2023. szeptember 24, vasárnap 17:59

A Kézilabda-specifikus Módszertani Központ és a NEKA immár harmadízben társrendezője a TE mellett a Sportinnónak, és ezúttal is érdekes szakmai programok várják a résztvevőket. Mocsai Lajos előadása az edzői dilemmákról szól, amelynek már a címe is utal a szakma sokrétűségére, összetettségére.
„Ahogy a világunk és a sport is rohamtempóban változik, úgy az edzői munka is egyre bonyolultabb, összetettebb. Mind több elvárást támaszt az élet az edzőkkel szemben, és ennek úgy kell megfelelni, hogy érvényesüljenek a szakmai szempontok, ugyanakkor a közvélemény is elégedett legyen. Újra kell gondolni az edzői tevékenységről való gondolkodást is. Ha egy mondatban akarnám összefoglalni, hogy miről beszélek majd, az így hangzik: Az edzők ars poeticájának változása és az azt befolyásoló tényezők napjaink edzői munkájában” – mondta Mocsai Lajos.
A nap kézilabdás programjában szerepel egy izgalmas kerekasztal-beszélgetés az utánpótlás és felnőtt kézilabdaválogatottak vezetőivel, egy előadás az edzőképzés trendjeiről, illetve a nap második részében a kézilabda-akadémiák szakértői csoportjainak szekcióülései.
Jelentkezni lehet az alábbi linken. Akik csak a kézilabda-specifikus programon szeretnének részt venni szerdán, regisztrálhatnak csak az első napra.
https://tf.hu/egyetem/sport-es-innovacio-konferencia/regisztracio