A kézilabdázás esetében egy olyan sportágról beszélünk, amelyet különféle ugrások és irányváltások jellemeznek. A játékosok nemcsak az ellenféllel való gyakori fizikai érintkezés, hanem a dinamikus játékstílus miatt is nagy sérülésveszélynek vannak kitéve. Érdekességként említhető, hogy a német profi bajnokságokban magasabb az egy játékosra jutó sérülések száma, mint a futballban. A kézilabdázásban az alsó végtag sérülései a leggyakoribbak. A nők kétszer-ötször nagyobb valószínűséggel sérülnek meg, mint a férfiak. Akárcsak más sportágakban a kézilabdázásban is az eredmény legfontosabb, ezért minden héten a legjobb teljesítményt kell nyújtani, ami esetenként túlterheléshez vezethet. Ez inkább az utánpótláskorú játékosoknál jelent nagyobb rizikófaktort, hiszen olyan deficitek alakulhatnak ki, amik az egész későbbi pályafutásukat befolyásolhatják. Nagyon fontos ezért a sérülésmegelőzés, illetve sérülés esetén a megfelelő rehabilitáció.

A stáb szerepe

Ebben fontos szerepet tölt be a játékost körülvevő stáb, beleértve az edzőket, erőnléti edzőket, csapatorvosokat, gyógytornászokat, humánkineziológusokat, fizikoterápiás asszisztenseket és a masszőröket. A köztük lévő szoros együttműködés és a kommunikáció meghatározó a sikeres rehabilitáció szempontjából. A kézilabda egy kontakt sport, viszont elég gyakoriak a non-kontakt és a túlterhelésből adódó sérülések is. A leggyakoribb sérüléstípusok a ficamok (27,3%) és a non-kontakt izomsérülések (20,5%). Leggyakrabban a combhajlító izomcsoport (hamstring) érintett, azon belül is a biceps femoris, amely jellemzően erős sprintelés során sérül meg. Malliaris és munkatársai a hamstring izomsérüléseket vizsgálták rögbijátékosoknál 24 hónapon keresztül, MRI segítségével. Összesen 62 hamstring sérülést regisztráltak, amelyből 45 a biceps femorist (72%), 11 a semimembranosust (18%), és 6 a semitendinosust (10%) érintette. A hamstringsérülések többnyire az edzések során (68,2%-ban), és az előszezonban (52,9%) fordulnak elő.

A hamstringsérüléseket I., II. és III. fokozatba soroljuk. Az I. fokozatú sérülés a húzódás, a II. fokozat a részleges szakadás, a III. fokozat pedig a teljes szakadás. Malliaris tanulmányában leírja, hogy a szakadás nélküli sérülés rehabilitációja 21 napot (minimum 9, maximum 28), a részleges szakadással járó sérülések felépülése 72 napot (minimum 42, maximum 109) vett igénybe. Professzionális szinten a versenybe való gyors visszatérés igénye fokozódó nyomást gyakorolhat a játékosra, ami a rehabilitációs folyamatot teljesen átírja, ennek a következménye egy esetleges újrasérülés lehet. A combizomsérülések rehabilitációjának fő célja, hogy a sportolók a sérülés előtti teljesítményszinten térhessenek vissza a sporthoz, illetve, hogy minimalizálhassuk a sérülések kiújulásának kockázatát.

A diagnózis felállítása

Minden rehabilitációs folyamat megkezdése előtt a legfontosabb a pontos diagnózis felállítása, továbbá a sérülés típusának és súlyosságának meghatározása. A sérülés mielőbbi teljes körű feltérképezéséhez fontos az egészségtudományi csoport tagjai közötti megfelelő kommunikáció. Az orvos által elvégzett vizsgálatok közé tartozik a fizikális vizsgálat, amely diagnosztikus és prognosztikai értékeket képvisel. Szakirodalmak szerint a kezdeti értékelést gyakran a sérülést követő 12-48 órán belül végzik el. A pontos diagnózis felállításának meghatározó tényezője a megfelelő képalkotó technika kiválasztása, és a diagnosztikai tesztek elvégzésének időpontja.

Az MRI és az UH a legalkalmasabb képalkotó technikák a combizom sérüléseinek ábrázolására. Ekstrand és társai traumát követő 24-48 órán belüli MRI időpontot javasolják. Sajnos a gyakorlatban nem mindig megoldható a játékosokat eljuttatni a meghatározott időben ezekre a vizsgálatokra. Érdemes azonban megemlíteni, hogy a szakirodalmakban nincs konszenzus a combhajlító-sérülések képalkotásának ideális időpontjáról, ezért ezt a kezelőorvos határozza meg.

Az orvosi vizsgálat után fontos a fizioterápiás diagnózis felállítása és mellette egyéb kiegészítő objektív mérések elvégzése a humánkineziológusok segítségével. Különös tekintettel az izomerőre, járásképre, mozgástartományra és terheléseloszlásra.

A rehabilitációs folyamat

A sérülések rehabilitációja egy igen komplex folyamat, amit holisztikus szemlélettel kell végezni.Ennek tartalmaznia kell a sérült struktúra helyreállítását, a funkciók javítását, a korábbi sérülésre hajlamosító tényezők kiküszöbölését (kijavítását), izomerősítést, a core izomzat fejlesztését és a játékos pszichés állapotának támogatását.

Szakirodalmak alapján a rehabilitációs programok általában olyan gyakorlatok fokozatos végrehajtását foglalják magukban, amelyek célja a sportoló mozgásterjedelmének, erejének és funkcionális képességeinek helyreállítása. A rehabilitációnak foglalkoznia kell olyan módosítható kockázati tényezőkkel, mint a hamstringgyengeséggel és az excentrikus erő, illetve a quadriceps femorisoncentrikus erő megfelelő egyensúlyának helyreállításával. Célszerű hangsúlyt fektetni a medence és a törzsizomzat erő- és koordinációfejlesztésére. Jelenleg nincsen egyértelmű álláspont a rehabilitációs protokollokkal kapcsolatban. Általánosságban elmondható, hogy a combhajlító izmok sérülésének felépülési ideje a sérülés nagyságától függően 3-6 hét között mozog, amelynek a végén a játékos a teljes terhelésű edzésmunkába állítható vissza. Ezután még mérlegelni kell a meccsterhelést a visszamérések adatai alapján. Az évek során több összehasonlító elemzés is született egyes protokollok hatékonyságának a vizsgálatára.

Silder és munkatársai kutatásukban egy progresszív agilitásfejlesztő és törzsstabilizáló (PAST) programot, és egy progresszív futó és excentrikus izomerősítő (PRES) programot hasonlítottak össze. A PATS-program elsősorban neuromuszkuláris kontrollgyakorlatokból állt, korai aktív mobilizációval. A PRES-csoport tagjai egy progresszív futásból és excentrikus erősítésből álló rehabilitációs programon vettek részt. A PATS-csoportba tartozó sportolók átlagos felépülési ideje 25,2 nap, míg a PRES-csoport sportolóinak 28,8 nap volt. Az újrasérülések aránya összességében alacsony volt: a PATS-csoportban 16 sportolóból egy, a PRES-csoportban pedig 13 sportolóból három sérült meg ismét 12 hónapon belül. Általánosságban elmondható, hogy a PATS vagy PRES rehabilitációs programmal kezelt, akut combizomhúzódásos sérülést szenvedő alanyok hasonló mértékű izomgyógyulást mutattak a sportba való visszatéréskor.

Sherry és Bestösszehasonlító tanulmányában két rehabilitációs program hatékonyságát vizsgálta az akut combizomhúzódást követően. A résztvevőket véletlenszerűen osztották be a statikus nyújtást (STST) alkalmazó rehabilitációs csoportba, illetve a fent említett PATS-csoportba. Az STST-csoport tagjai a statikus nyújtás mellett izolált és progresszív hamstringerősítést végeztek. Ennek a csoportnak átlagos rehabilitációs ideje 37,4 nap volt, míg a PATS-csoport tagjainak a felépülési ideje átlagosan 22,2 napig tartott. Az akut combizomsérülésben szenvedő sportolóknál a progresszív agilitási és törzsstabilizáló gyakorlatokból álló rehabilitációs program hatékonyabb, mint az izolált combizmok nyújtását és erősítését hangsúlyozó program a sportba való visszatérés elősegítésében, illetve a sérülések kiújulásának megelőzésében.

Askling és munkatársai svéd elit labdarúgóknál vizsgálták a combizom-rehabilitációs programok hatékonyságát. Az egyik csoport az L-protokollt követte, melyben kifejezetten a combizom erejét növelő excentrikus gyakorlatok és a flexibilitását fejlesztő gyakorlatok kaptak hangsúlyt. A másik csoport tagjai pedig a C-protokollt hajtották végre, amely általános combizom-erősítő gyakorlatokból és a törzset, medencét stabilizáló gyakorlatokból állt, kisebb hangsúlyt fektetve a nyújtásra. Az L-protokollon alapuló rehabilitációs program hatékonyabbnak bizonyult, mivel a játékba való visszatérés ideje az átlagot tekintve 28 nap volt, míg a C- protokollt végzők 51 nap után tudtak csak visszatérni a játékba. Ezek alapján az akut combizomsérülést követően előnyös az erőt és a hajlékonyságot fejlesztő gyakorlatok alkalmazása, melyek elsősorban nagy terhelésű és excentrikus feladatokat tartalmaznak.

Mint korábban írtuk, fontos a holisztikus szemlélet és a komplex kezelés a sérülést követően. A sérülés kezdeti, akut fázisában a cél a fájdalomcsillapítás és a szöveti regeneráció támogatása, melynek eszközei lehetnek a különböző fizikoterápiás eljárások, mint az UH-kezelés, lézerterápia, sonophoresis és a mágneskezelés. Az akut szakasz elteltével a rehabilitációs folyamatban egyre nagyobb szerepet kap a manuális kezelés és a mozgásterápia. Kiemelten fontos a fokozatosság betartása a megfelelő szöveti regeneráció elérése érdekében. Abban az esetben, ha a rehabilitációs folyamat nem megfelelő (kezelés és idő tekintetében), akkor további szöveti sérülések következhetnek be a kialakult kompenzációk miatt.

A prevenció lehetősége

A legjobb teljesítmény eléréséhez elengedhetetlen a sérülésmentes felkészülés. Ebből adódóan nagy hangsúlyt kell fektetni a prevencióra, melynek magában kell foglalnia az erőt, a hajlékonyságot, az állóképességet, a koordinációt és a mozgékonyságot fenntartó és/vagy javító edzéseket. Schache tanulmányában a combizom excentrikus edzésének hatását vizsgálta dán labdarúgócsapatoknál. A csapatokat véletlenszerűen osztották be intervenciós és kontrollcsoportba. Az intervenciós csoport tagjai az általános edzésprogram mellett heti rendszerességgel excentrikus hamstring (Nordic Curl) gyakorlatot végeztek. Megállapították, hogy az excentrikus, combhajlító izmokat erősítő edzésprogram segíthet megelőzni a futballisták combizomsérüléseit. Az akut combhajlítóizom-húzódás egy többtényezős sérülés, ezért a megelőzési tervnek átfogónak és sokfélének kell lennie, amelynek tartalmaznia kell bizonyítékokon alapuló beavatkozásokat.

Mindent összevetve elmondható, hogy a combhajlító-sérüléseket megfelelő komolysággal kell kezelni a további sérülések elkerülése érdekében. Optimális rehabilitáció nélkül a sportolók tartós gyengeséget tapasztalhatnak a sérült izmokban, továbbá adaptív változások jöhetnek létre a sportmozgások biomechanikájában és motoros mintáikban.Fontos lenne egy sportágspecifikus kezelési metodika kialakítása, annak érdekében, hogy megfelelő módon lehessen rehabilitálni a játékosokat. A pályára való visszatérés után pedig a sportolónak folytatnia kell a már megkezdett prevenciós gyakorlatok végzését, hogy minimalizálja az újrasérülések kockázatát.

IRODALOM

Mónaco M, Rincón GJ, Ronsano BM et al: Epidemiology of injuries in elite handball: Retrospective study in professional and academy handball team. Apunts. Medicina de l'Esport 2014;(49)181:11-19

Babu AN, West A, Joyce A et al: Hamstring injuries: review of current literature and return to play considerations. Current Physical Medicine and Rehabilitation Reports 2016;(4):145-153

Malliaris P: Return to Competitive Play After Hamstring Injuries Involving Disruption of

the Central Tendon. The American Journal of Sports Medicine 2012;DOI: 10.1177/0363546512463679

Warren P, Gabbe BJ, Kolsky-Scneider M et al: Clinical predictors of time to return to competition and of recurrence following hamstring strain in elite Australian footballers. British Journal of Sports Medicine 2010;44(6):415-419

Kerkhoffs MJ, van Es N, Wieldraaijer T et al: Diagnosis and prognosis of acute hamstring injuries in athletes. Knee Surgery, Sports Traumatology, Arthroscopy 2013;(21):500-509

Ekstrand J, Healy JC, Waldén M et al: Hamstring muscle injuries in professional football: the correlation of MRI findings with return to play. British Journal of Sports Medicine 2012;(46):112–117

Erickson LN, Sherry MA: Rehabilitation and return to sport after hamstring strain injury. Journal of Sport and Health Science 2017;6(3):262-270

Silder A, Sherry AM, Sanfilippo J et al: Clinical and morphological changes following 2 rehabilitation programs for acute hamstring strain injuries: a randomized clinical trial. The Journal of Orthopaedic and Sports Physical Therapy 2013;43(5):284-299

Sherry MA, Best TM: A comparison of 2 rehabilitation programs in the treatment of acute hamstring strains. Jounalm of Orthopaedic Sports Physical Therapy 2004;34(3):116–25.

Askling CM, Tengvar M, Thorstensson A: Acute hamstring injuries in Swedish elite football: a prospective randomised controlled clinical trial comparing two rehabilitation protocols. British Journal of Sports Medicine 2013;47(15):953–9

Schache A: Eccentric hamstring muscle training can prevent hamstring injuries in soccer players. Journal of Physiotherapy 2012;58(1):58