A témával foglalkozó tanulmányok többsége a fizikai tulajdonságok fontosságát hangsúlyozza, mint a teljesítmény meghatározó tényezőit. A kézilabdázásban azonban a sikert több tényező is befolyásolja. A testösszetétel és a sportteljesítmény közötti kapcsolatot már évtizedekkel ezelőtt kimutatták (Leedy et al., 1965, Bayios, et al., 2006). Ezt követően a kutatók (Urban et al., 2008, 2010; Vila et al., 2011; Visnapuu et al., 2011) szoros kapcsolatot találtak a testösszetétel és a játékpozíciók között. A nemek összehasonlításakor Sibila, Bon, Mohorič (2011, 2013) arra a következtetésre jutott, hogy a női kézilabdázók antropometriájában és testösszetételében határozott különbségek vannak a különböző szinteken a játékpozícióval kapcsolatban. Michalsik és társai (2011, 2013, 2015) a mérkőzések dinamikájával és fizikai igénybevételével foglalkoztak, míg Roglan (2006) a norvég kézilabdázók regenerációs idejét vizsgálta. Platen & Manchado (2011) egy lépéssel továbbmentek, amikor a sprintgyorsulási profilokat elemezték a megfelelő pulzusszámmal szemben.

Amikor a kézilabda-technikai teljesítmény javításának módjait keresték, a legtöbb kutatás elsősorban a labdaügyességre és a labda sebességére (Laffaye & Debanne, 2011), a felső és a felugrásos dobások dobómozgására (Wagner et al., 2011), vagy a különböző testrészek labda sebességére kifejtett hatására (Van den Tillaar & Etterma 2007) összpontosított.

Posztonkénti összehasonlításokra vonatkozóan is találtam olyan kutatásokat, amelyek többnyire fiziológiai és fizikai képességmérésekre összpontosítanak: keringési/anyagcsere-terhelés (Karcher & Buchheit, 2014), mozgásszervi terhelés pozíciónként (Póvoas et al., 2014, Cardinale et al., 2017), a férfiak és nők meccsterhelése (Michalsik et al., 2015). Újabban Bilge et al., (2021) a tokiói olimpiai kézilabda-torna statisztikáinak egyes pontjain hasonlította össze a férfi és női válogatott éljátékosok mutatóit.

Cél: új alapstandardok

A témával foglalkozó kutatásokat áttekintve azt találtam, hogy a kutatók elsősorban alkati, fizikai, biomechanikai szempontból közelítik meg a teljesítményfokozást. Az elmúlt évtizedben számos kísérletet tettem arra, hogy egy-egy támadó- vagy védőposzt mérkőzés-igénybevételét felmérjem. A Magyar Kézilabda Szövetség Nemzetközi Edzőközpontjának hallgatóival végzett szakmai tanulmányutak során elsősorban a támadástechnikai-taktikai elemek elemzésére fektettük a hangsúlyt. Férfi és női Európa-bajnokságok során a válogatott csapatok támadótechnikai elemeit (átadások, kapura lövések, labdavezetések, cselezések) mértük fel posztonként, félidőkre lebontva.

Ezen pilot-project során a statisztikai felmérőlap egyre tökéletesedett, az adatbevitel és feldolgozás módja folyamatosan csiszolódott, és az így szerzett tapasztalat jó alapot szolgáltatott a mostani felmérő munkához, melyben a Testnevelési és Sporttudományi Egyetem edzőjelölt hallgatói segítettek az adatbevitelben.

Kutatásom során a következő kérdésekre kerestem a választ:

• egyes védőposztokon milyen számban hajtanak végre technikai és taktikai jellegű mozgásokat a játékosok

• milyen különbségek mutatkoznak az egyes védőpozíciók között

• ezeken a területeken van-e különbség a női és férfi játékosok végrehajtási számában.

Ezen felméréstől azt az eredményt vártam, hogy olyan alapstandardokat sikerüljön felállítani, melyek a szakirodalomban még nem találhatóak meg. Az adatok elemzése során pedig arra számítottam, hogy sikerül olyan következtetéseket levonni, melyek a jövőben segíthetnek a kézilabdaedzőknek a csapataik, illetve játékosaik egyéni felkészítésében.

A felmérés során mintaként olyan komoly téttel bíró női és férfi NB I-es bajnoki mérkőzéseket választottam, amelyek szoros végeredménnyel zárultak. Fontosnak tartottam, hogy lehetőleg minél több csapat legyen az elemzettek között, és ezáltal az összesített elemzés minél reprezentatívabb legyen. Így az 5-5 női és férfi mérkőzésen 10-10, összesen 20 csapatot sikerült felmérni, ami a 14-14 csapatos NB I-es bajnokság 71,42 százaléka.

Az összes mérkőzés valamennyi csapatának összesített átlageredményeit 5 fő- és 12 alkategóriában nemekre és posztokra bontva egy táblázatba összesítettem (1. sz. táblázat). Ez az összesítés a következő elemzésekre ad lehetőséget:

Horizontáliselemzéssel a pályán egymás mellett, sorrendben elhelyezkedő védőposztok közötti különbségek láthatók a különböző felmérési fő- és alkategóriákban, női-férfi bontásban, illetve átlagolva. A sor végén a játékelem-kategóriákban felmért összesített elemszám, majd annak egy felmérési területre kiszámított átlaga található meg.

Vertikáliselemzéssel, a védőtevékenység kategóriánkénti összeadásával megállapítható a posztok összterhelése, illetve női és férfi játékosok akciói közötti különbség is leolvasható. Az oszlopok alján a posztok elemszámát összesítettem női és férfi bontásban, illetve mérkőzésenkénti átlagban. Ezen mutatók segítségével összehasonlítható a pozíciók és nemek részesedése a csapat össztevékenységéből.

EREDMÉNYEK

Az elemzés során az említett lehetőségek közül azokat a területeket ragadtam ki, amelyek összehasonlításokra, általánosításokra adnak lehetőséget, és a felkészítéshez segítséget nyújthatnak. A 10 mérkőzésen szereplő 20 csapat összesített, mérkőzésre lebontott átlagos védőtevékenységét elemeztem megfigyelési kategóriánként, posztonként és nemenként.

A védőtevékenység elemzése

A felállt támadójáték során a szélsők rendszerint a sarokban helyezkedve várnak a gólhelyzet kialakítására, esetenként pozícióváltoztatásokkal segítik a támadásépítést. Ezért a velük szemben helyezkedő 1-es védők is többnyire válaszreakciókra építenek, kevésbé kezdeményeznek, kivárnak. Mivel a legveszélyesebb, leggólerősebb támadókkal néznek szembe, a 2-es védők repertoárjából a védekezés technikai elemeinek egyike sem hiányozhat. Az átlövők akciódús tevékenységére számtalan ellenakcióval válaszolnak, ami mérkőzéskörülmények között mért elemszámban is jól nyomon követhető. A 3-as védők területe egyúttal az átlövések és áttörések legfrekventáltabb színtere, melyek hatásos semlegesítését ráadásul még a beálló vagy befutó játékosok elleni védekezés is nehezít. Ez a sokrétű védőtevékenység a 3-as védők által alkalmazott védekezéstechnikai elemek számában is megmutatkozik.

A felmérések eredményei alapján 3-as védők össz-védőtevékenységekiemelkedik a védőtársakhoz képest. A jobb és bal 3-as védők (30,9 és 31,3) mérkőzésmutatói átlagban 6-tal meghaladják a mellettük védekező 2-es védők (23,8, illetve 25,3) adatait, és kétszeresen felülmúlják a külső, 1-es védők (8,1 és 7,7 = 15,8) együttes végrehajtási számát. Az egy mérkőzésen átlagosan végrehajtott védekezéstechnikai, -taktikai elemek számában ezen a poszton átlagban néggyel több a férfiak végrehajtási száma (33,1, illetve 28,7 és 34,1, illetve 28,5) mint a nőké. (1. ábra)

Ütközések

Az ütközés a vizsgált területek közül az összesített védőtevékenységből (127,1) a legnagyobb arányban részesedik (90,3 = 71%), és a posztonkénti átlagos védőcselekedetek (21,18) háromnegyedét is (15,1) az ütközések adják. Ebben a kategóriában az ütközésekszáma is az összesített védőtevékenységhez hasonló arányokat mutat. A talajon, illetve levegőben végrehajtott eltérítő és megállító ütközések együttes végrehajtási száma a 3-as védők esetében a legmagasabb (45,7), ami mérkőzésenként több mint tízzel meghaladja a 2-es védők (34,9) adatait, az 1-es védők mért értékeinek (9,9) pedig több mint a négyszerese. A 2-es védőknél mért oldalak közötti különbséggel (bal 2-es: 19,2, illetve jobb 2-es: 15,7) ellentétben itt a bal és jobb 3-as poszton (23,5, illetve 22,2) végrehajtott ütközések száma szinte megegyező. Amennyiben a védőtevékenységet két oldalra osztjuk, akkor az tapasztalható, hogy a bal oldalon (42,7) valamivel kevesebb az ütközés, mint a jobb oldalon (47,75).

Az eltérítő ütközések összesített átlagos végrehajtási száma (71,7) több mint háromszorosa a megállított ütközések számának (20,4), és mindkét esetben megfigyelhető, hogy azokat lényegesen gyakrabban hajtják végre talajon (E: 63,3, illetve M: 17,85), mint levegőben (E: 7,8, illetve M: 2,55).

A nemek vonatkozásában megfigyelhető, hogy jobb 2-ben (N: 17,1, illetve F: 16,4) és bal 2-ben (N: 19,6, illetve F: 18,7) a nők közel azonos mértékben és többet ütköznek, mint a férfi játékosok. Bár a baloldali 2-es pozícióban (19,2) a csapatok átlagban majdnem néggyel több ütközést hajtanak végre, mint a másik oldalon (15,7), nemenkénti bontásban (36,7, illetve 35,1), a nők csak kismértékben múlják felül férfi poszttársaikat. A középső védőpozícióban pedig a férfiak és nők eredményei között részterületenként, de egészében sincs lényeges különbség (F: 22,4, illetve N: 24,3 és F: 21,9, illetve N: 22,6) a jobb 3-as és bal 3-as poszt között. (2. ábra)

Sáncolás

A sáncolás a vizsgált területek közül az összesített védőtevékenység (127,1) 8,7 százalékát teszi ki (11,1/mérk.), és a posztonkénti átlagos védőcselekedetekből (21,18) is csak kismértékben részesül. A kézilabdajáték menetét és a támadójátékosok kapura lövési szokásait ismerve nem meglepő, hogy az átlövési kísérletek száma és azok sáncolással történő megállítása a széleken nem számottevő (0,2, illetve 0,05), és azok gyakorisága a pálya hossztengelye irányába a belső védőterületeken fokozatosan nő. A felmérések szerint a 3-as védők sáncolásitevékenysége (össz: 7,55) több mint kétszerese a 2-es pozícióban mértnek (össz: 3,25)

Az oldalak összevetésében megállapítható, hogy a jobb 3-as (3,5) és bal oldali poszttársa (4,05) között nincs lényeges különbség. A bal 2-es védő viszont (2,05) kétszer olyan aktív a kapura lőtt labda blokkolásában, mint a jobb oldali poszttársa (1,2), ami leginkább a felugrásos lövések sáncolása közötti különbségnek (1,5, illetve 0,6) köszönhető.

A távoli lövőzóna szélességi kiterjedtségéből adódóan a vízszintes lövőszög a belső 4 védő területén változatos technikai végrehajtásra kínál lehetőséget a támadóknak talajról, vagy levegőből végrehajtott átlövésekre. A talajról végrehajtott gyors lövések (felső, alsó, elhajlásos lövések) leginkább egyénileg történt E: 2,25, T: 1,5), míg a hosszabb előkészületi időt igénylő – így jobban elővételezhető – levegőből végrehajtott kapura lövéseknél (felugrásos lövés) a védőknek többször nyílt lehetőségük a társsal történő sáncolásra (E: 3,45, T: 4,25).

A nemenkénti összevetésben kitűnik, hogy a férfi játékosok minden pozícióban lényegesen többet sáncolnak, és ez az összesített mérkőzésenkénti átlageredményben is jelentős különbséget eredményez (női: 8,4, illetve férfi: 14,9). Különösen szembetűnő ez a kapura lövés szempontjából legfrekventáltabb, középső területen, ahol a két 3-as védőpozícióban a férfi sáncolások a női elemszámnak majdnem kétszerese (5,9, illetve 9,8). (3. ábra)

Labdaszerzés

A labdaszerzésa vizsgált területek közül a legkisebb egységet (4,9) képezi, nem éri el a posztonkénti egy végrehajtási számot (átl.: 0,81/poszt/mérk.), és az összesített védőtevékenység (127,1) mindössze 3,85 százalékát teszi ki. Elhelyezkedéséből adódóan a labdaszerzés végrehajtásához a 2-es védőposzt kiváló lehetőséget biztosít. Ezért nem véletlen, hogy együttesen a 2-es védők (átl.: 2,0) – igaz kevéssel, de – több kísérletet hajtanak végre, mint a külső védők (átl.: 1,7), és felülmúlják a 3-as védők (átl.: 1,2) mutatóit. Ugyanakkor ez az a felmérési kategória, ahol a legkisebb az eltérés a posztok között (max.: 0,8, min.: 0,15), és valamennyi védőpozícióban történt sikeres labdaszerzés. Amennyiben kettéválasztjuk a felmért labdaszerzési technikákat, akkor az láthatjuk, hogy a halászás nagyobb (3/mérk.) míg az elütés kisebb (1,9/mérk.) arányban részesedik a megszerzett labdákból (4,9/mérk.).

A statisztikai adatok nemenkénti elemzésekor szembetűnő, hogy a férfiak (5,9) közel kétszer annyi labdát szereznek mérkőzésenként mint a nők (3,9), és ez az arány a belső négy védőposzton még tovább nő a férfi játékosok javára (N: 2, F: 4,4). (4. ábra)

Taktikai tevékenység

A taktikai tevékenység megítélése és számadatokkal történő értékelése a megadott feladat ismeretének hiányában, kívülállóként rendkívül nehéz feladat. A felkészítés megtervezéséhez szükséges referenciaadatokat a védekezés során elkövetett egyéni védőhibák, büntetődobások okozása (mint negatív tevékenység), valamint támadó fault kiharcolása és technikai hibára történő kényszerítés (mint pozitív tevékenység) regisztrálásával lehet valamelyest számszerűsíteni.

A taktikai tevékenység gyűjtőnév alatt elemzett négy kategória együttesen (18,7) a második legnagyobb mértékben részesül az összesített védőtevékenységből (127,1), annak 14,71 százaléka. Ebből egy posztra átlagosan 3,1 pozitív vagy negatív tevékenység jut, viszont a posztonkénti eloszlás meglehetősen eltérő képet mutat. A támadásszervezés és -befejezés fő színtere a középső védőterület, ezért nem meglepő, hogy a 3-as védők (5,7) átlagban több egyéni védőhibát követnek el és büntetődobástokoznak, mint az 1-es (2,6), és a 2-es (5,25) védők. A labdaszerzést megalapozó vagy azt eredményező támadó fault kiharcolása és technikai hibára kényszerítés terén a középen játszó belső védők (1,8) a külső, 1-es védők (1,4) mutatójához közelít, a 2-es védőpozícióban mért értékekhez képest (2,45) azonban elmarad. Érdekesség, hogy az elemzett taktikai tevékenységek két csoportja közül a negatív tevékenységek (13,55) aránya a pozitív tevékenységek számának (5,65) majdnem háromszorosa.

A nemek közötti összehasonlítás során látható, hogy a külső, 1-es védőpozíciókban csak a jobb oldalon van lényegesebb különbség a férfi és női védőjátékosok között, bár ez a kis végrehajtási szám miatt (az átlagos végrehajtás nem éri el a mérkőzésenkénti egyet) nem szignifikáns. Viszont a pálya szélétől befelé haladva a taktikai jellegű akciók száma minden poszton, átlagban legalább egy végrehajtási számmal a férfiak esetében magasabb. Ezt összeadva, összehasonlítva megállapítható, hogy a belső védőposztokon a férfimezőnyben a védekezés akciódúsabb (17) mint a női csapatoknál (12,6). Ez a különbség a bal 3-as poszton mért 1:1 elleni védekezési hibák (N: 1,8, illetve F: 2,6) és a jobb 3-as pozícióban a kiharcolt támadófaultok terén (N: 0,4, illetve F: 1,1) mutatkozik meg leginkább. (5. ábra)

Következtetések

Mint a felmérési eredményekből is látható, a védekezés posztonkénti és nemenkénti elemzése során jelentős különbségek mutatkoztak a technikai elemek előfordulási számában. Ezért egyértelmű, hogy a technikai, taktikai képzés során adódó fizikális igénybevétellel is számolni kell, és a pontos terhelésadagolás érdekében a felmérési adatokat is figyelembe kell venni. Kutatásommal, az eredmények elemzésével és a kapott adatok játékpozíciókra, illetve férfi-női felnőtt játékosokra történő lebontásával sikerült olyan standardokat megállapítani, melyek segítenek az igénybevétel szerinti, pontosabb terhelésadagolásban. A kapott eredmények azt is igazolják, hogy a kondicionális felkészítés során posztonként és nemenként is differenciált edzésmunka szükséges. Ugyanakkor az edzésmunkára fordítható idő és az elvégzett munka mennyiségi határa véges, ezért egyértelmű, hogy az edzésminőségben van a fejlődés lehetősége.

IRODALOM

Bayios, I.A., Bergeles N.K., Apostolidis N.G., Noutsos KS, Koskolou M.D. (2006). Anthropometric, body composition and somatotype differences of Greek elite female basketball, volleyball and handball players. Journal J Sports Med Phys Fitness. 46(2), pp. 271-80.

Bilge, M., Deliceoglu, G., Gümüssoy, E. (2021). Gender differences in game analysis parameters at the 2020 Tokyo Olympics and the comparison of Women’s Handball Olympics with WECH 2020. EHF 6th Scientific Conference, 2021. Digitalisation and Technology in Handball. EHF Conference Documentation pp. 21-25.

Karcher, C., Buchheit, M. (2014). On-court demands of elite handball, with special reference.

Laffaye, G. and Debanne T. (2011). Training Programs Used by French Professional Coaches to Increase Ball Throwing Velocity of Elite Handball Players. EHF Scientific Conference, 2011. Science and Analytical Expertise in Handball. pp. 273-278.

Leedy, H.E., Ismail, A.H., Kessler, W.V., and Christian, J.E. (1965). Relationships between physical performance and body composition. Research Quarterly, 36. pp. 158-163.

Manchado, C. and Platen, P. (2011). Time-Motion Analysis and Physiological Demands in International Women’s Team Handball.  pp. 151-155.

Marczinka, Z. (2016). Playing handball – A comprehensive study of the game. Kék Európa Stúdió. pp. 309-314.

Michalsik, L.B., Madsen, K. and Aagaard, P. (2011). Activity Match Profile and Physiological Demands in Female Elite Team Handball. EHF Scientific Conference, 2011. Science and Analytical Expertise in Handball.  EHF Conference Documentation. pp. 162-167.

Michalsik, L.B., Madsen, K. and Aagaard, P. (2015). Physical demands in elite team handball: comparisons between male and female players. The Journal of Sports Medicine and Physical Fitness pp. 878-891.

Michalsik, L.B. (2018). On-Court Physical Demands and Physiological Aspects in Elite Team Handball. Handball Sports Medicine pp.15-33. DOI: 10.1007/978-3-662-55892-8_2.

Platen, P. and Manchado, C. (2011). Basic Endurance Performance is Highly Correlated to Mean Heart Rate in Female Top Level Handball Players. EHF Scientific Conference, 2011. Science and Analytical Expertise in Handball. pp. 290-293.

Póvoas, S. C., Ascensao, A. A., Magalhaes, J., Seabra, A. F., Krustrup, P., Soares, J. M., Rebelo, A. N. (2014). Physiological demands of elite handball teams with special reference to playing position. Journal of Strength and Conditioning Research. 28: 430-442.

Roglan, L.T., Raastad, T., Børgesen A. (2006). Neuromuscular fatigue and recovery in elite female handball players. Scandinavian Journal of Medicine and Science in Sports. 16(4), pp. 267-73.

Šibila, M., Bon, M., Mohorič, U. and Pori P.  (2011). The Relation between Percentage of Body Fat and Measures of Running Speed, Jump Power and VO2max Consumption in Slovenian Junior Elite Handball Players. EHF Scientific Conference, 2011. Science and Analytical Expertise in Handball. pp. 194-196.

Urban, F., Kandrac, R. and Taborsky, F. (2011). Position-Related Changes in Somatotypes of Top-Level Male Handball Players: 1980 and 2010. EHF Scientific Conference, 2011. Science and Analytical Expertise in Handball. pp. 214-219.

Van den Tillaar, R., Ettema G. (2007). A three-dimensional analysis of overarm throwing in experienced handball players. Journal of Applied Biomechanics. 23(1), pp. 12-19.

Visnapuu, M., Jürimäe, T., Jürimäe, J. and Allikivi P. (2011). Relationship between High Level Young Handball Goalkeepers’ Playing Characteristics and Body Composition. EHF Scientific Conference, 2011. Science and Analytical Expertise in Handball. pp. 223-227.

Wagner, H., Pfusterschmied, J., von Duvillard, S.P. and Müller, E. (2011). Performance and Kinematics of Various Throwing Techniques and Skill Levels in Team-Handball. EHF Scientific Conference, 2011. Science and Analytical Expertise in Handball. pp. 331-335.