzeteket eredményesen folytatni kapura lövéssel, betöréssel, a társak helyzetbe hozásával és az elzárásból leváló játékos megjátszásával.

POSZTSPECIFIKUS követelmények.

Átlövő, irányító

Eléállásos elzárással,a védők leszorításával segítsen lövő és irányító társának az eredményes átlövés végrehajtásában. Helycserés támadás esetén a mozgásban történő kisérő és sorozatelzárássalnagy lendülettel érkező társának biztosítson dinamikai előnyt a játék eredményes folytatásához. Pozícióváltás során végrehajtott elzárás-leválással kerüljön kedvező helyzetbe. A védőfalba befutás alkalmával a mellé- és a mellé-mögé állásos, valamint a mögéállásos elzárással segítse társai eredményes támadásbefejezéseit.Emberfogásos védekezés vagy nyitott, rendezett védelem elleni támadás során ismerje és alkalmazza az elzárásba vezetést és annak folytatási lehetőségeit.

Szélső

Szélsőátfutás esetén eléállásos elzárással, a védők leszorításával segítsen lövő és irányító társainak az eredményes átlövés végrehajtásában. Átfutással összekötött helycsere alkalmazásakor a mozgásban történő kísérő és sorozatelzárással biztosítson dinamikai előnyt az átlövőknek. A védőfalba befutás alkalmával elé-, mellé- és mellé-mögé állásos, valamintmögéállásos elzárássalsegítse külső társai eredményes támadásbefejezéseit, leválással kerüljön gólhelyzetbe. Emberfogásos védekezés vagy nyitott, rendezett védelem elleni támadás során ismerje és alkalmazza az elzárásba vezetést és annak folytatási lehetőségeit.

Beálló

Az átlövők, irányítók védőinekelzárásánála mellé-mögé állásos, az eléállásos, a mögéállásos, a kísérő elzárást, az elzárásba vezetést és az ezekből adódó támadásbefejezéseket, -folytatásokat is készség szinten kell alkalmaznia. A támadás hatékonyságát fokozza azzal, hogy a fizikailag gyengébb, kisebb termetű védőkön mellé-mögé állásos elzárással alakít ki gólhelyzetet vagy kiállítást. Az irányítóval, a szélsővel és beállótársával a helycsere végrehajtása közben alkalmazott elzárással segítse a támadás előkészítését, befejezését. Emberfogásos vagy nyitott, rendezett védekezés elleni támadás során ismerje és alkalmazza a zavaró és az emberfogó védők elleni elzárás technikáját, taktikai vonatkozásait.

8. A kapura lövések technikai végrehajtásának követelményei

ÁLTALÁNOS, minden játékosra vonatkozó követelmények.

Az alábbi alapvető lövésmódokat -poszttól függetlenül -minden játékosnak ismernie és alkalmaznia kell: lendületszerzésből, labdaátvételből, labdavezetésből, változatos lábmunkával végrehajtott felső lövés, alsó lövés, beugrásos, felugrásos és bevetődéses lövés.

Az elugrásokat készség szinten, a dobó kézzel ellentétes lábról, a dobó kézzel azonos lábról és páros lábról is végre kell hajtaniuk. A lövéseket megelőző és a lövések befejezését követő technikai elemeket a lövés technikájával dinamikai egységet alkotva, biztonságosan, gazdaságosan, a játéhelyzethez igazodó ritmusban hajtsák végre. A kapura lövéskor a védők és a kapus helyzetét figyelembe véve a labdát legyenek képeseka felugrás felszálló ágában,a tetőponton és késleltetve, a leszálló ágban is ellőni.

POSZTSPECIFIKUS követelmények.

Átlövő, irányító

A kapura lövés előtt koncentráljon a megfelelő helyezkedésre, az érkező labda hibátlan átvételére, a lövés helyének, idejének és módjának kiválasztására. Magas szinten kell alkalmaznia a labdavezetésből és átvett labdával, különböző távolságokból, eltérő lendületszerzéssel és lábmunkával talajról végrehajtott felső, alsó, vállmagas, valamint elhajlásos lövés technikai elemeit. A védősor helyzetéhez és a kaputávolsághoz alkalmazkodva legyen képes eredményesen végrehajtani a lövést a védők fölött, a fejük mellett, illetve közöttük. Készség szinten alkalmazza -alkati és fizikai tulajdonságai függvényében -a merőleges, rézsútos és íves lendületszerzés után, lövéstechnikája megfelelő felkészítésével a felugrásos lövést, a felugrásos lövést elhajlással, valamint a felugrásos lövést kanyarítással. Kapura lövéskor alkalmazkodjon a védőjátékosok tevékenységéhez,akik kitámadással, ütközéssel, sáncolással nehezítik meg a dolgát, valamint a kapus mozgásához, a kapus és a védők együttműködéséhez.Tiszta gólhelyzetben, kapura lövés esetén a beugrásos és bevetődéses lövés technikáját úgy hajtsa végre, hogy szükség esetén a kapussal szemben lövőcselt is alkalmaz.

Szélső

A kapura lövést megelőzően koncentráljon az érkező labda hibátlan átvételére, helyesen mérje fel a védő helyzetét, a vonaltól való távolságot, a kapura lövéshez legkedvezőbb szög elérésének lehetőségét, a kapus helyzetét és az alkalmazott lövési módot.  A lövéseket zavartalanul, illetve védő közelében, annak zavaró tevékenysége mellett is legyen képes eredményesen végrehajtani. Ismerni és alkalmazni kell a szélről kivitelezett lövésfajták közül a beugrásos, a bevetődéses, a húzott lövést, valamint az ívelést és a pörgetést.

A gyors indítás során mindkét oldali szélsőnek a kapura lövési módok közül a következőket kell készség szinten végrehajtania: felugrásos, beugrásos és bevetődéses dobás, ívelés, pörgetés, illetve futásból leadott felső dobás. Rendezett védelem elleni támadás esetén az alábbi lövésmódok készség szintű végrehajtása követelmény: kanyarított lövés, beugrásos lövés, légi dobás, ívelés, húzott lövés, pörgetés, bevetődéses dobás, felugrásos lövés.

Beálló

A kapura lövést megelőzően koncentráljon a megfelelő helyezkedésre az érkező labda egy vagy két kézzel történő hibátlan átvételére és az optimális lövési mód kiválasztására. Mérje fel a közelében lévő védők helyzetét, majd legyen képes ütközések közben-után kis területen, minimális lendületszerzéssel a megfelelő technikával kapura lőni, ezt követően biztonságosan a talajra érkezni, és a lehető leggyorsabban visszaállni a játékba. Rendezett védelem elleni támadás során a dobó kézzel ellentétes, illetve vele azonos oldalra végrehajtott beugrásos, bedőléses, bevetődéses lövések, valamint légidobás, ívelés és pörgetéskészség szintű végrehajtása alapkövetelmény. A különleges lövésmódok közül ismerni és szükség esetén alkalmazni kell a bevetődéses dobást hátrafelé és a labda kapura ütését.

< vissza