Több szakirodalom is kapcsolatot talált a nem megfelelő csípő körüli izomzat ereje és a térdízület sérülései között. Ilyen sérülés lehet például az elülső keresztszalag (LCA) szakadása, a patellofemorális fájdalom szindróma (PFPS), valamint az iliotibiális szalag szindróma (ITBS). Minden sportág meghatározott sportspecifikus sérülésprofillal rendelkezik. Érdemes megemlíteni, hogy a német profi kézilabda-bajnokságban az egy játékosra jutó sérültek száma magasabb, mint a német profi labdarúgó-bajnokságban[i] Ez a nagyobb dinamikának és a magasabb számú kontaktnak tulajdonítható.

A sérülések megelőzése természetesen elengedhetetlen az optimális egyéni és csapatteljesítményhez. Ezért a prevenciós tevékenységek kiemelten kezelendők. Nagy figyelmet kell fordítani az erőfejlesztésre, a hajlékonyság és a mobilizáció fejlesztésére, az állóképesség fejlesztésére és a koordináció fejlesztésére is.

Az iliotibiális szalag szindróma(ITBS) a leggyakoribb laterális térdprobléma a futást végző sportolók körében, az arány 5 és 14% között mozog.[ii] Egyesek szerint az ITBS a második leggyakoribb futósérülés a patellofemorális fájdalom szindróma után. Számos tanulmány szerint az ITBS az alsó végtag sérüléseinek akár 22%-át okozza.[iii]  Az ITBS etiológiája multifaktoriális, feltételezhető, hogy mind külső, mind belső tényezők hozzájárulnak. Figyelembe véve az anatómiai és biomechanikai összefüggéseket az ITBS-szel, számos tanulmány vizsgálta az alsó végtag kinematikáját és kinetikáját.[iv] Az ITBS egy túlterheléses sérülés, melynek a tünetei a térd külső oldalán lévő szúró érzéstől a szövet duzzanatáig vagy megvastagodásáig terjedhetnek. Az ITBS általában konzervatív módon kezelhető.

A patellofemorális fájdalom szindróma (PFPS) a patellofemorális ízület mozgása által okozott mozgásszervi fájdalom gyűjtőfogalma, amelyek közös lokalizációjúak és a patellofemorális ízületi kompartmentben találhatók. A kialakulását hajlamosító tényezők közé tartozik a térdkalács vagy a teljes alsó végtag rossz elhelyezkedése, valamint a csípő és térd körüli izomzat diszfunkciója.[v] Számos tanulmány utal arra, hogy a patellofemorális fájdalom szindróma egyik oka lehet a csípőabduktor nem megfelelő ereje.[vi]

Az elülső keresztszalag- (LCA-) sérülések előfordulása a fiatal (14-25 éves) sportolók körében a legmagasabb, ez az összes LCA-sérülés felét teszi ki. Az LCA-sérüléseket többtényezős mechanikai problémák okozhatják, például biomechanikai, neuromuszkuláris, anatómiai, genetikai és hormonális tényezők.[vii]

A leérkezés vagy ugrási kísérletek során a biomechanikai és neuromuszkuláris tényezőkre összpontosító tanulmányok arra utalnak, hogy a csípőabduktor izomzatának gyengesége hozzájárulhat a térd valgus szögeinek és nyomatékainak növekedéséhez, amelyekről ismert, hogy növelik az LCA-sérülés kockázatát, az ITBS és a PFPS kialakulását.

Mit ír a szakirodalom?

Achenbach és munkatársainak[i]célja az volt, hogy olyan sérülésmegelőzési programokat elemezzenek az ifjúsági kézilabda-bajnokságokban, amelyek elegendő és praktikus gyakorlatot tartalmaznak. A sérülésmegelőzési program 15 perces gyakorlatsorból állt, heti 2-3 alkalommal a 10-12 hetes előszezonban, és heti 15 perc gyakorlatból a szezon alatt. Tanulmányuk kimutatta, hogy az edzőmodulok gyakori, speciális neuromuszkuláris gyakorlatokkal történő végrehajtása segíthet megelőzni a súlyos térdsérülést a serdülő csapatnál.

A csípő körüli izomzat és az ITBS közötti kapcsolatot elemezték Brown és munkatársai[ii] is.A tanulmány célja az volt, hogy megvizsgálja a csípőabdukció funkciók közötti különbségeket a jelenleg ITBS-szel diagnosztizált futók és az egészséges kontrollok között a fáradtság következtében. A vizsgálatban való részvétel kritériuma volt, hogy egy orvos vagy gyógytornász diagnosztizálja az egyoldalú ITBS-t. A fáradtsági ellenállás és az izmok megjelenésének időzítése érdekében az EMG-adatokat 16 csatornás MA-300 EMG rendszer segítségével gyűjtötték össze. Az egészséges és érintett csoport futóinál csökkent fáradtságot mértek a gluteus medius erejénél (p = 0,01), azonban a csoportok között nem volt interakció (p = 0,78). A vizsgálati eredményeik arra mutattak rá, hogy az ITBS-szel küzdő futók csípőabduktorai hamarabb fáradnak el, mint az egészséges futóké.

Van Cant és társai[iii]feltételezték, hogy az PFPS-szel küzdő alanyoknál, akiknél a tünetek erősebbek, gyengébb csípőabduktor izomerővel és állóképességgel rendelkeznek. Kutatásukban hatvan 18 és 45 év közötti, PFP-ban szenvedő alany vett részt. Három csoportot alakítottak ki a 10-cm numerikus fájdalomértékelő skála alapján.A csípőabduktorok erejének mérésekor elvégezték az izometrikus erő tesztet, az izometrikus állóképesség tesztet és a dinamikus állóképesség tesztet is. A gyakoribb tüneteket mutató résztvevők izometrikus ereje átlagosan 10%-kal (p = 0,04), izometrikus állóképessége átlagosan 17%-kal (p = 0,02), dinamikus állóképessége pedig átlagosan 13%-kal (p = 0,02) csökkent.

Az LCA-szakadások 70-80 százaléka kontakt nélkül keletkezik. Számos non kontakt sérülésnél figyelhető meg, hogy a két lábra való leérkezésnél az egyik lábat jobban terheljük, mint a másikat. Yamazaki és munkatársai[iv] is, mint számos más kutató, az elülső keresztszalag- (LCA-) szakadás epidemiológiáját vizsgálták. Feltételezték, hogy a megfelelő irányítású, egylábú félguggolás a biztonságos leérkezés képességét mutathatja, ezáltal az LCA biztonságát is biztosíthatja. Vizsgálatukba 63 LCA-sérült beteget (31 nő, 32 férfi) vontak be, akik LCA-rekonstrukció előtt álltak. Korábban nem estek át speciális rehabilitációs programon, azonban megfelelő konzervatív kezelésben részesültek a mindennapi tevékenységek elvégzéséhez. Az alanyok két egylábú félguggolást végeztek mind a sérült, mind a sértetlen lábbal, míg a kontrollcsoport alanyai a domináns lábbal végeztek guggolást. Az ízületi szögekre vonatkozó összes többi adatot az egylábú félguggolás során elért maximális térdhajlítási adatokból vették ki. 3D mozgáselemző rendszert alkalmaztak (FASTRACK; POLHEMUS, Colchester, VT). A három előre meghatározott anatómiapontot markerek segítségével vizsgálták.Összehasonlítva az LCA-sérüléssel rendelkező végtagot az ép oldallal, az LCA-sérüléses láb kinematikája több térdízületi varust mutatott, mint az ép láb, mind a férfi, mind a női alanyoknál.

Vizsgálati módszertan

Szakirodalmi áttekintések után mi is vizsgálatot végeztünk a Nemzeti Kézilabda Akadémia játékosai között. Az experimentális vizsgálatban 28 kézilabdázó vett részt, akik a fent említett sérülések közül valamelyik miatt akut vagy már krónikus panaszokkal rendelkeztek. Kutatásunkat három hónapig végeztük, ahol az esetcsoportba és a kontrollcsoportba is 14-14 játékos került.

Az adatok szerzéséhez több tesztet kellett végrehajtanunk, melyeket a tréningprogram előtt és után is elvégeztünk. A fájdalom értékelésére Vizuális Analóg Skálát (VAS) alkalmaztunk, melyen 0-tól 10-ig kellett a játékosoknak a fájdalmat értékelni. A csípő körüli izmok közül az abduktor és adduktor izmok izometriás erejét a ForceFrame Vald Performance segítségével mértük, a hamstring izmok excentrikus erejének felméréséhez a Nordic-gyakorlatot használtunk, a számszerű adatokat pedig a Nordbord Vald Performance alapján jegyeztük fel. A medencekontroll és a mély törzsizmok mérésére a Plank-tesztet alkalmaztuk, amihez a stopperórán kívül egy polifoam matracra volt szükség, amit egyenletes talajon helyeztünk el. Az Funkcionális Mozgásminta Szűréssel (FMS) a kiinduló mozgásszintet mértük fel, az alapvető mozgásképességeket határoztuk meg, a fájdalom és funkcionális kapacitást vizsgálatuk. Az alsó végtag dinamikus mozgások közbeni terhelését a ForceDesk Vald Performance segítségével elemeztük. A Countermovement Jump (CMJ) közben kapott adatokat szintén kiértékeltük.

Kutatásunk célja a térdfájdalom kezelése – a térd és a csípő körüli izmok célzott erősítésével, a tractus iliotibiális nyújtásával, illetve a boka- és csípőízület célzott mobilizációjával. A tréningprogrammal a célunk egy egyszerű és egyedül elvégezhető gyakorlatsor kialakítása volt, amely segítségével a játékosok sérüléseinek valószínűsége csökkenni fog, valamint az, hogy a gyakorlatok folyamatos progressziójának köszönhetően a teljesítmény növekedhet. A program elemeit a megfelelő progresszió megtartásával folyamatosan nehezítettük. A mobilizációt hetente két alkalommal végezték el. Az esetcsoportnak a mobilizációs programok mellett egyéni gyógytornát kellett elvégezniük. Az egyéni tornákat heti két alkalommal hajtották végre a kézilabdaedzések előtt, figyelembe véve az edzés- és meccsterhelést. Mind a két alkalommal 30 perces foglalkozásokon kellett a kézilabdázóknak megjelenniük. A tréning részét képezte egy átfogó bemelegítés lazító és nyújtózó gyakorlatokkal. A bemelegítést követően a játékos a csípő és térd körüli izmok progresszív erősítését végezte. Az alsó végtag erősítése mellett a core izomzat fejlesztésére is hangsúlyt fektettünk.

Erre jutottunk

A fájdalom tekintetében az eset- és kontrollcsoport mozgásprogram utáni eredményei között nem találtunk szignifikáns különbséget (p =0,201). Viszont a hipotézisünk elemzésénél a két csoport tréningprogram utáni javulását szerettük volna vizsgálni. Az esetcsoport tagjainak a két mérés között átlagosan 2,17 (±0,72) ponttal csökkent a fájdalma, ezzel szemben a kontrollcsoport tagjainak a fájdalma átlagosan 0,58 (±0,9) ponttal csökkent. A két eredmény között szignifikáns különbséget (p <0,001) találtunk.

Először az abduktor izmok erejének a vizsgálatát végeztük el. A hipotézisünkben a két csoport tréningprogram előtti eredményeinek a javulását vizsgáltuk meg. Az esetcsoport tagjainak jobb lábbal végzett tesztjén átlagosan 32,92 (±28,35) N-al javultak, a kontrollcsoport tagjainak jobblábas eredményei 10,58 (±8,94) N-t javultak. A kettő eredmény között szignifikáns különbséget találtunk (p =0,022). A bal oldali eredményeket figyelembe véve az esetcsoport tagjai átlagosan 32,85 (±25,47) N-t javítottak, a kontrollcsoport tagjai átlagosan 10,54 (±14,88) N-t javítottak. A tréningprogram elvégzése után a ballábas eredmények között is szignifikáns különbség (p =0,017) mutatkozott. Ezzel párhuzamosan az adduktor izmok erejét is vizsgáltuk. A kontrollcsoport tagjai jobb lábbal átlagosan 413,69 417 (±66,76) N-t, ballal pedig 390,90 417 (±50,07) N-t értek el. A két csoport tréningprogram utáni eredményeit összehasonlítottuk. Végül a számolások elvégzése után nem találtunk szignifikáns különbséget a két csoport jobblábas (p =0,975) és ballábas (p =0,800) eredményei között.

A plank tesztek tekintetében a két csoport program utáni mérések eredményeit hasonlítottuk össze. A ventrális plank szempontjából szignifikáns különbséget (p =0,042) kaptunk. A jobb oldaltámasz javulásának vizsgálata közben szignifikáns különbséget (p =0,025) találtunk. A bal oldaltámasz eredményeinek javulását figyelembe véve nem kaptunk (p =0,632) szignifikáns különbséget.

Vizsgáltuk továbbá a CMJ közben mért impulzusból számított magasságok eredményei és a ForceFrame eszközön mért abduktor izomerő közötti összefüggéseket. A mozgásprogram utáni eredményeknél a korreláció elvégzése után a bal lábbal végzett abduktor izomerő és a CMJ adatok között nem találtunk szoros (r =0,532) kapcsolatot. A jobblábas eredmények esetében az r értéke 0,570 lett a számolás után. Ez az értek szintén nem mutatott szoros kapcsolatot a két eredmény között.

A három hónapos prevenciós program után kapott eredmények alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a programunk eredményes, mivel a tesztek többségénél szignifikáns javulást tapasztaltunk. Az esetcsoportnál a csípő körüli izmok ereje jelentősen növekedett, a fájdalmuk pedig nagymértékben csökkent.

A megfelelő mérések kiválasztása elengedhetetlen az alkalmas tréningprogram kialakításához a különböző térdfájdalmak megelőzésére és kezelésére. Az eredmények alapján elmondható, hogy további lépéseket kell tenni a tréningprogram még precízebb és pontosabb kidolgozására.

Ez a folyamat könnyedén beépíthető egy utánpótláskorú kézilabdázó mindennapi felkészülésébe, illetve a gyakorlatok egyszerűsége miatt a hobbisportolók is könnyen elvégezhetik. Eredményeink rámutattak arra, hogy a négy hónapon keresztül tartó, heti két mobilizáció, és heti kétszeri célzott csípő körüli izmokat erősítő egyéni gyógytornának helye van egy kézilabda-játékos edzéstervében.