Számos kutatás vizsgálta a sporttevékenységek pozitív pszichés hatásait. A testmozgás javítja a hangulatot, pozitív hatással van a depresszióra és csökkenti a stresszt, valamint az aggodalmat. De vajon igaz ez az élsportra is? Stephens vizsgálatában pozitív kapcsolatot talált a mentális egészség és a fizikai egészség között, függetlenül a fizikai egészségi állapottól és az iskolázottságtól. Gyakori nézet ennek alapján, hogy a sport védőfaktor a stresszel szemben. Ezt azonban nem általánosíthatjuk az élsportolókra, akiknél ugyanakkor stresszforrás is lehet, többek között a versenyek miatt. (Wilson és Pritchard) Legyen szó utánpótlás korú vagy felnőtt csapatokról, érdemes visszanyúlni az elméleti alapokhoz – amit ez az írás szolgál –, hogy hatékonyan támogathassuk a sportolók felkészülését, és segítsük őket az eredményességhez vezető úton.

Kevés vizsgálat hasonlít össze különböző terhelést igénylő (intenzitás, időtartam, gyakoriság) sportágakat, az eddigi kutatások nem adnak még egyértelmű magyarázatot arra, hogy a sport hatása a pszichére függ-e a sport fajtájától és mennyiségétől. A kutatások többsége azonban kétségtelenül arra mutat rá, hogy nagyobb intenzitásnál a pszichológiai változók is erősebben módosulnak. A kapcsolat azonban semmi esetre sem lineáris, mert túl nagy intenzitásnál a hatások visszacsaphatnak a negatív irányba. A mértékkel űzött sportnál viszont nem találtak egy negatív hatást sem a pszichés változókra (Calfas és Taylor). Ugyanakkor Wilson és Pritchard 2005-ben sportoló és nem sportoló főiskolai diákokat vizsgált, és kimutatta, hogy a nem sportoló diákoknak kevesebb pszichológiai (pl. alacsony önbecsülés) és fiziológiai (izomfeszültség, kimerültség, fejfájás, álmatlanság és emésztési gondok) problémájuk van, mint sportoló társaiknak. Ezt magyarázhatjuk azzal, hogy a nem sportoló diákoknak csak hallgatóként, a hivatásos sportolóknak csak sportolóként, míg a sportoló diákoknak sportolóként és hallgatóként is meg kell felelniük.

 

A sport mind a normál populáció, mind a sportolók megküzdési stratégiáira hatással van, de a sportolók pszichológiai immunrendszere hatékonyabb az átlagemberénél. Jelinek kutatása során élsportolókat hasonlított össze normál populációval, és szignifikánsan magasabb értéket kapott sportolóknál a pozitív gondolkodásban, kontrollérzésben, önbecsülésben, növekedésérzésben, rugalmasságban, kihíváskeresésben, leleményességben és énhatékonyságban.

A sportolók képesek különböző megküzdési stratégiák rugalmas alkalmazására. Kontrollálható helyzetben problémafókuszú, kontrollálhatatlan helyzetben emóciófókuszú megküzdést alkalmaznak. Az élsportolóvá válás egyik háttértényezője a problémafókuszú stratégiák gyakori alkalmazása lehet (Hevesi).

Az eddigi kutatások nem adnak egyértelmű magyarázatot arra, hogy a sport hatása a pszichére függ-e a sport fajtájától és mennyiségétől, azonban versenyhelyzeti szorongásban az egyéni és a csapatsportolók között különbség mutatkozott. A csapatsportolók szorongási szintje alacsonyabb, önbizalma magasabb a verseny előtt, mint az egyéni sportolóké. Ez valószínűleg a felelősség megoszlásával magyarázható. Ugyancsak találtak különbséget a férfi sportolókat a nőkkel összehasonlítva. A férfiak a nőkhöz képest magasabb önbizalommal és alacsonyabb szorongással voltak jellemezhetők (Harasztiné).

 

Csapat, mint egység

A sporttevékenység mindig szociális viselkedés is. Ezalatt több jelenség értendő. Az egyik köztudomású tény, hogy a sportolás általában más emberek között, azaz közösségben történik, akár másokkal együtt kell gyakorolni, például a csapatsportok, így a kézilabdázás esetén is. A szociális kontextus fontos alkotórésze a sporttevékenységnek. A szociális interakció pedig a kommunikációt, a szabályok és normák figyelembevételét, betartását, a csoportdinamikát és a csoportteljesítményt jelenti (Fuchs).

A szociális befolyásolás másik aspektusa inkább a csoportdinamika területéhez tartozik. Itt az egyén csoport felé mutatott viselkedéséről van szó. Mennyire találja vonzónak a csoportot? Mennyire érzi, hogy elfogadják? Mennyire tudja a szükségleteit a csoportban realizálni? Mennyire erősen éli meg az összetartozást a csapattal? Ezek a kérdések mind a sportmotivációval függenek össze, különösen annak fenntartásával. Ennek alapján az, hogy egy személy hosszabb időn keresztül motivált marad-e egy bizonyos sporttevékenység folytatásában, nem utolsósorban attól függ, hogy milyen a hozzáállása a csoporthoz.

 

A CSAPATTÁ FEJLŐDÉS SZAKASZAI– mind a sportban, mind általánosságban véve:

1. alakulás: szerepek meghatározása, csoporton belüli helyek kialakítása

2. viharzás: konfliktusok, harc a szerepekért, pozíciókért

3. normaképzés: normák, szerepmeghatározások kialakítása, együttműködés és az összetartozás érzésének kialakulása

4. működés: szerepek stabilizálódása, személyes kapcsolatok, közös munka, összefogás a közös célokért, világos feladatmegosztás, vagyis a csoport szerkezetének létrejötte

 

Azt a csoportot, amelyben az egyének saját elhatározásból vesznek részt, és saját igényeik, valamint érzéseik miatt, önszántukból akarnak ehhez tartozni, informális csoportnak nevezzük. Ezzel ellentétben azokat a csoportokat, csapatokat, amelyek különböző társadalmi szervezetekben (melyek bizonyos társadalmi funkció elvégzése céljából alakulnak), szervezett munkamegosztáson alapulnak, és tagjaik tulajdonságaitól szinte függetlenül szerveződnek – ilyen szervezetek a kézilabda-akadémiák is –, formális csoportoknak nevezzük. A formális csoportok tagjai közötti kapcsolat az idő előrehaladtával informálissá alakulhat (Belbin).

 

A csapatsportoknál a játékosok kölcsönösen kapcsolatban állnak egymással, és közösségük alkotja a csapat egészét. A csoportban a kollektíva által kialakított normák és értékek szabályozzák a tagok viselkedését. A csoport, csapat több mint pusztán a tagok összessége, minőségét tekintve más, mivel az interakciót, a szociális szerepet, a szocializációt, a befolyásolást és az együttműködést is magában foglalja. A csapat együttes teljesítményétől függ az eredmény. Milyen tényezők határozzák meg egy csoport teljesítményét?

o   a közös cél és feladat

o   a csoporttagok közötti hivatalos és nem hivatalos kapcsolat és ezek szerkezete

o   magatartási normák és értékrendszerek

o   csoportkohézió

o   annak a vezetése és kapcsolata nagyobb társadalmi egységekkel (Rókusfalvy)

 

A csapat működését befolyásoló tényezők

Egy sikeres csapat kialakulásához csoportnormák és csoportszabályok jelenlétére van szükség,amiknek a betartása jobb teljesítményhez vezet.Különbséget kell tenni a formális és az informális szabályok között. Az előbbit a szervezet határozza meg, míg az utóbbit a játékosok közötti interakció alakítja ki. Egy másik befolyásoló tényező a csoportlégkör, amit a szociális támogatás, a térbeli közelség, a méltányosság, a hasonlóság és a tagok maguk jelentősen meghatároznak. A szociális támogatás szerepe – értékelés, bátorítás, barátok – is nagyon fontos.Segít a feszült helyzetekben csökkenteni a bizonytalanság érzését, javítani a kommunikációs készségeket, valamint a mentális és fizikai felépülést is támogatja.

A szociális támogatottságot vizsgáló kutatásokat nézve a sport egy mediátor, ami az egészség és a szociális támasz közötti összefüggést tudja közvetíteni, valamint pozitív hatással van az emberre. A csapatsportoknak így lényeges a szociális hatása.

Egy kanadai tanulmány 3000 személyt vizsgált, kor és nem tekintetében különböző csoportok között tett összehasonlításokat. A szociális támogatottság majdnem minden csoportban szignifikáns előrejelzője volt a sportolási szándéknak. A támogatottság, mint prediktor annál fontosabb szerepet kapott, minél idősebb volt a vizsgált személy (Fuchs).

Sallis, Hovell, Hofstetter és Barrington hosszú távú vizsgálatukban négy változót találtak két év után is, szignifikáns prediktor-változónak:

o   énhatékonyság

o   észlelt gátló tényezők

o   családtagok, illetve a barátok általi, sportra vonatkozó szociális támogatottság(buzdítás)

Duncan és McAuley kutatása azt mutatta ki, hogy a csapatban sajátként megélt emocionális és instrumentális támogatottság olyan mértékben motiválja a további sportban való részvételt, amilyen mértékben meg tud erősödni az egyes csapattagok énhatékonyság-érzése a sporttevékenység hatására.

A más csapattól való különbözőség érzése erősíti az egység és az összetartozás érzését, ezért is választ minden csapat egyedi mezt, dalt, alakít ki szokásokat stb.

 

Csapatkohézió

A csoportkohézió egy csapat belső összetartását jelenti, és a közös célok elérését. A kohéziónak két típusát különböztetjük meg: feladat- és társas kohézió. A feladatkohézió azt mutatja, mennyire működnek együtt a csapattagok a közös cél érdekében. Ezzel szemben a társas kohézió azt határozza meg, hogy a csapattagok mennyire szimpatizálnak egymással, mennyire kedvelik egymást (Berczik; Gill).

 

A csapatok nagy összetartó erővel jobb teljesítményeket tudnak elérni, ennek ellenére negatív összefüggést is találtak a kohézió és a teljesítmény között. Ez az eset különösen az individuum-centrikus sportoknál állt fenn, ahol ugyan a rivalizálás a csapattagok között kisebb csapatkohézióhoz vezet, de ez a csapatvezetésnek éppenséggel előnyére válhat. A csapatkohézió individuális hatásai is fontosak. Ezt támasztják alá Robinson és Carron eredményei, akik úgy tapasztalták, hogy mindenekelőtt olyanok hagyták el az együttest, akik a csapatot ugyan koherensnek élték meg, önmagukban azonban csak kevés odatartozás-érzést tudtak kifejleszteni. A csapatkohézió megélése tehát jelentős befolyást gyakorol a további részvételre.

Carron elmélete szerint négy feltétele van a csoportkohézió kialakulásának.

o   Környezeti faktorok:általánosak, a csapat együtt maradását segítik (pl. méret).

o   Individuális faktorok:egyéni készségek, attitűdök.

o   A csapat maga:a csapatfeladatokat és a csoport készségeit foglalja magában.

o   Vezetői faktorok, csoportvezetés:a vezetői stílusra és viselkedésre mutat rá.

A sportágakat három csoportba lehet sorolni a kohézió alapján (Weinberg; LeUnes).

o   Koakciós csapatok(pl. golf, birkózás): nem követelnek meg sok interakciót.

o   Interakciós csapatok(pl. kézilabda, futball, kosárlabda): feltételezik a csapattagok összehangolt cselekvését, kooperálását.

o   Kevert koakciós csapatok(pl. baseball, úszás).

 

A kohézió és a teljesítmény kapcsolata a csapatsportoknál a leggyakoribb, mert ez a csapattagok közötti interakciót, koordinációt és együttműködést feltételezi.

A csapatkohéziót további tényezők is befolyásolják.

o   Csapatnagyság:a túl nagy létszám csökkenti az egyéni teljesítményt (Ringelmann-effektus), deperszonalizáció érzését keltheti, és megnehezíti a kommunikációt (LeUnes). Carron, Brawley és Widmeyer azt kutatták, hogy meg lehet-e határozni egy sportolás szempontjából optimális csoportméretet. Egyik kutatásukban kis (5-17 fő), közepes (18-31 fő) és nagy (32-46 fő) méretű csoportokat vizsgáltak. Arra jutottak, hogy az elégedettség az edzővel és magával a kurzussal annál inkább csökken, minél nagyobb a csoport.

o   Közös múlt:sikerek, kudarcok, mennyi ideje van együtt a csoport – minél régebb óta sportolnak együtt, annál nagyobb a kohézió.

o   Megelégedettség:a sikeres teljesítmény elégedettséget okoz, ami erősíti a kohéziót.

Az erős csapatkohézió és csoportnormák jobb teljesítményhez vezetnek Patterson, Carron és Loughead vizsgálatai alapján, ezért nagyon fontos a csapat együttműködése, összetartása. Minél összetartóbbegy csapat, annál jobb teljesítményeket ér el, vagyis annál sikeresebb. Carron modelljének bemenetelénél a csapattagok jellemzői (szociális, pszichológiai és testi) és a csoport környezetének ismertetőjelei (helyszín, csoport feladata) találhatóak. Közvetítő változóként szerepel a csapat struktúrája (pozíciók, szerepek, résztvevők státusza), a csapatkohézió (összetartás) és a különböző csapatfolyamatok (motiváció, kommunikáció, döntéshozás), míg a modell kimenetelénél a csapateredmények (teljesítmény) és az individuális eredmények (elégedettség, készenlét a további csapatban való részvételre) helyezkednek el. Carron modellje elsősorban iránymutató. Körvonalakban durván fölvázol egy lehetséges oksági rendszert a különböző csoportfolyamatokra és ismertetőjelekre vonatkozóan. (1. ábra).

 

A flow megélése a sportban

Ha versenyzünk, akkor másoknak is bemutathatjuk, mit tudunk. Sokan szeretik ezt, mert általa összemérhetik másokkal a képességeiket, így még nagyobb a kihívás.

A Maslow által meghatározott csúcsélmény fogalom rokon kifejezés a flow-val, és azokat a pillanatokat foglalja magában, amikor valaki a lehető legboldogabb, élvezi, amit csinál. A flow-val olyan állapotot érünk el, amikor testünk és elménk erőfeszítés nélkül működik együtt, és úgy érezzük, valami különleges élmény részesei vagyunk, örömöt élünk át. Rengeteg sportoló számol be erről az élményről, és életük örökké emlékezetes pillanataiként említik (Jackson és Csíkszentmihályi). A csapatsport rengeteg alkalmat kínál a flow átélésére, ezért sokan a csoportélmény miatt vesznek részt csapatjátékban. Ezt bizonyítja Stephens és Craig vizsgálata is, ahol a megkérdezettek 65 százaléka előnyben részesítette a csapatsportot az egyénivel szemben.

Életünk minden területén fontos, hogy legyenek céljaink, amire összpontosítunk, újabb és újabb kihívásokkal nézzünk szembe. Ez a folyamatos fejlődés alapja. A csapatsportok titka is ebben rejlik, mivel kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a résztvevők megtapasztalhatják képességeiket, amelyeket folyamatosan fejleszthetnek.