Az akut, elsősorban az alsó végtagot érintő sérülések mellett a túlterhelésből adódó, a felső végtagot érintő panaszok jelentős számban fordulnak elő, a dobó váll sérülése pedig nemcsak gyakori, hanem általában súlyos, hosszan gyógyuló probléma. E sérülések elkerülésére és kezelésére a jelenleg érvényben lévő ajánlások a mozgástartomány és az izomerő elváltozásának orvoslását javasolják. A sportolók dobó (domináns) oldali vállában számos adaptáció jön létre, amelyek csontos és lágyrész- (kötőszövetes és izmos) eredetre vezethetők vissza. Ezek az adaptációk a klinikai gyakorlatban elsősorban a váll rotációs mozgástartományának elváltozásaként érzékelhetők. Azonban a szakirodalomban jelenleg nincsen egyetértés abban, hogy ezek az adaptációk pontosan milyen folyamatok mentén alakulnak ki, illetve hogy milyen mértékben járulnak hozzá a klinikailag megfigyelhető eltérésekhez. Az egyik legelfogadottabb teória szerint a dobó váll esetében a dobás lassítási fázisában ható jelentős erők, illetve a kirotátorizomzat kifáradása jelentik az adaptációkat irányító folyamatokat.

Ezek alapján kutatásunk célja az volt, hogy megvizsgáljuk a váll rotátorizomzatának relatív kapacitása és a váll rotációs mozgástartománya közötti kapcsolatot. Hipotézisünk szerint szignifikáns negatív kapcsolat áll fent a vállkirotátorok relatív excentrikus kapacitása és a glenohumeralis ízület kötőszövetes eredetű rotációs mozgástartománybeli elváltozásai között.

A vizsgálat során alkalmazott mérési módszerek

Prospektív kohorszkutatásunk két felmérési köre 2021 őszén és 2022 nyarán zajlott. A felmérési periódusok között a sportolók nem részesültek egyéb kezelésben, a csapat normális rutinja szerint készültek. A kutatás résztvevői a NEKA felnőtt férfi- és női csapataiból kerültek ki. Csak felnőtt, profi csapatban játszó, legalább 16 éves sportolók vehettek részt a vizsgálatban. Kizártunk a kutatásból minden olyan egyént, akinek az adatok felmérése során jelentős panaszaik voltak, akik az elmúlt egy évben a dobó vállukon olyan sérülést szenvedtek, ami kórházi vagy műtéti ellátást igényelt, illetve azokat, akiknek olyan vascularis vagy neurológiai betegségük volt, amelyek befolyásolhatták a vizsgálat eredményeit. Minden alany, illetve 18 éves kor alatt a szülő/törvényes képviselő írásos beleegyezését adta a vizsgálathoz.

A felmérések két fő elemből álltak, amelyek közül az első a retrotorzió-korrigált mozgástartomány megállapítása volt. Ehhez első körben szükségünk volt mindkét oldali váll passzív rotációs mozgástartományára, amit a Wilk és munkatársai által leírt módon, két vizsgálóval, kézi goniométer segítségével végeztünk a scapula manuális stabilizációja mellett. Ezután a humerus retrotorzióját indirekt, ultrahangos mérés segítségével állapítottuk meg, amelyhez szintén két vizsgáló, illetve kézi goniométer volt szükséges. Kutatásunk során a felmérések megbízhatóságát nem vizsgáltuk, azonban a korábbi eredmények jó/kiváló vizsgálók közti megbízhatóságról számolnak be mindkét vizsgálat esetében. A mért értékek alapján már ki tudtuk számolni a retrotorzió-korrigált GIRD-értéket, ami a jelenlegi elméletek alapján a dobó vállat érintő, lágyrész-eredetű rotációs adaptációk javasolt mérőszáma. Kutatásunkban az elemzéshez a Zajac és Tokish által bevezetett formulát használtuk: retrotorzió-korrigált GIRD = GIRD + a két oldal humerus retrotorziójának különbsége.

A vizsgálat másik fő eleme a funkcionális izomerőarány megállapítása volt. Ehhez szükségünk volt a domináns váll maximális koncentrikus berotációs, illetve maximális excentrikus kirotációs forgatónyomatékára, amit 60 fok/s sebesség mellett izokinetikus dinamométerrel mértünk fel. A funkcionális izomerőarányt pedig a Güney és munkatársai által leírt képlet alapján számoltuk ki: funkcionális izomerőarány = maximális excentrikus kirotációs forgatónyomaték/maximális koncentrikus berotációs forgatónyomaték.

Kutatásunk statisztikai analíziséhez IBM SPSS v28-as programot használtunk. A normalitásvizsgálat után (ferdeség és csúcsosság, illetve kilógó adatok vizsgálata) Pearson-féle korrelációs eljárást alkalmazunk a retrotorzió-korrigált GIRD és a funkcionális izomerőarány közötti kapcsolat vizsgálatára. A korrelációanalízist a két nemet összevonva, illetve a férfiakat és a nőket külön vizsgálva is elvégeztük. Ahhoz, hogy az adatok időbeli változását jobban figyelembe vehessük, a két felmérési periódus adatait összevonva használtuk fel.

A kutatás részletes adatai, eredményei

Összesen 22 alany vett részt a vizsgálatban, 13 férfi (59,1%) és 9 nő (40,9%). A férfiak átlagéletkora 20,85 év (SD: 2,27 év), a nőké pedig 17,56 év (SD: 1,42 év) volt. A második felmérési periódusra héttel kevesebben maradtak (hatan elhagyták az egyesületet, egy tesztalany pedig súlyos sérülést szenvedett), így a végső elemzésbe összesen 15 fő került be (7 férfi, 8 nő). A vizsgált személyek általános adatait az 1. táblázat tartalmazza, a 2. és 3. táblázatokban pedig a résztvevők mozgástartományra, illetve izomerőre vonatkozó adatait láthatjuk.

A korrelációanalízisek eredményei alapján nem találtunk szignifikáns kapcsolatot a retrotorzió-korrigált GIRD és a funkcionális izomerőarány között a két nemet együtt vizsgálva (p=0.830), illetve a férfiakat (p=0.930) és a nőket (p=0.544) külön vizsgálva sem.

A vizsgálat eredményének értékelése a bizonytalansági tényezők tükrében

A retrotorzió-korrigált GIRD és a funkcionális izomerőarány kapcsolatáról szóló hipotézisünk nem igazolódott. A korreláció hiányát számos tényező befolyásolhatta, elsőként, hogy az általunk a lágyrészek által okozott rotációs mozgástartománybeli eltérések felmérésére szolgáló mérőeszköznek, a retrotorzió-korrigált GIRD-nek az elérhető evidenciák tükrében több hiányossága is van. Ellentmondó eredmények állnak rendelkezésre arról, hogy a humerus retrotorzió milyen mértékben befolyásolja a rotációs mozgástartományt, illetve másodsorban nincsenek konkrét ismereteink arról, hogy a humerus torziójában kialakult egyfokos eltérés megfeleltethető-e egyfoknyi rotációs eltérésnek a vállban. E tényezők figyelembevétele fontos a retrotorzió-korrigált GIRD validitásának megítélésében.

Emellett a korábbi elit kézilabdázókat vizsgáló prospektív kutatási eredmények arról számolnak be, hogy a játékosoknál egy szezonon belül nem jelentkezik a kirotátorizomzat gyengülése, ami elméletben a lágyrészek által okozott rotációs mozgástartománybeli eltéréseket indukálná. A kirotátorizomzat relatív gyengülése az elit szintű kézilabdában a rendszeres monitorozás és az adekvát beavatkozások miatt elképzelhető, hogy a későbbiekben sem jelenik meg.

Végül a korreláció hiányát befolyásolhatta az is, hogy az eredeti elméletet baseballjátékosok sérüléseinek vizsgálata alapján dolgozták ki, azonban a baseball- és a kézilabdadobások között jelentős különbségeket fedezhetünk fel azok sebességében, a vállra ható erőkben, illetve a koordinációjukban egyaránt.

Kérdéseket/kételyeket felvető konklúzió

Felnőtt, profi kézilabda-játékosoknál a dobó váll lágyrész-eredetű, rotációs mozgástartománybeli eltérései és a váll rotátorizomzatának funkcionális kapacitása között nincsen szignifikáns kapcsolat. Ezen eredmények alapján kérdések merülhetnek fel a Burkhart és munkatársai által megfogalmazott, a dobó váll adaptációit magyarázó, a váll posterior részén megjelenő változásokra alapozó elmélet érvényességéről kézilabdázóknál.

Irodalom

Achenbach, L., Clément, A. C., Hufsky, L., Greiner, S., Zeman, F., & Walter, S. S. (2019). The throwing shoulder in youth elite handball: soft-tissue adaptations but not humeral retrotorsion differ between the two sexes. Knee Surgery, Sports Traumatology, Arthroscopy, 27(12), 3937-3943. doi:10.1007/s00167-019-05578-0

Astolfi, M. M., Struminger, A. H., Royer, T. D., Kaminski, T. W., & Swanik, C. B. (2015). Adaptations of the Shoulder to Overhead Throwing in Youth Athletes. Journal of Athletic Training, 50(7), 726-732. doi:10.4085/1062-6040-50.1.14

Burkhart, S. S., Morgan, C. D., & Kibler, W. B. (2003). The disabled throwing shoulder: Spectrum of pathology part I: Pathoanatomy and biomechanics. Arthroscopy: The Journal of Arthroscopic & Related Surgery, 19(4), 404-420. doi:https://doi.org/10.1053/jars.2003.50128

Engebretsen, L., Soligard, T., Steffen, K., Alonso, J. M., Aubry, M., Budgett, R., . . . Renström, P. A. (2013). Sports injuries and illnesses during the London Summer Olympic Games 2012. British Journal of Sports Medicine, 47(7), 407-414. doi:10.1136/bjsports-2013-092380

Fieseler, G., Jungermann, P., Koke, A., Irlenbusch, L., Delank, K.-S., & Schwesig, R. (2015). Glenohumeral range of motion (ROM) and isometric strength of professional team handball athletes, part III: changes over the playing season. Archives of Orthopaedic and Trauma Surgery, 135(12), 1691-1700. doi:10.1007/s00402-015-2308-5

Fieseler, G., Molitor, T., Irlenbusch, L., Delank, K.-S., Laudner, K. G., Hermassi, S., & Schwesig, R. (2015). Intrarater reliability of goniometry and hand-held dynamometry for shoulder and elbow examinations in female team handball athletes and asymptomatic volunteers. Archives of Orthopaedic and Trauma Surgery, 135(12), 1719-1726. doi:10.1007/s00402-015-2331-6

Greenberg, E. M., Fernandez-Fernandez, A., Lawrence, J. T. R., & McClure, P. (2015). The Development of Humeral Retrotorsion and Its Relationship to Throwing Sports. Sports Health: A Multidisciplinary Approach, 7(6), 489-496. doi:10.1177/1941738115608830

Güney, H., Harput, G., Colakoglu, F., & Baltaci, G. (2016). The Effect of Glenohumeral Internal-Rotation Deficit on Functional Rotator-Strength Ratio in Adolescent Overhead Athletes. Journal of Sport Rehabilitation, 25(1), 52. doi:10.1123/jsr.2014-0260 10.1123/jsr.2014-0260

Hibberd, E. E., Oyama, S., & Myers, J. B. (2014). Increase in Humeral Retrotorsion Accounts for Age-Related Increase in Glenohumeral Internal Rotation Deficit in Youth and Adolescent Baseball Players. The American Journal of Sports Medicine, 42(4), 851-858. doi:10.1177/0363546513519325

Hibberd, E. E., Shutt, C. E., Oyama, S., Blackburn, J. T., & Myers, J. B. (2015). Physical contributors to glenohumeral internal rotation deficit in high school baseball players. Journal of Sport and Health Science, 4(3), 299-306. doi:https://doi.org/10.1016/j.jshs.2014.04.008

Möller, M., Nielsen, R. O., Attermann, J., Wedderkopp, N., Lind, M., Sörensen, H., & Myklebust, G. (2017). Handball load and shoulder injury rate: a 31-week cohort study of 679 elite youth handball players. British Journal of Sports Medicine, 51(4), 231. doi:10.1136/bjsports-2016-096927

Mónaco, M., Rincón, J. A. G., Ronsano, B. J. M., Whiteley, R., Sanz-Lopez, F., & Rodas, G. (2019). Injury incidence and injury patterns by category, player position, and maturation in elite male handball elite players. Biology of Sport, 36(1), 67-74. doi:10.5114/biolsport.2018.78908

Myers, J. B., Oyama, S., & Clarke, J. P. (2012). Ultrasonographic Assessment of Humeral Retrotorsion in Baseball Players: A Validation Study. The American Journal of Sports Medicine, 40(5), 1155-1160. doi:10.1177/0363546512436801

Myers, J. B., Oyama, S., Goerger, B. M., Rucinski, T. J., Blackburn, J. T., & Creighton, R. A. (2009). Influence of humeral torsion on interpretation of posterior shoulder tightness measures in overhead athletes. Clin J Sport Med, 19(5), 366-371. doi:10.1097/JSM.0b013e3181b544f6

Olsen, O. E., Myklebust, G., Engebretsen, L., & Bahr, R. (2006). Injury pattern in youth team handball: a comparison of two prospective registration methods. Scandinavian Journal of Medicine & Science in Sports, 16(6), 426-432. doi:https://doi.org/10.1111/j.1600-0838.2005.00484.x

Plummer, H. A., Gascon, S. S., & Oliver, G. D. (2017). Biomechanical Comparison of Three Perceived Effort Set Shots in Team Handball Players. The Journal of Strength & Conditioning Research, 31(1). Retrieved from https://journals.lww.com/nsca-jscr/Fulltext/2017/01000/Biomechanical_Comparison_of_Three_Perceived_Effort.10.aspx

Rosa, D. P., Camargo, P. R., & Borstad, J. D. (2019). Effect of Posterior Capsule Tightness and Humeral Retroversion on 5 Glenohumeral Joint Range of Motion Measurements: A Cadaveric Study. The American Journal of Sports Medicine, 47(6), 1434-1440. doi:10.1177/0363546519840006

Schwank, A., Blazey, P., Asker, M., Møller, M., Hägglund, M., Gard, S., . . . Ardern, C. L. (2021). 2022 Bern Consensus Statement on Shoulder Injury Prevention, Rehabilitation, and Return to Sport for Athletes at All Participation Levels. Journal of Orthopaedic & Sports Physical Therapy, 52(1), 11-28. doi:10.2519/jospt.2022.10952

Van den Tillaar, R., Zondag, A., & Cabri, J. (2013). Comparing performance and kinematics of throwing with a circular and whip-like wind up by experienced handball players. Scand J Med Sci Sports, 23(6), e373-380. doi:10.1111/sms.12091

Whiteley, R., Ginn, K., Nicholson, L., & Adams, R. (2006). Indirect Ultrasound Measurement of humeral torsion in adolescent baseball players and non-athletic adults: Reliability and significance. Journal of Science and Medicine in Sport, 9(4), 310-318. doi:10.1016/j.jsams.2006.05.012

Whiteley, R., & Oceguera, M. (2016). GIRD, TRROM, and humeral torsion-based classification of shoulder risk in throwing athletes are not in agreement and should not be used interchangeably. Journal of Science and Medicine in Sport, 19(10), 816-819. doi:10.1016/j.jsams.2015.12.519