Élvonalbeli játékosainknak nagyon sok edzésük van egy héten, nem ritka a heti tizenöt sem. Napjaink eredményorientált sportvilágában nincs (vagy alig-alig van) lehetőség a sportolóknak megfelelő regenerációs időt biztosítani az edzések között, ami a sérülések egyik fő okozója. Sérülés esetén pedig nem minden esetben biztosítják számukra a megfelelő rehabilitációs időt, mielőbb vissza kell állniuk az edzésmunkába, és ez súlyos problémát jelent, hiszen magában hordozza a rásérülés veszélyét. Már több, a nemzetközi kupákban is szereplő élcsapat játékosa, vezetőedzője megfogalmazta a problémát, miszerint a sportolók elértek fizikai teljesítőképességük határára, pengeélen táncolnak a terhelés mértékét illetően. Akut probléma évek óta, hogy számos fronton kell helytállniuk a kézilabdázóknak, hiszen a hazai versenysorozatok mellett a nemzetközi, illetve kontinentális megméretéseken is jól kell szerepelniük, ezen felül a válogatott kerettagoknak külön összetartásokon és mérkőzéseken, világversenyeken kell csúcsformát nyújtaniuk. Többekben felvetődött, hogy igény és egyben nagy szükség is lenne egy sportágspecifikus prevenciós program bevezetésére.

Amit nem lehet egy vállrándítással elintézni…

A kézilabdázók sérülései között magas az arányuk a vállízületi jellegűeknek, amelyek különfélék lehetnek. Korábbi kutatások is bizonyították már, hogy milyen sok tényező vezethet a vállízületi sérülések kialakulásához. Ilyen sérülés például a subacromiális impingement, a labrum glenoidale szakadása, postero-superior impingement, a musculus subscapuláris hegesedése, a rotátorköpeny-izmok túlhasználódása és tendinitisük, a musculus biceps brachii túlterhelődése és a caput longum tendinitise, izomdiszbalansz kialakulása, a periscapuláris izmok fáradása és sérülése, bursitis, vállízületi ficamok, valamint a scapula dyskinesis is. (Asker, 2020; Clarsen, 2014; Forthomme, 2018; Pavlik, 2016; Vigolvino, 2020)

Dobó sportolókra jellemző, hogy kialakul egy izomdiszbalansz, melynek következtében vállízületi sérülés következhet be, és a scapula kinematikája is jelentősen megváltozik, ami a fiziológiás mozgásminta megváltozását eredményezi. Az így keletkezett vállövi protrakciós tartás és a scapula mellkasfaltól való elemelkedése jelentős korlátozást jelent a vállízületi berotáció mértékére (GIRD). Ezt tovább korlátozza a tok hátsó részének zsugorodása, ami a lövő- és dobómozdulatokat kombináló kézilabdázók esetében hangsúlyosabb, mint más sportokban (Leidecker, 2010). Kutatások bizonyították azt is, hogy az edzés idejének előrehaladtával pozitív korrelációban növekszik a scapula dyskinesis előfordulási aránya.

Vizsgálati cél és módszerek

Vizsgálatunk célja az élvonalbeli női kézilabdázók sérüléstörténetének, vállízületi stabilitásának és törzsstabilitásának felmérése volt, valamint e paraméterek hatásának megfigyelése a lövési sebességre és pontosságra. Felmérésünket a Magyar Kézilabda Szövetség és az orvosi etikai bizottság engedélyével a női első osztályban szereplő csapatok körében végeztük. 2019 októberétől 2020. március közepéig tartott a kutatás, minden csapatot a saját csarnokában mértünk fel.Sajnos a Covid-19 járvány miatt a tizennégy csapatból csak kilenchez jutottunk el.

Egy komplex állapotfelmérés keretében 151 főt (25±9 év)vizsgáltunk. A felmérés során vizsgáltuk a törzs stabilitását (Core-max, 4 pontos plank, oldalplank, Biofeedback Stabilizer), a vállízület stabilitását (Davies, Y-balance), a kirotátorok izometriás izomerejét mozgáspálya közepén (ErgoFet), a scapula dyskinesist, a passzív ki- és berotációs mozgástartományt (gonométer), a lövés sebességét hétméteres elvégzése közben álló helyzetből (Kinovea) és a lövés pontosságát 7 méteren állva. A lövéspontosság vizsgálatánál tíz lövésből jobb és bal felső sarokban kijelölt háromszögbe kellett tetszőleges módon minél többször betalálniuk, mely háromszög vízszintesen 60 cm, függőlegesen 40 cm, átlósan pedig 72 cm volt.

Az állapotfelmérés után 18 főt (21±6 év)választottunk be egy három hónapos mozgásprogramba. A méréseket véletlenszerű sorrendben végeztettem a játékosokkal. A beavatkozási csoportba célirányos mintaválasztással kerültek be a sportolók, ez elsősorban a kontrollálhatóság miatt történt így.

A statisztikai elemzést SPSS 24.0 programmal végeztük, leíró statisztikát, páros és kétmintás t-próbát, korrelációszámítást, ANOVA-varianciaanalízist, Mann-Whitney-tesztet alkalmaztunk. A szignifikancia szintjét p<0,05 határoztuk meg.

A prevenciós programot három hónapig, heti két alkalommal egy órán át végezték a sportolók, melynek első hónapjában főként a core-izmok, periscapularis stabilizátorok és vállízületi stabilizátor izmok erősítésére fókuszáltunk (1-2. ábra). A második hónapban már a vállízületi kirotátorok erősítése is megkezdődött, míg a harmadik hónap a sportágspecifikus gyakorlatok és a plyometria jegyében telt. Kulcsfontosságú szerepet kapott a program során a kontraktúrás izmok nyújtása, hogy megszüntessük az ízületi helyzetet és a mozgásokat patológiás irányba befolyásoló erőhatásokat. Ezek az erősítés során negatívan befolyásolnák az izmok fiziológiás működését és a felvett, illetve elért végpozíciókat, hiszen rövidülésükből fakadóan limitálják a mozgástartományt és így instabillá teszik a vállízületet. A kontraktúrás izmok nyújtására a PNF kontrakció-lazító technikáját használtuk, míg az ízületi tok hátsó részének nyújtását sleeper`s stretch, illetve cross body pozícióban végezték a sportolók (3. ábra).

A vizsgálat adatai és eredményei

A vizsgálatban részt vevők száma:151 fő

A sportolók átlagos súlya/magassága:70,6±8,2 kg / 175,3±6,2 cm

Domináns a bal váll:26 főnél

A sportban eltöltött évek száma átlagosan:14,1±4,1 év (minimum 6 év, maximum 30 év)

Posztok szerint:40 szélső, 38 átlövő, 28 beálló, 25 irányító, 20 kapus

A sérülések száma, fajtái:85 játékosnál fejsérülés, 13 gerincsérülés, 13 könyöksérülés (12 műtét), 42 kézsérülés (47 műtét), 4 hasi sérülés, 2 medencei sérülés, 164 térdsérülés (70 műtét), 110 bokasérülés (13 műtét)

Sérülés miatti kihagyás:minimum 1, maximum 26 hét, átlagosan 2,6±4,7 hét  

Vállízületi sérülések:63 játékosnál vállfájdalom [35-en (55,6%) az elmúlt egy hónapban]; 3 zúzódás, 2 AC-ízületi sérülés, 4 ficam, 5 rotátorköpeny-sérülés, 5 labrumsérülés, 1 proximális bicepszrepedés, 2 izomsérülés, 6 vállműtét. (Egy kézilabdázónak tíz vállízületi ficama is volt pályafutása során!)

Pozitív erős kapcsolatot találtunk a vállízület posztero-mediális stabilitása (Y-balance) és a lövési pontosság (jobb felső sarok) (r=0,766; p<0,001), lövési pontosság (bal felső sarok) (r=0,729; p<0,001) között. Közepesen erős kapcsolat áll fenn a vállízület anterior stabilitása (Y-balance) és az összesített lövési pontosság (r=0,694; p<0,001), valamint a vállízületi stabilitás (Davies) és a törzsstabilitás (Core-max) (r=0,301; p<0,001) között. Kapcsolat volt kimutatható a törzsstabilitás (4 pontos plank) és a lövési pontosság (r=0,234; p=0,004), a vállízület anterior stabilitása és a lövési sebesség (r=0,231; p=0,004), a törzs oldalsó láncának stabilitása és az összesített lövési pontosság (r=0,261; p=0,001) között. Gyenge kapcsolat volt kimutatható a vállízület anterior stabilitása (Y-balance) és a domináns vállízületi berotáció mértéke (r=0,171; p=0,036) között. A mozgásprogram után szignifikáns javulás mutatkozott a törzsstabilitásban, vállízületi stabilitásban, lövéssebességben (p<0,001) és lövéspontosságban (p=0,002) is.

A vizsgálat következtetései

Eredményeink alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a kirotátorok fiziológiás mozgástartományban történő erősítésével helyre lehet állítani a vállízületi izom imbalanszot. Továbbá a kirotátor izmok lassítják a kart a lövés során, így a musculus biceps brachii pontosságot növelő hatását segítik, valamint csökkentik a postero-superior impingement előfordulását és kompressziós erőt fejtenek ki a vállízületre mozgás közben, így nagyon fontos dinamikus stabilizátor szerepet töltenek be.

Következésképp elmondható, hogy fontos foglalkozni a kirotátorok erősítésével, így nagymértékű dinamikus stabilitás nyerhető a vállízületnek. A kirotációs tartomány növekedését sem befolyásolta az erősítésük, így a korábbi feltételezésekkel szemben nem teszi instabilabbá az ízületet. Elmondható tehát, hogy a gyakorlati életben e paraméterek fejlesztésével jobb eredményeket érhetnek el a kézilabdázók a sportspecifikus mutatók tekintetében, ezáltal az adott sportágban is, és a sérülések kockázata is csökkenthető. Meglátásaink szerint kiemelten fontos az edzők és a sportolók edukációja, ugyanis csak ilyen módon lehet egy komplex mozgásprogramot véghezvinni az eredménycentrikus sportvilágban. Mivel már több magyar és külföldi topcsapat edzője is megfogalmazta, hogy a játékosok túl vannak terhelve, mivel rengeteg versenyen kell helytállniuk, ehhez pedig nemcsak rehabilitációra, hanem sérülésmegelőzésre is szükség lenne, így azt gondoljuk, eljött az ideje, hogy hatásos prevenciós programot vezessünk be a sport világába. Nagy gondot jelent, hogy azoknál a csapatoknál, amelyeknél a vezetőség nem nyitott az újra, és nem látja be a megelőzés fontosságát, mikor jelentkezik igény a változásra.

Cikkünk elkészültében közreműködött még dr. Mayer Ágnes docens (Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar, Fizioterápiás Tanszék) és dr. Tállay András ortopéd sebész, adjunktus (Semmelweis Egyetem Sportorvostudományi Tanszék)