A felcsúti labdarúgó-akadémia 2007 áprilisa óta, tehát több mint tizenhat éve viseli Puskás Ferenc nevét, és a névváltással a munkamódszerekben és a felkészítésben is szintet lépett a szervezet. Ez idő alatt mind az utánpótlás korú játékosok kiválasztásában és nevelésében, mind a felnőtt élvonalban számos olyan tapasztalatot gyűjtöttek, ami érdekes lehet a kézilabda sportágban dolgozók számára is. Néhány szempontot megvizsgálva hasznos tapasztalatok szűrhetők le, noha a kézilabdázásban egy-két évvel későbbre tevődik a fiatalok felnőtt mezőnyhöz való felzárkózása, mint a futballban. Liszkai Dezső évekig volt a PFLA igazgatója, 2023 nyarán pedig a Sportállamtitkársághoz került Labdarúgó Módszertani Központ vezetője lett. Cikkünkben az általa megfogalmazott gondolatokat osztjuk meg.

1. Párhuzamok a fiatalok csapatba építése kapcsán

A futballban, csakúgy, mint a kézilabdázásban huszonegy év az akadémiai korhatár, de mi ösztönözzük a játékosokat arra, hogy tizenkilenc éves koruk táján már felnőtt csapathoz igazoljanak. Azt szoktuk mondani, hogy nálunk az U17 a vízválasztó. Ez a korosztály játszik az európai szinten is elismert, a top háromba tartozó nemzetközi tornánkon, a Puskás-Suzuki Kupán, lényegében ez az ő vizsgamunkájuk, a futballérettségijük. Innen a gyerekek útja elindul valamilyen irányba. Van, aki egyből az NB I-be megy, azaz pontosabban NB I-es csapattal fog edzeni, de mérkőzésteljesítményre az NB III-ban vagy az U19-ben lesz lehetősége. Hiszen mindenképpen szükség van játékrutinra, amit ilyen korban, hiába edz az NB I-es csapattal, ott még nem feltétlenül tud megszerezni. Minden évben öt olyan játékos van, aki közel kerül a tűzhöz. Esetükben az első csapat vezetőedzője eldönti, hogy beteszi-e a csapatba őket, esetleg leülteti a kispadra, de nem játszik. Ebbe sok beleszólásunk nincs, ez teljesen az ő hatásköre. Ha az utóbbi történik, akkor – miután az NB III-as meccsek mindig másnap vannak, mint az első osztályúak –, visszamennek oda játszani. Van, aki az U17-ből az NB II-be kerül, esetleg a fiókcsapatunkhoz, ami a Csákvár, vagy eligazol más egyesülethez. Van, akit kölcsönadunk, van, aki véglegesen klubot vált. Befolyásoló tényező, hogy esetleg látunk-e még fantáziát valakiben, akinek jót tenne adott időszakban, ha tudna folyamatosan játszani, de nálunk már nincs elég hely, akkor tőle nem válunk meg véglegesen, csak időlegesen engedjük el.

 

Az MLSZ ösztönözve azt, hogy több legyen a fiatalok játékideje, nagyon komoly támogatási rendszert hozott létre. Meg van adva, hogy egy csapaton belül hány játékpercet kell játszania fiatal magyar futballistának, és ha ez megvalósul, az élvonalban százmilliós nagyságrendű plusz bevételt is elkönyvelhet a klub, de az NB II-ben is tetemes lehet ez az összeg. Emiatt a fiatal játékosok az U17 után nagyon kapósak lesznek, ami szerintem jó, mert felnőtt közegben szereznek meccsrutint. Egyébként azt gondoljuk, hogy mindezek ellenére a játékosok integrálása a felnőttek közé az egyik legnehezebb dolog, noha kulcskérdés a továbbfejlődésük szempontjából.

 

MEGHATÁROZÓ ELEM: a sportági szakszövetség ösztönző rendszert épít ki

 

2. A beválás kulcskérdései

Mikor sikeres az akadémiai képzés? Mit tartunk mi sikeres beválásnak? Azt, ha a játékosunk ötször az NB I-ben, vagy tízszer az NB II-ben pályára lép. Itt lezárjuk az ő képzését. Hogy miért? Ha bekerül a felnőtt közegbe, akkor nekünk, mint akadémiának nagy ráhatásunk már nincsen, hiszen nem mi vezetjük az edzéseit, nem mi kontrolláljuk, nem mi tartjuk vele a napi kapcsolatot, szóval lényegében kikerül az erőterünkből. Innentől fogva keveset tudunk segíteni a pályafutásában, és annak a szakmai stábnak a felelőssége mindez, ahova kerül. És hát ne felejtsük el, abból lesz Magyarországon NB I-es játékos, akit a vezetőedző betesz a csapatba. Mi ki tudjuk képezni őt a lehető legjobb színvonalon. Nyilván a rutintalan, és emiatt hibázó játékos nagy rizikófaktor az eredménycentrikus NB I-es edző számára, és a kiélezett versenyben nem sokan kockáztatnak. Őszinte leszek, ez még a mi klubunkon belül is így van.

 

Amúgy a játékosok számát tekintve jól állunk, mert tizenkét saját nevelés kapott helyet a huszonnégyes keretben. Nálunk egyébként az a megállapodás, hogy ha van olyan gyerek, aki NB II-ben vagy NB III-ban meccsrutint szerezve odaérhet a nagycsapathoz, akkor annak a helyére nem igazolunk kívülről sem magyart, sem külföldit. Mivel az NB II-ben számos nevelésünk játszik, például Csákváron, Nyíregyházán, Budafokon, úgy számolunk, hogy közülük jó néhányan kiválthatják majd az amúgy drága külföldi játékosokat. Ez a gondolatmenet amúgy végigfuttatható a kézilabdában és a kosárlabdában is, hiszen jelentős különbségek lehetnek a külföldi és a hazai játékosok bérezése között.

Tehát véleményem szerint kulcskérdés, hogy a felnőttkorhoz közelítő játékosoknak találjuk meg azokat a játéklehetőségeket, amelyek során megfelelő rutint szerezhetnek, legyen ez a labdarúgásban mondjuk a második-harmadik vonal, a kézilabdázásban pedig egy NB I-es középcsapat.

A Puskás Akadémián a beválás aránya hatvan százalék, ami azt jelenti, hogy az évfolyamonként végzettekből ilyen arányban lesz futballszakember. Ez egy lényeges kérdés, szándékosan fogalmazok így, hiszen nemcsak az számít sikernek, ha valaki élvonalbeli, esetleg válogatott játékos lesz, hanem az sem elhanyagolandó, ha megmarad a sportágon belül, alsóbb osztályban játszik, csapat körül dolgozik, az edzői pálya felé orientálódik. Ők már az adott sportágban felnőtt, így lojális, emocionálisan kötődő, jól képzett, sportágukat szerető és ismerő emberekként dolgoznak majd tovább.

De ha a beválás kulcsmozzanatait veszem sorra, akkor a megfelelő kiválasztás fontosságával kezdem, itt nem szabad hibázni. A következő a képzés hatékonysága, amely mind a szakemberek szempontjából, mind az alkalmazott módszertant tekintve megfelel a világ vezető trendjeinek. A játékos belső motivációja sem hagyható ki. Nélküle, az eltökéltsége nélkül hiába minden erőfeszítés. A negyedik szempont a megfelelő szintű versenyeztetés. Ez készíti elő a felnőtt mezőnybe való integrációt, amely kétirányú folyamat. Egyrészt a mi felelősségünk, hogy kit ajánlunk, másrészt szükség van a befogadókészségre a profi klubok felől, ahol motiváló közegbe kell kerüljenek a fiatalok.

 

MEGHATÁROZÓ ELEM: tudatosan megtervezett versenyeztetési modell

 

3. A tehetség útjai és útvesztői

Amikor a kiemelt akadémiák rendszere létrejött, akkor ezek a műhelyek arra törekedtek, hogy mindenhonnan összegyűjtsék a legtehetségesebb gyerekeket, hiszen ezek a központok biztosítják a legmodernebb és leginkább komplex képzést, és itt állnak rendelkezésre a legjobb infrastrukturális feltételek. Megoldható a gyerekek teljes napjának, azaz a huszonnégy órájának az összehangolása az edzést, alvást, pihenést, tanulást tekintve. Zárt és biztonságos rendszerben fejlődhetnek. Ilyenkor azt gondolják sokan, hogy ha ide bekerül egy tehetséges gyerek, akkor abból automatikusan kiváló felnőtt játékos válik. De hát ez azért nem ilyen egyszerű! Én mindig azt szoktam mondani a szülőknek, hogy a gyerekük egy lehetőség, de hogy ebből a lehetőségből mi lesz, azt képtelenség megjósolni. Mert például meghatározó lehet, hogy milyen szociális környezetből érkezik, és azt sem tudjuk a kezdetekkor, hogy milyen mentális bázissal rendelkezik az adott gyerek.

Gondoljunk bele: odajön az akadémiára a fiatal, mert bizonyos képességekben kitűnt a társai közül. De akkor még nem derül ki, hogy miként bírja a terhelést, a konfliktusokat, a monotóniát, a stresszt, hogy mennyi áldozatot képes meghozni a cél érdekében. Hogyan mozog az iskola-sport kontextusban? Mi van, ha nincs egyensúly ebben? Mert mondjuk a tanulás területén is maximumot akar nyújtani (esetleg ezt várja el tőle a család), és így elkerül a fókusz az edzésekről. Vagy az ellenkezője: ha nem akar tanulni, mert csak a sport érdekli. Hogyan értessük meg vele, hogy egy korai sérülés, ami ellen senki sincs biztosítva, átrendezheti, sőt le is zárhatja a sportolói pályafutását, és akkor mihez kezd? Egy tizennégy éves gyerek személyisége még messze nincs kifejlődve, az elkövetkezendő néhány évben elindulhat bármilyen irányba.

 

Ez egyébként egy rendkívül izgalmas kérdéskör, amivel a Puskás Akadémián el is kezdtünk foglalkozni. Ezt a kikiáltott és a suttogó tehetségek fogalmával írnám le. Elkezdtük elemezni az elmúlt tíz évet, megnézzük, hogy kiből lett, és kiből nem lett eredményes játékos. És persze keressük a miérteket. Van, akire már tizenkét évesen azt mondják, hogy klasszis játékos lesz – aztán vagy lesz vagy nem –, de van olyan is, akinek a nevére sem emlékeznek, aztán egyszer csak, felnőttfejjel kitűnik a teljesítményével. No, ő az úgynevezett suttogó tehetség. Felállítottunk több mint száz indikátort, köztük például olyanokat, hogy ki volt a gyerek edzője, milyen családi háttérből érkezett, bent lakott-e a kollégiumban, ha elküldtük, miért, ki döntött erről, hogy teljesített az iskolában. Azt próbáljuk elemezni, hogy van-e összefüggés az eredményesség és a mutatók között. Hogy mit kell elkerülnünk, és mik azok, amiken mindenképpen át kell esnie a növendéknek, hogy megfelelően haladjon a cél felé. Ebbe az elemzésbe az emberi tényező mellett bevonjuk a mesterséges intelligenciát is, mert rengeteg adatot viszünk fel a rendszerbe, és így talán könnyebben derül fény bizonyos összefüggésekre. Ha pedig jutunk valamire, ezt a protokollt átadjuk a többi akadémiának is, hogy be tudják építeni a munkájukba.

 

MEGHATÁROZÓ ELEM: komplex nevelési rendszer (sport-oktatás-személyiség) kialakítása

 

 

Abban azt hiszem, valamennyien egyetérthetünk, akik sportági akadémiák munkájában veszünk részt, hogy a felgyorsult világban, amely a sportot is áthatja, rendkívül nagy a felelősségünk. Valamiféle hidat kell képeznünk a fiatal tehetségeket befogadó és képző intézmények és az eredménycentrikus, a pénz dominanciáját mutató profi felnőtt élvonal között. Ez lehet a kulcsa annak, hogy egy jól felépített sportolói karrier részeként a tehetségeink odaérjenek a nemzeti válogatottba.