Az élsport folyamatos fejlődése miatt a versenyhelyzet egyre nagyobb és egyre precízebb erőfeszítéseket követel meg a sportolóktól. Ennek köszönhetően pedig egyre inkább közelebb kerülnek a teljesítőképességük határaihoz. A sporttudomány ezt a fejlődést hivatott szolgálni, minden oldalról igyekszik a sportolókban rejlő lehetőségek kiaknázására. A rohamos tudományos fejlődés hatására új irányvonalak és iskolák alakulnak mind az edzésmódszerek, mind pedig a sporttevékenységet kiegészítő, támogató eszközök, eljárások terén. A módszertani haladás mellett ez a gyorsuló tendencia azonban sok sportág esetében a gyerekek egyre nagyobb fokú bevonódását, egyre korábbi specializációját, illetve a versenyzésben való minél hamarabbi részvételét is sietteti. Az emberi szervezet és lélek viszont nem feltétlenül képes ilyen tempóban adaptálódni a megnövekedett követelményekhez.

A tehetséggondozás útjai között kézenfekvő megoldásnak tűnhet az úgynevezett „gyorsítás”. Ha egy fiatal tehetségesnek bizonyul, az utánpótlássportban gyakorta bevett lépés, hogy a saját korosztálya mellett a kronológiai koránál idősebbek között is lehetőséget biztosítanak számára, hogy megméresse magát. Ez a váltás plusz terheket helyez a sportolóra, hiszen így egyszerre akár több csapatban is helyt kell állnia.

Gyorsítás a tehetséggondozásban: felversenyeztetés

Bizonyos esetekben láthatunk példát arra is, hogy megnövekedik az edzések száma vagy időtartama, amelyen részt kell vennie. A nevelőedzők és szakemberek hozhatnak akár olyan döntést is, hogy a sportolót a saját korosztályából teljesen kiemelik és az idősebbek közé helyezik át. Ritkábban akár egy komplett csapatot is nevezhetnek felsőbb korosztályú bajnokságba, amennyiben azt a sportági versenyeztetés szabályai lehetővé teszik.

Ezeket a döntéseket általában a jó szándék vezérli, hiszen a fiatalok fejlődését és sportolói kiteljesedését remélik tőlük. Kétségtelen, hogy egy nagyobb tempójú mezőnyben, technikailag és fizikailag erős játékosok között mozogva a fiatal sportoló sok hasznos tapasztalatra tehet szert. Amennyiben kellően elhivatott és motivált, jól reagál a fizikai terhelésre, és érzelmileg is kellően érett, pozitív irányban húzhatja a teljesítményét a komolyabb követelményeket támasztó közeg. Felmerül azonban néhány megfontolandó kérdés, amikor egy kiemelt figyelmet élvező sportolóval korosztályt készülnek léptetni:

- Testi és lelki szempontból is alkalmas-e arra, hogy idősebbek között versenyezzen?

- A korán megkezdett, megemelkedett intenzitású terhelés valóban növeli-e majd a jövőbeli beválás esélyét?

- Kellően tudnak-e figyelni a vele dolgozó szakemberek a sérülések, illetve a kiégés megelőzésére?

- Mekkora árat kell ezért fizetnie a sportolónak?

 

Érett testben éretlen lélek?

A gyorsan érő, akcelerált fiatalok fő jellemzője, hogy biológiai koruk megelőzi a valódi életkorukat. Testarányaik, fizikai paramétereik alapján a saját korosztályuknál idősebbnek tűnnek, ezzel összhangban pedig a sportbeli teljesítményük is kiemelkedhet a mezőnyből. Sok esetben képesek felvenni a versenyt a náluk idősebbekkel is. Ezek a fizikai és hormonális adottságok azonban önmagukban nem elegendők ahhoz, hogy egy fiatalt egyértelműen érettebbnek tekinthessünk a kortársainál. A környezet az ilyen gyerekeket hajlamos automatikusan idősebbként kezelni, és sokkal felnőttesebb viselkedést is vár tőlük. Az akcelerált kamasz attól, mert nagyobb és erősebb, nem biztos, hogy gondolkodásában és érzelmileg is érettebb. Könnyen lehet, hogy a társakhoz való kapcsolódásban, kommunikációs készségek terén, vagy akár a versenyzésből adódó sikerek és kudarcok kezelésében még egyáltalán nem tart ott, ahol a nála idősebbek.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy azok a sportolók, akik kamaszkorukban kimagaslóan teljesítenek, nagy valószínűséggel meghatározó alakjai lesznek a felnőtt korosztálynak is. Egy 2018-ban publikált, spanyol kutatás (Latorre-Román, García-Pinillos) megdöbbentő adatokat mutat. A szerzők egy tíz évet felölelő longitudinális vizsgálatban azt találták, hogy a fiatalkori magas szintű sportolói teljesítmény és a későbbi sikeresség között nincsen összefüggés. 2004-ben 1144 olyan három különböző korosztályba (kadét, ifi, junior) tartozó 14-19 év közötti atlétát regisztráltak, akik a saját atlétikai számukban a spanyol korosztályos ranglisták top 10-es mezőnyébe tartoztak, de 2014-re a regisztrált versenyzők közül 1104 (96,5%) eltűnt onnan. A kutatásban szereplő mintában lányok és fiúk egyaránt megtalálhatóak voltak. A legnagyobb lemorzsolódást a férfi sprinterek és gátfutók (99,4%), illetve a női közép/hosszútávfutók és gyaloglók (100%) körében találták. Ezek az eredmények szemben állnak azzal az elképzeléssel, hogy a fiatalkori eredményes szereplés egyenes ágon garantálhatja a későbbi sikerességet.

 

Lehetséges veszélyek

A fiatalkorú sportolók megnövekedett edzésterhelése és egyetlen sportágban való korai specializálódása több szempontból is kockázatos lehet. A negatív következmények között egyaránt találunk fizikai és pszichológiai veszélyeket. A leggyakrabban jelentkező problémák a túlterheléses sérülések, a túledzettség, illetve a kiégés lehetnek.

TÚLTERHELÉSES SÉRÜLÉSEK

A túlterheléses sérülések olyan mikrotraumákból alakulnak ki a csontokban, izmokban, ízületekben, amelyek a rendszeresen ismétlődő fizikai erőfeszítések hatására jönnek létre. Hátterükben gyakran az áll, hogy a folyamatos igénybevétel miatt nincs elegendő ideje az érintett területnek regenerálódnia, gyógyulnia. A túlterheléses sérülések az összes sportsérülés kb. 50-60 százalékát teszik ki (Berkes), kockázatuk pedig még nagyobb a gyermek-, illetve kamaszkorú sportolók körében (Brenner).

Gondot jelenthet, hogy a hirtelen megnyúlt csontozatú, vagy hirtelen megerősödött izomzatú fiatal átmeneti mozgáskoordinációs nehézségekkel küzdhet. Ez nem megfelelő színvonalon kivitelezett mozdulatokhoz vagy technikákhoz vezethet, növelve ezzel a sérülések veszélyét.

Ide kapcsolódó, szintén részben pszichológiai, ezen belül percepciós jelenség lehet, hogy az edzések során megjelenő fájdalomérzet eredetét nem helyesen ítélik meg a gyerekek. Mivel nem rendelkeznek kellő mennyiségű korábbi tapasztalattal, előfordulhat, hogy a veszélyt jelző fájdalmat nem tudják megkülönböztetni az „ártalmatlan”, edzéssel járó kellemetlen érzetektől, így akár huzamosabb ideig is terhelhetik magukat károsan is. Ilyen eredetű sérülés lehet például a vállízület túlterheléséből adódó gyulladás.

TÚLEDZETTSÉG

Nincsen tudományosan alátámasztott adat arra nézvést, hogy milyen mennyiségű edzés az, ami még nem egészségtelen, de mégis kellő mértékben gyakorol fejlesztő hatást a sportolóra. A fizikai túlterhelés megelőzése mellett a lelki kiégés prevenciója miatt is fontos lehet az edzésmennyiség észszerű keretek között tartása. A túledzettség-szindróma jól körülírt pszichológiai, fiziológiai és hormonális változások tünetegyüttese, amelyek a sportteljesítmény csökkenéséhez vezetnek. Manifesztálódhat több formában is:

- fáradtságérzetben, energiahiányban

- hirtelen teljesítmény-visszaesésben

- izom/ízületi fájdalmakban

- kiújuló, vagy nem múló sérülésekben

- emelkedett nyugalmi pulzusban

- az immunrendszer gyengülésében

- viselkedéses változásokban

- álmatlanságban

- a sport iránti lelkesedés csökkenésében

- rossz hangulatban, vagy akár depresszióban

Egy amerikai akadémiai ajánlás (The American Academy of Pediatrics Council on Sports Medicine and Fitness) a fiatalok edzésterhelésében napi egy edzést javasol a hét maximum öt napján, legalább egy szabadnapot beiktatva. Ezen felül évenként legalább két-három hónapnyi, saját sportágtól való távolmaradást szorgalmaz. Ez alatt az idő alatt regenerálódhatnak a sportspecifikus terhelésből származó kisebb-nagyobb sérülések. Ugyanakkor más típusú edzés (pl. erőfejlesztés, állóképességi munka vagy propriocepciós tréning) végezhető. Ez az eltérő típusú munka a fizikai túlterhelés mellett a lelki kiégéstől is védi a sportolót.

KIÉGÉS

A kiégés (burnout) olyan negatív pszichológiai és fizikai állapot, amely során a sportoló fáradtnak érzi magát, teljesítménye visszaesik, érdeklődése csökken az edzés és a versenyzés iránt, és ez elégedetlenségérzéssel tölti el. Masclach és Jackson szerint a kiégés három összetevőből álló tünetegyüttes:

- fizikai és érzelmi kimerültség (az erőforrások olyan fokú elapadása, ami a szokásos fáradtságon túlmutat)

- teljesítménycsökkenés (a sportoló képességeihez mérten kevés sikerélmény, vagy nem konzisztens teljesítmény utalhat rá)

- a sport leértékelése (a sport által okozott öröm, élvezet elveszik, akár meg is kérdőjeleződhet a sportolás értelme)

A kiégés okai három fő csoportba sorolhatók: túlterhelésből származó; negatív társas környezetből származó; illetve személyes okok.

A kemény, túlzásba vitt edzésmunka csak egy bizonyos fokig kifizetődő. A korábban említett fizikai kockázat mellett monotonná is válhat, és az elégtelen mennyiségű pihenéssel és kevés szabadidővel párosulva túlterhelt, telítődött érzéshez vezethet. A túlterheltségérzés másrészt lehet a nagyfokú stressz következménye is. Ha nem elegendően érettek vagy adaptívak a fiatal megküzdési képességei, érezheti úgy, hogy képtelen megbirkózni a nehézségeivel, összecsaphatnak a feje fölött a hullámok. Sok esetben a megfelelési vágy és a megnövekedett teljesítménykényszer állhat az ilyen feszültségek, szorongások hátterében, ami csak tovább fokozódhat, ha a sportolónak egy felsőbb korosztályában kell helytállnia.

A társas környezetből eredő kiégés sok esetben a vélt vagy valós, erős szülői, edzői vagy akár csapattársak irányából érkező elvárásokból származhat. A negatív attitűd, az arrogáns, toxikus kommunikáció szintén a kiégés felé sodorhatja a fiatalt. A sportoló, aki sokat invesztál testileg-lelkileg a saját fejlődésébe, csapdában érezheti magát, ha nem bánnak vele igazságosan vagy kellő türelemmel.

A kiégést valószínűsítő személyes faktorok között meg kell említenünk a vonás szintű (személyiségjegyként jelenlevő) szorongást, a gyenge vagy nem megfelelő színvonalú megküzdési képességeket, a maladaptív perfekcionizmust és a megszállott, túlzásba vitt szenvedélyt a sport iránt. Az ilyen személyiségszerveződésű sportoló képtelen elfogadni a saját hibáit, hajlamos rigiden, rugalmatlanul reagálni az őt érő frusztrációkra, nehézségekre, és komoly terheket pakol saját magára a túlzott elvárásaival. További veszélyeztető faktor, ha a sportoló túlzottan egyoldalú, vagy egydimenziós énképpel rendelkezik, azaz nincsen a saját magáról alkotott énkoncepciójában a sportágán kívül más szempont vagy tartalom.

 

Hogyan segíthet az edző?

Az edzőknek, sportszakembereknek fontos tehát végiggondolniuk, hogy a jó szándékuk, amely egy talpraesett, fejlett, kiegyensúlyozott sportoló építését célozza, valójában nem pont visszafelé fog-e elsülni. Ha nem elég körültekintő a sportolót gyorsításba vivő szakemberi team, könnyen lehet, hogy egy gátolt fejlődésű, túlterhelt, erős megfelelési kényszerrel és komoly teljesítményszorongással küzdő fiatalt eredményezhet az igyekezet, aki rossz esetben akár a lemorzsolódás esélyét is magában hordozza.

 

Az alábbi szempontokat figyelembe véve csökkenthetjük a sportolók idő előtti kiégésének esélyét:

- A heti edzésmunka megtervezése során – a lehetőségekhez mérten – törekedjünk minél inkább a személyre szabottságra! Az eltérő korú versenyzőknek más-más időtartamú és intenzitású edzések felelnek meg, amelyet befolyásol az adott sportoló kora, biológiai érettsége, növekedési tempója, az edzésmunka elvégzésére való aktuális hajlandósága, és az esetleges korábbi sérülései is.

- Iktassunk be elegendő mennyiségű pihenőt, regenerálódásra szánt időt edzések alatt és edzések között is. Vezessünk be kedvezményeket, amelyeket kiérdemelhet a sportoló, így alkalma lehet arra, hogy saját kontrollérzete is fejlődjön, és úgy érezze, van befolyása az edzésmunka alakulására.

- Ha egy sportoló ugrásszerűen fejlődik, az edzésterhelését a szokásosnál is körültekintőbben tervezzük meg!

- Vezessünk be olyan gyakorlatokat, amelyek az edzések előtti bemelegítés során fejlesztőleg hatnak az ideg-izom kapcsolatokra.

- Ügyeljünk arra, hogy mindenki a saját testalkatának, testméreteinek megfelelő méretű sportruházatot és védőfelszerelést viseljen.

- Törekedjünk a sportoló intrinsic (belső) motivációinak előtérben tartására az extrinsic (külső) motivációkkal szemben.

- Segítsünk a sportoló helyes célállításában, időről időre beszéljük át vele a rövid közép- és hosszú távú céljait. Fogalmazzunk meg közösen SMART célokat.

- Minden körülmények között törekedjünk a nyugodt, barátságos, pozitív kommunikációra!

- A hangsúlyt a sportoló készségeinek fejlesztésére helyezzük a versengés és a győzelem helyett.

- A felkészítés fókusza a fejlődési folyamaton legyen az eredményesség helyett.

 

Irodalom:

DiFiori JP, Benjamin HJ, Brenner JS, et al

Overuse injuries and burnout in youth sports: a position statement from the American Medical Society for Sports Medicine

British Journal of Sports Medicine 2014; 48:287-288.

Joel S. Brenner, and the Council on Sports Medicine and Fitness; Overuse Injuries, Overtraining, and Burnout in Child and Adolescent Athletes. Pediatrics June 2007; 119 (6): 1242–1245. 10.1542/peds.2007-0887

Latorre-Román, P.Á., García-Pinillos, F., & López-Robles, J. (2017). Early sport dropout: high performance in early years in young athletes is not related with later success.

Maslach, C., Jackson, S. E., Leiter, M. P., Schaufeli, W. B., & Schwab, R. L. (1986). Maslach Burnout

Inventory Manual. Palo Alto, CA: Consulting Psychologists Press.

Vealy, R., Chase, M. (2015). Best Practice for Youth Sport, Human Kinetics

https://magyaredzo.hu/wp-content/uploads/2018/04/berkes.pdf