Fókuszban a legfiatalabbak

2023. november 13, hétfő 12:19

A nagy kézilabdaműhelyek közül ezúttal az FTC volt a házigazdája a Kézilabda-specifikus Módszertani Központ legutóbbi szakmai napjának. Az Elek Gyula Arénában Budapesten elsősorban – de nem kizárólag – a fiú szakágban dolgozó szakembereket érintő témák kerültek napirendre.

A november 10-i esemény résztvevőit Kökény Beatrix, az FTC Kézilabda Akadémia sportigazgatója köszöntötte, majd Mocsai Tamás, a Kézilabda-specifikus Módszertani Központ ügyvezetője tartott tájékoztatást az aktuális kérdésekről.

A Mihály Attila szakmai igazgató által vezetett edzésbemutató pedig már a szakmai nap központ témájára fókuszált, azaz a bemeneti követelményekhez igazított mozgásanyaggal foglalkozott.

 

Ahogy Mocsai Tamás elmondta: „Az akadémiákra bekerülő, legfiatalabb korosztály, a tizenhárom-tizennégyéves gyerekek kapcsán a mozgásanyagokról, mozgásmintákról, egyéb lényeges követelményekről és standardokról kezdtünk közösen gondolkodni. Most, hogy a közös kiválasztók első fordulója lezajlott, sok fontos tapasztalatot szűrhettünk le a bemeneti követelményekkel kapcsolatban.” Ezt részletezte két szekcióelőadás is, a sporttudományos és erőnléti követelményeket sorra véve.

Az év utolsó szakmai napjára a tervek szerint Debrecenben kerül sor december folyamán.

 

Fotó: FTC
< vissza